Elvesztette lábát a modell egy ritka betegség miatt

2015.június.22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 24 éves Lauren Wasser két évvel ezelőtt még egy felhőtlen nagyvárosi életet élő, ígéretes modellként élt a köztudatban, ám 2012 októberében szörnyű fordulatot vett az élete. A fiatal lány egyik napról a másikra egy kórházi ágyban ébredt, lábamputációra várva.

lauren wasser
Fotó: JenniferRovero/Camraface/VICE

Laurennél egy meglehetősen ritka, de annál veszélyesebb betegséget, toxikus sokkszindrómát (TSS) diagnosztizáltak az orvosok. A kór tamponhasználat által okozott bakteriális fertőzés következtében alakulhat ki, ugyanis hüvelyszárazság hatására könnyebben terjednek a baktériumok. A TSS hirtelen bekövetkező kiütésekkel, lázzal, és zavartságérzettel jár, ami órákon belül végzetessé is fajulhat. Igaz, csupán minden százezredik nőt érinti a betegség, de a tamponcégeknek kötelességük figyelmeztetéssel ellátniuk a dobozokat.

A fiatal modell megosztotta szívszaggató történetét a VICE-al, és célja, hogy minden nő figyelmét felhívja a súlyos veszélyre. Vallomásából megtudhatjuk, hogy kezdetben nagyon erős fáradtságérzet jelentkezett csak nála, ám ez többszöri eszméletvesztéshez vezetett. Először a rendőrség ébresztette fel az utcán, nem sokkal rá már egy kórházi ágyban találta magát, másnap pedig a saját konyhájában esett össze. Wasser napokig élet-halál harcot vívott, és szerencsésnek mondható, hogy "csupán" elüszkösödött lábától kellett megválnia végül. Lauren számára nyilván hatalmas törés volt az amputáció, és sok időbe telt, amíg el tudta fogadni új helyzetét: "Meg akartam ölni magam, amikor hazakerültem a kórházból" - árulta el a VICE-nak. "Egy átlagos nő voltam, aztán egyik napról a másikra nem volt lábam, tolószékbe kerültem, és még a fürdőmig sem tudtam elsétálni. Egész életemben sportoltam, és hirtelen olyan akadályokba ütköztem, amit nem tudtam irányítani. Időre volt szükségem, hogy ismét értékesnek, csinosnak érezhessem magam".

lauren wasser
Fotó: JenniferRovero/Camraface/VICE

Wasser jelenleg aktivistaként tevékenykedik, és pert indított a betegségért felelős Kimberly-Clark tamponcég ellen. Emellett egy női higiéniai termékeket és tampon alapanyagokat vizsgáló kutatást szponzorál, amelynek célja a veszélyfaktorok kiszűrése és a kockázatok csökkentése.

Lauren Wasser történetével szeretné felhívni minden nő figyelmét arra a veszélyre, hogy bárkit utolérhet a rettenetes kór. Sokan nem törődnek a problémával, vagy úgy gondolják, velük sosem történhet meg, ezért a modell aktívan motiválja nőtársait az elővigyázatosságra, ami akár életeket is menthet.

Hogyan kerülheted el a toxikus sokkszindrómát?
- Cserélj tampont minden negyedik, de maximum nyolcadik órában (éjszaka is)
- Használd a lehető legalacsonyabb nedvszívó képességű terméket, napközben amennyiben lehetséges ne a `szuper` méretet válaszd
- Használj tisztasági betétet
- Mindig alaposan moss kezet, mielőtt cserélnél, így elkerülheted a baktériumok bejutását
- Ha bármilyen furcsaságot vélsz felfedezni a közérzetedben, azonnal fordulj orvoshoz






Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nyáry Luca, Szöllősi Nóra, Pakosz Anna kiállnak a menstruációs szegénység ellen

Nyáry Luca, Szöllősi Nóra, Pakosz Anna kiállnak a menstruációs szegénység ellen

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője