Ezért nagyon fontos, hogy minden nap beágyazz

2020. március 31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Míg egyes emberek jógával, vagy valami felemelő zene hallgatásával indítják a napjukat, addig én az ágyat csinálom meg. Mint a tökéletes mennyiségű kávé vagy tea kiöntésének, a beágyazásnak is megvan a maga rítusa. Ezzel azt jelzed a fáradt testednek, hogy vége az alvás időnek, még akkor is, ha legszívesebben visszamásznál még aludni.

Habár ettől elképzelhető, hogy forgatod a szemeidet, hiszen ez valami olyasmi, amit édesanyád mondana neked, hogy csináld meg. De néha az anyukáknak bizony igazuk van! Könnyű egy ilyen egyszerű feladaton gúnyolódni, viszont a beágyazás tényleg hatással van a hangulatodra.

Fotó: giphy

Megfigyeltem, hogy amikor azzal indítom a reggelt, hogy beágyazok, akkor nagyobb valószínűséggel akasztom vissza a törölközőt is a helyére, ahelyett, hogy a földön hagynám. Ilyenkor a koszos edények is a mosogatógépbe kerülnek, nem pedig a mosdókagylóba. Röviden, ilyenkor az egész ház profitál abból, hogy egy nagyon egyszerű feladatot megcsináltam.

Fotó: giphy

A legjobb ebben az egészben az, hogy te döntheted el, hogy mennyi energiát akarsz a végrehajtáshoz belefektetni. Legtöbbször, amikor lustábbnak érzem magam, csak kiterítem a takarót és kicsit kisimítom, viszont amikor több energiám van, akkor visszahajtom a tetejét a kicsit letisztultabb kinézet kedvéért. A díszpárnák, plédek és dekoratív hajtások csak személyes részei, amik segítenek abban, hogy az ágy jobban nézzen ki.

Az élet tele van kihívásokkal. De, ha tudod azt, hogy legalább ezt a kis egyszerű dolgot megcsináltad, akkor már sikeresebbnek érezheted a napodat.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)