Fogyás alvás közben? Hozd magad formába éjszaka!

2014. március 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tudtad, hogy az alvás alapfeltétele a fogyásnak? Az előző részben írtam arról, hogy az idegrendszerünk megfelelő működéséhez szükségünk van napi nyolc-kilenc óra alvásra. Hogy miért?

Fogyás alvás közben? Hozd magad formába éjszaka!
Fotó: Thinkstock

Az előzőekben már említett alváshiány magas vérnyomást okozhat, felgyorsíthatja a cukorbetegség kialakulását, szívkoszorúér-megbetegedésekhez, illetve elhízáshoz vezethet. Minél kevesebbet alszunk ugyanis, szervezetünk egyensúlya annál inkább felborul, annál kevésbé regenerálódik, így sem az anyagcsere, sem az emlékezeti funkciók nem lesznek tökéletesek. Hiába tehát a nagy tavaszi méregtelenítés, az antioxidánsok és a vitaminok szedése, ha nem pihensz eleget, azt a szervezet megbosszulja.

Kutatások bizonyítják, hogy már napi egy óra alváshátrány is a kövérség táptalaja lehet. Ha ugyanis fáradt vagy, csökken a tested hőmérséklete, energiaszintje, amit a szervezetnek máshonnan kell pótolnia. Ezt pedig úgy tudja megtenni, hogy agyadnak azt az üzenetet küldi: egyél! Így a pluszenergiát a táplálékkal viszed be, ami aztán nem tűnik el nyomtalanul. Ha viszont eleget pihensz, minden jól működik, és csak a szükséges mennyiséget fogod kívánni, így az ideális testúlyod is megmarad.

Ezen kívül éjszaka termelődik az immunrendszerünket irányító anyag, ami segít elpusztítani a vírusokat, a baktériumokat, tehát a különböző betegségek ellen is védettebbé válsz. Kipihenten a rövidtávú emlékezet is jobb, ugyanúgy, mint a humorérzék és az alkotókészség. Jól hangzik, nem?

Szerencsére az alvás fontossága egyre nagyobb hangsúlyt kap. Tudtad például, hogy Magyarországon osztályozzák az ország és a világ szállodáit aszerint, hogy mennyire alvásbarátok? Rengeteg szempont szerint értékelik szakavatott személyek a szálláshelyeket, és csak a legjobbak kapják meg a nekik járó elismerést. Érdemes lehet tehát ezt is figyelembe venni utazásaink során, főleg, hogy legtöbbünk ekkor tudja igazán kipihenni magát.

Ha pedig neked vagy bárkinek a környezetedben súlyosabb problémái vannak, nem tud aludni, horkol, akkor érdemes lehet felkeresni egy alváscentrumot, ahol orvosok, pszichológusok különböző kezelési lehetőségekkel várják a pácienseket.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)