Fussunk együtt május 7-én azokért, akik nem tehetik!

2017. május 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Fenyvesi Zoltán, azaz @wheelchairguy a hazai kerekesszékes közösség egyik leginspirálóbb tagja. Ő az élő példa arra, hogy mozgássérültként is élhet teljes életet az ember. Zoli egy nemzetközileg elismert mozifilm, a Tiszta szívvel főszerepe mellett többek között egy New York-i maratont is a zsebében tudhat. Most pedig a május 7-én megrendezendő Wings for Life jótékonysági futásra készül.

Fenyvesi Zoli 2011-ben csatlakozott a Suhanj! Alapítványhoz, akikkel azóta több hazai és külföldi versenyen is elindultak.

„A berlini és a New York-i maratonokra vagyok a legbüszkébb, nem is annyira a megtett 42 km miatt, hanem mert hihetetlen közösségi élmény volt több ezer emberrel együtt futni. Ilyenkor mindenki otthon hagyja a kerekesszékes világ apró, hétköznapi problémáival járó feszültséget és csak élvezi a pillanatot. Szerintem a Wings for Life is arról fog szólni, hogy minden futó jól szórakozzon, a kerekesszékes résztvevők azt érezzék, hogy egy sportközösség tagjai. Az, hogy ehhez még egy jótékony ügy is társul, csak hab a tortán” – mondta Fenyvesi Zoli, aki handbike-jával áll majd rajthoz, mikor 13 órakor elindul a futam a Kopaszi-gáton.

Hozzá jövő vasárnap 25 ország, több százezer futója csatlakozik online, hiszen a Wings for Life appnak köszönhetően bárki, a világ bármely szegletéről csatlakozhat a megmozduláshoz. Az applikáción keresztül a résztvevők adományokat is küldhetnek a Wings for Life-nak, melyet a szervezet a gerincvelőt érintő betegséggel vagy sérüléssel együtt élők gyógyítására és lehetséges gyógymódok kutatására használ fel. A mozgalom három év alatt közel 13,8 millió euróval járult hozzá a kerekesszékben élő emberek életszínvonalának javításához – az elmúlt néhány év különböző kutatásainak köszönhetően a jövőben teljeskörűen fogják tudni gyógyítani a gerincvelő károsodást.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Brad Pitt kétségbeesetten könyörög a gyerekeinek, még egy utolsó lépést tett, hogy megbocsássanak neki

Brad Pitt kétségbeesetten könyörög a gyerekeinek, még egy utolsó lépést tett, hogy megbocsássanak neki

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)