Kipróbáltuk a telefont, amire tömegével térnek át az eddigi iPhone-rajongók
105 százalékos növekedés az eladásokban, és cikkek arról, hogy van egy telefon, ami még a leghűségesebb iPhone rajongókat is elbizonytalanítja, olyannyira, hogy már évek óta arról cikkeznek, hogy egyre többen cserélik erre a készüléküket. Ennek oka egyszerű: innováció, design, és olyan mesterséges intellignecia fukciók, amelyek valódi személyes asszisztenssé teszik a készüléket. De valóban megéri váltani? Leteszteltük.
Ezeket láttad már?
Az iPhone készülékeknek két tagadhatatlan előnye van. Az egyik az ökoszisztéma, azaz hogy az eszközök olyan szépen és simán kapcsolódnak és kommunikálnak egymással, hogy az kifejezetten felhasználóbarát. A másik pedig az, hogy az operációs rendszer és az eszközök fejlesztése kéz a kézben jár, azaz kifejezetten egy készülékcsaládra készül, vagy ahogy mondani szokták, a szoftver és a hardver tökéletes szimbiózisban létezik egymás mellett.
Mindkettő olyan előny, ami például sokáig jelentette azt, hogy a telefonok évekig megkaphatták a frissítéseket, vagy hogy a legújabb innovációk tökéletesen és gördülékenyen működtek a telefonon, azonban néhány éve ez az előny elkezdett látványosan eltűnni. Ma már egyre több olyan androidos gyártó van, amely akár hét évig is biztosítja a szoftverfrissítéseket, és további hét évig a biztonsági frissítéseket.
Google-t használsz? Nem lesz nehéz a váltás
A Google Pixelek népszerűsége egyre nagyobb, és ez érthető is. Aki a Google ökoszisztémájához szokott, mert egyébként is a Gmailben levelezik, a Google a keresőmotorja, a Fotókban tárolja az fotóit, a Fordítót használja, a Naptárban vezeti a legfontosabb dolgokat és a Geminivel cseveg, annak ez a készülék lesz a kényelem netovábbja. Sőt, a Google Home segítségével a készülék egyszerre a személyes asszisztensed, és az okosotthonopd központja. Ha pedig a Pixel órával, és fülhallgatóval is kiegészíted, akkor valóban megtapasztalhatod, milyen az a teljes ökoszisztéma, amely egyszerűvé teszi a mindennapokat.
A váltás egyébként már csak azért sem lesz nehéz, ugyanis lehetőség van még az előtt előkészíteni az adatokat az új telefon érkezésére, hogy a készülék a kezünkben lenne. Ebbe beletartoznak az iOS jelszavak, a tárcához tartozó elemek és az alkalmazásadatok is, és nagyon gyorsan megtanítja a felhasználókat, hogyan tudják kihozni az extrákat a készülékükből.
„Akartam egy olyan képet, amin sz*rt políroznak” - A fotóművész Rankin vallott a mesterséges intelligenciához fűződő ellentmondásos viszonyáról
Mit ad hozzá a mesterséges intelligencia?
Nagyon érdekes, hogy míg korábban az új telefonoknál az volt a fő kérdés, hogy hány megapixeles a kamerája, vagy mekkora az akkumulátora, most egyre fontosabb kérdéssé vált, hogy az mesterséges intelligencia funkciók mit tudnak, és mennyire megbízhatóak. Ha nagyon őszinték szeretnénk lenni, akkor valamennyire árnyalja az örömöt az, hogy a magyar nyelv sajátosságai miatt nem minden funkció érhető el, de még így is teljesen új távlatokat nyit a Gemini beépítése a mindennapokba.
Kérdezd meg tőle, melyik éttermet ajánlja, és a Térkép információinak segítségével nem csak ötleteket ad, de még azt is megmondja, mit érdemes enni, az ajánlatot pedig akár el is küldi a többieknek, sőt a foglalást is bevezeti a naptárba, majd szól, hogyan alakul a forgalom, mikor kell elindulni. A kamera segít abban, hogyan rendezd el a bútoraidat, vagy éppen milyen ruhát vegyél fel, és ehhez segítségül hívja az időjárási adatokat is.
Még a fotókban is segít
Megapixelekről és lencsék számáról beszélni már a múlt, ráadásul a Google Pixel 10 és 10 Pro szuper minőségű képeket készít, de ennél is izgalmasabb a szoftver, illetve a mesterséges intelligencia. Az, hogy jó képeket készít rossz fényviszonyok mellett, vagy hogy könnyedén megbírkózik a távolságokkal, a Pixel készülékeknél már nem extra, hanem alapelvárás. Mindebből pedig kiemeli a mesterséges intelligencia, ami olyan javaslatokat tesz, amelyek új szintre emelik a fotóidat.
Valószínűleg mindenki rémálma volt eddig a csoportképek készítése, hiszen gyakorlatilag lehetetlen volt olyat készíteni, amivel minden szereplő elégedett, sőt a fotós is könnyedén hozzáadhatja magát a képekhez. A Pixel készülék ezt megoldja, és a számtalan képből készít egyet, amin például mindenkinek nyitva van a szeme, ahogy a sima fotóid esetében is javasol olyan kivágásokat és beállításokat, amelyek izgalmasabbá teszik a képeket.
Ha naponta több órát internetezel, ezt a tesztet minimum hibátlanul kell kitöltened!
Sokáig bírja
A kínálatban három készüléket találsz, a Pixel 10 az a telefon, ami tud mindent, amire szükséged van, a Pixel 10 Pro pedig a heavy felhasználóknak lehet jó választás. A Pixel 10 Pro és Pro XL (ami a Pro nagyobb, 6,8 inches kijelzőjű változata) valamivel jobb képernyőfelbontással érkezik, több memóriával, és némileg jobb felbontású kamerával, aminek a gyakorlatban igazán a zoomolásnál van jelentősége, azaz távoli dolgokat részletgazdagabban tudsz fotózni, és az elülső kamerája is jobb felbontást biztosít.
Itt már azt mondanánk, hogy amennyiben például tartalomelőállító vagy, akkor lehetséges, hogy a Pro jobb választás, de még akkor is, ha egyébként szeretsz sokat fotózni a családi albumba, a Pixel 10 tökéletes alternatíva. És a Pro rendelkezik hőmérővel is, hogy ez mennyire hasznos a mindennapokban, az viszont már tényleg egyéni preferencia kérdése.
Ami viszont minden típusra igaz, hogy sokáig bírja, és ez alatt nem csak akkumulátoridejét értjük (ami egyébként egész napos, kifejezetten erős használat mellett sem ment 30 százalék alá éjfélre), de úgy tervezték őket, hogy ellenállóak legyenek a karcolásokkal és a leejtésekkel szemben, és természetesen a pornak és víznek is ellenállnak az IP68 besorolásnak köszönhetően. Hogy megéri-e váltani? A céges telefonom egy iPhone 13 mini, vagyis lassan időszerű lesz a váltás, és a Pixel jelenleg határozottan szerethetőbb.