Gyakran szakadnak a húrok
- Rachmaninov harmadik zongoraversenyébe sokaknak beletört már a bicskája, miért pont ezt a darabot választottad?
- A Ragyogj! című filmet még kiskoromban láttam, és azóta is élénken él bennem a történet. A főszereplő zongorista számára óriási kihívás megtanulni a darabot, és én már akkor megfogadtam, hogy egyszer nekem is el kell játszanom. Most, hogy idejutottam, látom, hogy fizikailag és mentálisan is felemészti az embert ez a nagyon mély, zaklatott, zilált zene. Olyan intenzitású, hogy gyakorlás közben is gyakran előfordul, hogy elszakad egy-két húr. Néha órákig kell sétálnom, hogy kiszellőzzön a fejemből a darab, és mással is tudjak foglalkozni. Azt mondanám, hogy tízszer annyi munkám van benne, mint bármelyik másik műben, de megéri. Azzal, hogy eljátszhatom a Budafoki Dohnányi Zenekarral, tényleg gyermekkori álmom válik valóra.
Ezeket láttad már?
- A Cziffra Alapítvány versenyének fődíjával pedig egy másik.
- Sok versenyen voltam már életemben, sokat jelentett, hogy tizenhat évesen a legfiatalabbként megnyertem a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt. Ez a megmérettetés azonban más volt. Végre eljuthattam abba a kápolnába, amit Cziffra György újított fel, és játszhattam azoknak, akik még hallották őt. Mondták is, hogy merész ötlet volt Cziffra-darabokat választani pont itt, de nyertem és kifizetődött a döntés. Varázslatos volt az egész hétvége, jártam a lakásában, találkozhattam a családjával, és megszólaltathattam azt a zongorát, amelyet ő használt. Meg is voltam illetődve, féltem, hogy nem tudok majd ellazulni, hiába volt csupán 300 férőhelyes a kápolna ahol a versenyt tartották. Liszt Ferenc Funérailles című művével kezdtem, aminek az első akkordjai a harangozást imitálják. Épp összpontosítottam a darab előtt, amikor tényleg megszólalt a harang. Ihletett pillanat volt és én elkezdtem a harangot követve játszani a darabot. A tempó, minden tökéletes volt. Biztos vagyok benne, hogy az ilyesmi nem véletlen.
- Miért jelent neked annyira sokat Cziffra György?
- Mindig is ő volt a legnagyobb példaképem, otthon is az ő lemezeit hallgattuk, szüleim, akik zenészek csak áhítattal említették a nevét. Amikor Cziffra 56-ban kijutott Magyarországról, elképesztő karriert futott be, és ennek a titka a virtuozitása mellett az volt, hogy minden darabot a saját utánozhatatlan stílusában játszott el. Soha nem próbáltam őt másolni, de törekszem rá, hogy ahogyan neki is, nekem is meglegyen a rögtön felismerhető hangom. Emiatt voltak is konfliktusaim, mert szeretek mindent a saját szájam íze szerint játszani, akkor is, ha áthágok egy-két szabályt.
- A repertoárod is ezt tükrözi?
- Igen, azokat a szerzőket szeretem, akik hagynak szabadságot az önkifejezésre, az intenzív érzelmekre. Mert a közönség nem arra kíváncsi, hogy felmondjuk a leckét. Pontos legyen egy mikrocsip, ne Rachmaninov. Elsősorban a romantikus szerzőket, Lisztet, Chopint, Schumannt szeretem, és nagyjából Bartókkal és Stravinskyval zárul a sor. Játszom kortárs műveket is, de a harmóniáktól nehezen szakadok el, ezért a magyarok közül például Dubrovay Lászlótól választok gyakran, aki több darabot is írt nekem.
