A gyümölcsfák az egyik legértékesebb kiegészítői lehetnek a kertünknek. Egy jól gondozott, érett almafa például évente akár 400-800 gyümölcsöt is teremhet, így remek befektetésnek számít. De választhatunk például körtét vagy sárgabarackot is, ha elültetünk egy csemetét, szinte biztos, hogy még dédunokáink is ehetnek majd róla.
Ezeket láttad már?
- A gyümölcsfák hosszú élettartamuk és bőséges termésük miatt értékes kerti kiegészítők.
Egyes gyümölcsfafajták élettartama akár több évtizedre, sőt akár évszázadra is kiterjedhet, ami azt jelenti, hogy egy életre elegendő gyümölcsöt biztosítanak. Az alábbiakban bemutatunk néhány olyan fajtát, amelyek éveken át virágozni és teremni fognak a kertünkben.
Körte
A legtöbb körtefajta könnyen termeszthető, tavasszal fehér vagy rózsaszínű, fürtös virágokat hoz, melyeket sötétzöld levelek kísérnek, amelyek ősszel vöröses-lilára vagy narancssárgára színeződnek. A körtefák több évszázadig is élhetnek, csupán arra kell figyelni, ne támadja meg az úgynevezett tűzfoltosság.
Alma
Az almafák egyszerű, ovális alakú levelekkel rendelkeznek, és tavasszal feltűnő fehér virágokat hoznak. Akár 100 évig is élhetnek, de általában fiatal korukban teljesítenek a legjobban. Termésük rendkívül tápláló, gazdagok A-, B- és C-vitaminban, ropogtathatjuk nyersen, de számtalan módon feldolgozhatjuk, tehetjük süteményekbe, turmixokba.
Datolyaszilva
Már hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend az ízletes datolyaszilva. Levelei ovális alakúak, és ősszel általában sárgára színeződnek. Átlagos élettartama 50–75 év, de megfelelő gondozás mellett ennél sokkal tovább is élhet. Termésük éretten rendkívül édes, ízük leginkább a sárgabarack és a méz keverékére emlékeztet, állaguk pedig a lágy zselétől a ropogósig terjedhet fajtától függően.
Örökre eltűnnek a gyomok a kertedből, ha betelepíted ezt a növényt
Eperfa
Ez a lombhullató fa megfelelő gondozás mellett akár 100 évig is élhet. Termése kissé hasonlít a szederhez és nagyon ízletes. Ez a hosszú életű fa jellegzetes, apró virágokkal rendelkezik, amelyek lecsüngő fürtökben helyezkednek el. Az eperfák viszonylag könnyen termeszthetők, és különböző talajtípusokon is megélnek - mondta el David Fried, egy vermonti gyümölcsfa-faiskola társtulajdonosa. Bár a gyümölcse kétségtelenül nagyon finom, azt érdemes szem előtt tartani, hogy nagyon gyorsan nő, egy idő után kezelhetetlenné válhat, lehullott gyümölcsei foltot hagyhatnak a teraszunkon, kerítésünkön.
Cseresznye
Ez az egyenes törzsű fa édes, ehető gyümölcséről és gyönyörű tavaszi virágáról ismert. A marthastweart.com azt írja, megfelelő gondozás mellett a cseresznye mérsékelt ütemben növekszik, és 60–80 évig él. Imádja a napfényt, a jó vízelvezető, szerves anyagokban gazdag talajt kedveli.
Füge
A füge egy lombhullató fa, amely édes, körte alakú gyümölcséről ismert, és megfelelő gondozás mellett több mint 100 évig is élhet. Sima, szürke kérgével, tenyérszerű leveleivel és lekerekített, alacsonyan terjedő lombkoronájával tűnik ki. Miután meggyökeresedett, minimális gondozást igényel, és különböző talajtípusokon is jól érzi magát, így bármely kert kellemes kiegészítője lehet.