Gyurkó Szilvia: „Mi nagyon hiszünk abban, hogy a világ körforgásokra épül”
Sokáig azt hittük, a változást mindig kívülről kell várni: a cégektől, a döntéshozóktól, a rendszerektől. Pedig a civil szektorban felhalmozott tudás, tapasztalat és erő ma talán fontosabb, mint valaha. Ebben a cikkben Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója arról ír, hogyan született meg egy olyan kezdeményezés, amely új irányba fordítja a civilek és a cégek kapcsolatát.
Ezeket láttad már?
Sok híres történet kezdődik azzal, hogy barátok összefogtak, hogy közösen sikerre vigyenek egy ötletet. Ezekben a sztorikban általában egy garázsból indul a később ismertté váló cég, és a főszereplők egyetemisták, akik az elején piciben gondolkodtak, majd hirtelen világhírnévre tettek szerint. És még egy jellemző: ezeknek a történeteknek általában férfiak a főszereplői.
A mi történetünk is valahogy így indult. Először csak barátok, egymás munkáját tisztelő civilek voltunk, majd közös kezdeményezést indítottunk - ugyan nem egy garázsból, hanem egyikünk lakásából, és nem az egyetemi éveink végén, hanem egy picivel később, meg persze nőként, női vezetőként - de a többi stimmel.
Ezért is neveztük el a programunkat Changelsnek - változást hozó jótét lelkek vagyunk, akik azért álltak össze, hogy a világ még jobb hely legyen. Persze, akinek Charlie angyalai jutnak eszébe, ő sem téved nagyot. Nekünk is vannak trükkjeink, és tisztában vagyunk a saját erőnkkel - miközben a módszereink azért alapvetően békések.
Amikor a civilek nem kérnek, hanem adnak
A program, amit elindítottunk (és amit szeretnénk sikerre vinni), arra az alapgondolatra épít, hogy a civil szervezetek nem csak kérni tudnak a cégektől, hanem adni is nekik. Aki követte az elmúlt évek eseményeit, vagy bármikor rálátott egy kicsivel jobban arra, hogyan működik egy civil szervezet, tisztában van vele, hogy nincs náluk “ütésállóbb”, reziliensebb, a változásokhoz jobban alkalmazkodni képes társaság.
A jól működő civilek kevés pénzből dolgoznak és nagy hatást érnek el - azaz a hatékonyság, a költségeket minimalizáló feladatszervezés náluk alap. Szintén nem kérdés, hogy jól tudják motiválni a munkatársaikat, képesek fenntartani az elköteleződést a közös ügy iránt, és másokat is meggyőzni arról, hogy a cél, amiért dolgoznak, fontos.
A kapitalizmus működési logikája a civil szektorban is érvényesül, ezért elképesztően fontos, hogy a civilek olyan erőforrásokat is felismernek és jól hasznosítanak, amelyeket a cégek gyakran figyelmen kívül hagynak - így például képesek a versengést és az együttműködést jobban egyensúlyba hozni. De akár azokat az erőforrásokat, személyes, érzelmi tartalékokat is sikerrel aktivizálják, ami a munkatársak gyerekkorában, családjában gyökerezik.
A Changels alapvető gondolata az, hogy a civilek most nem kérnek, hanem adnak.
Felajánlják a tudásukat, tapasztalatukat és azt a sajátos világlátást, amivel rendelkeznek, és ezzel segítik a cégeket abban, hogy ők maguk jobb munkahelyek legyenek, a közösségük erősebb - és így a világ is egy kicsivel még jobb hely.
A Changels program három civil szervezet összefogásával indult el, a Bridge Budapest Egyesület, a Hősök Tere Company és a Hintalovon Alapítvány. Látszólag három nagyon különböző területről érkezünk, mi mégis hiszünk abban, hogy céljaink, az üzleti szereplőket és vezetőket érintő szemléletformálása, a hétköznapi hősök megtalálása, megerősítése és a világ, amiben jobb gyereknek lenni, mind ugyanabban gyökerezik: a felelősségvállalásban magunkért és a világért.
Ezt szeretné a Changels. Ezért szeretnénk, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk. Ahogy ezt a cikket írom, egyszerre járja át a szívemet a melegség, hogy ilyen fantasztikus emberekkel dolgozhatom együtt és izgulok, hogy amit kitaláltunk jól rezonáljon a világban. Mi nagyon hiszünk abban, hogy a világ körforgásokra épül. De nem csak a víz és az energia alakul át és árad körkörösen, hanem minden más is.
Ezért épp itt az ideje, hogy a civilek is visszaadjanak a cégeknek, beinduljon egy újabb körforgás, amiben az önkéntesség és az adományozás kultúrája összeér a civilektől érkező mentorálással és támogatással. A jó körforgások újraélesztése az erdőket és a környezetünket éppúgy meg tudja menteni, ahogy a jó szándékok és a jó gondolatok, kezdeményezések körforgása hozzá tud járulni a gazdaság jobbá tételéhez. A Changels ennek a kísérlete.