Halálra ítélt szerelmek

2014.július.5.

A minap a családban a válás témaköréről esett szó. A leghevesebb vitát a következő kérdés váltotta ki: elválik-e két ember úgy, hogy egyiküknek sincs külső kapcsolata? Nem jutottunk közös nevezőre, mindenki kitartott a saját véleménye mellett. Persze, ez nem baj, hisz más szemmel látjuk a világot.

Én egyértelműen azt vallom, hogy létezik, hisz szerető nélkül is tönkremehet két ember viszonya, sőt, a szerető már eleve a rosszul működő, kiegyensúlyozatlan kapcsolatba léphet be. Ugyanakkor, egyet kellett értenem azzal, hogy a legtöbb párkapcsolat akkor ér véget, amikor valamelyik fél szerelmes lesz valakibe. Érthető, hisz a motiváció ekkor a legnagyobb. De meddig működhet ez így?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem sokáig. Az új kapcsolat vagy véget ér rövid időn belül, vagy hasonlóan problematikussá válik, mint az előző. Miért?

Az előző bejegyzésben írtam arról a gyászfolyamatról, ami egy kapcsolat végét követi. Bármennyire is boldog az az ember, aki kilép az új szerelméért, sajnos ezt a periódust ő sem úszhatja meg. És bár úgy tűnik, neki könnyebb, hisz ott van mellette a másik, a valóság nem egészen ez.

Először is, óhatatlanul hasonlítgatni fogja az előző párjához az újat, amiből természetesen az új kerül ki győztesen. De ki szeret bármit is hallgatni az exről? Másodszor: a szerelem csodás órákat ad nekünk, de a veszteség így is szomorúvá tesz olykor. Egy friss kapcsolatban pedig senki nem arra vágyik, hogy a párját búslakodni lássa. Egy idő után ez annyira idegesítővé válhat, hogy máris veszekedésbe fullad a helyzet. Arról nem is beszélve, ha az exszel elrendezetlen ügyeink vannak, mint lakás, közös vállalkozás, esetleg gyerekek. Az új párunkkal ezt nem a legjobb megbeszélni, hisz óhatatlanul is feszültség keletkezik. De ha vele nem tárgyalhatjuk meg, akkor mégis hol az intimitás?

Az eredmény tehát, hogy aki távozik egy kapcsolatból, ő már nem tud jelen lenni a régiben, de még nem tud benne lenni az újban sem. Az új félnek pedig annyira elfogadónak és megértőnek kell lennie, és olykor olyan sérelmeket kell elszenvednie az új kapcsolat érdekében, amely sokszor már nem éri meg.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy még soha senkinek nem sikerült, de általában nem ezt látjuk. Ha mégis, vagy ha mi magunk ezt az utat választjuk, akkor viszont érdemes tisztában lenni a kockázatokkal, és szem előtt tartani, hogy a fájdalom is helyet szorít magának a szerelemben.

Ez is érdekelhet

Alternatív tejek: melyiket érdemes választani?

Alternatív tejek: melyiket érdemes választani?

Szépséghírek

Ezek az alkoholos italok a legrosszabbak a bőrnek

Ezek az alkoholos italok a legrosszabbak a bőrnek

GLAMOUR Horoszkóp

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján