Gönczi Dorka: „Tanulom a színészektől a megújulás képességét, a kitartást is”
Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy olykor érdemes átgondolni, közöljük-e bárkivel a velünk történteket, legyen szó akár pozitív, akár negatív eseményről. A bejegyzést azzal fejeztem be, hogy olykor hasznos kettesben maradni a fájdalommal, szomorúsággal, kisemmizettséggel, mert az is hozzánk tartozik, az is a hasznunkra válhat.
Ezeket láttad már?
Amikor otthon egyedül kuksolunk, mert elhagyott a párunk, persze nem a ramaty helyzetünk hasznán szoktunk morfondírozni. Ezért is jobb előre tudni, és a nehéz helyzetben is tudatosan észben tartani, hogy a borús hangulat nem tart örökké.
Pszichológusok arra lettek figyelmesek, hogy olyan embereknek, akiknél súlyos betegséget diagnosztizáltak, a gyógyulást követően vagy akár az utolsó stádiumban kiegyensúlyozottabb lett a személyiségük, melynek alapja egy más értékrendszer. Mit jelent mindez?
Azok az emberek, akik bármikor is közel jártak a halálhoz, többre értékelik az élet adta lehetőségeket, több szeretetet adnak másoknak, türelmesebbek, inkább olyan munkát végeznek, amit élveznek, és a mindennapi tevékenységeiket is megválogatják, hogy az a lehető legtartalmasabb legyen. Átértékelik tehát az egész életet.
Szerencsére azonban nem kell ekkora traumát átélnünk ahhoz, hogy mi is bölcsebbé válhassunk. Sokszor hallani egy szakítás után, hogy "valami meghalt bennem", "kiüresedtem". Szerintem ezek nagyon szépen kifejezik a folyamatot, mert ilyenkor valami régi modell összedől bennünk, egy szilárdnak hitt világkép hullik darabjaira. Azonban ezt újra kell építeni, és mivel a régi nem működött, így tanácsos másik utat választani.
Ahhoz azonban, hogy az újat felépíthessük, meg kell gyászolni a régit, időt kell hagyni arra, hogy a negatív érzelmeket is megéljük. Ahelyett, hogy azt mantrázzuk "így jártam jobban", "nekem nem fáj", "rá fog idővel jönni, mit veszített", jobban tesszük, ha bevalljuk: fáj, hiányzik, csalódottak vagyunk. Amikor pedig túljutunk ezen a fázison, kezdhetjük építeni az újat, a szebbet, a jobbat, ami által mi is többé válhatunk, bölcsebbek és nyitottabbak lehetünk. Mindehhez pedig türelmesnek és őszintének kell lenni magunkhoz, és tudnunk kell, hogy a rossz hangulatot nem ruházhatjuk át másra, nekünk kell végigmennünk a gyász útján.
