Szörnyű hátfájásnak indult, furcsa egészségügyi probléma állt a háttérben: lehet, hogy téged is érint

A hátfájásnak számtalan oka lehet
A hátfájásnak számtalan oka lehet
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2025. október 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A hátfájás sokaknak okoz gondot: korlátozza a mozgást és kellemetlen pillanatokat okozhat a mindennapokban. Hátterében állhat egy rossz alvópóz vagy az ülő életmód, olykor azonban olyan probléma is okozhatja, amelyre elsőre nem is gondolnánk.

Korin Miller, a Self újságírója jó ideje hátfájásra panaszkodott, amikor eldöntötte, kivizsgáltatja magát és utánajár, mi is okozza valójában a problémát. Végül évekbe telt, mire rájött: az egyik lába egy kicsit rövidebb, mint a másik, ez pedig egy idő után túlságosan megterhelte a szervezetét.

Egyre elviselhetetlenebbé vált

„Hat hónappal a szülés után jelentkezett először a hátfájásom. Egy reggel arra ébredtem, hogy a testem bal oldalán a hát- és a fenékizmok fájdalmasan merevek. Nem tudtam lehajolni, hogy borotváljam a lábamat a zuhany alatt, és még a fogkrém kiköpése is kínszenvedés volt. A babám felemelése is fájdalmas volt, ahogyan az ülés is, akár dolgoztam, akár autót vezettem.

Ez a roham körülbelül két hétig tartott. Életem nagy részében versenyszerű távfutó voltam, és a fájdalmat annak tulajdonítottam, hogy a szülés után túl korán kezdtem el futni. De körülbelül négy hónappal később újra előfordult. És újra. A rohamok elég ritkán jelentkeztek, így továbbra sem vettem őket komolyan, amíg elviselhetetlenné nem váltak. Meg kellett találnom a megoldást.” - kezdte történetét Korin Miller, a Self munkatársa.

Évekbe került, míg kiderült a probléma oka

A szerkesztő több hátproblémával foglalkozó szakembert is felkeresett, de senki nem jött rá, mi áll a probléma hátterében. Van, aki szteroidos injekciót ajánlott, más pedig izomerősítő gyakorlatokat, sőt olyan is akadt, aki azt javasolta neki, örökre hagyjon fel a futással.

Ezek a gyulladáscsökkentő ételek csodát tesznek az agyaddal és pajzsként védenek a demenciától is

Ezek a gyulladáscsökkentő ételek csodát tesznek az agyaddal és pajzsként védenek a demenciától is

Végül évekbe telt, mire rájött a megoldásra: egyik barátnője a közeli ortopédiai rendelőben dolgozott és azt javasolta, látogasson el hozzájuk. Ott röntgenfelvételt csináltak a lábairól, és a vizsgálat során kiderült, a bal lába egy centiméterrel rövidebb, mint a jobb. Ez az aprócskának tűnő különbség az egész teste egyensúlyát felborította, ami miatt az izmai megfeszültek és néhány havonta görcsöket okoztak.

Innentől kezdve a megoldás már tényleg egyszerű volt, egy egy centiméteres parafa sarokemelőt kell viselni állandóan a bal cipőjében, hogy kiegyensúlyozza. Bár egy picit aggódott emiatt, tudta, hogy nincs más választása. Azóta hozzászokott és 5 éve egyetlen egyszer sem volt hátfájása.

Valójában nagy gyakori probléma, csak nehéz felfedezni

Bár elsőre szokatlannak tűnhet a történet, valójában a lakosság 90 százalékát érintheti valamilyen lábhossz-különbség. Az Amerikai Ortopéd Sebészek Akadémiája szerint ez a legtöbb esetben a combcsont és a sípcsont hosszának különbségéből adódik. Ez a hosszúságbeli eltérés csípő-, térd vagy hátfájdalmat okozhat.

Ezt általában nehéz kideríteni, hiszen a hátfájás is sokféle lehet, nehéz kivizsgálni, okozhatja izomhúzódás, porckorongsérv vagy porckopás is. Ráadásul a lábhossz-különbség tünetei is nagyon eltérőek lehetnek.

Sok esetben egyetlen talpbetét megoldja a problémát, esetleg sarokemelő. Műtétre csak a súlyosabb esetekben kerül sor, amikor két centiméter vagy még annál is nagyobb a különbség. „Még a nagyobb eltéréssel rendelkező betegeknél is néha először emelőt használunk, hogy megnézzük, segít-e" - mondta Dr. Samir Mehta ortopéd sebész.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)