Herceg Erika: „Amióta Magyarországon élek, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok”

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Herceg Erika énekesnő egészen új oldalát mutathatja meg októbertől, a Madách Színház SIX című koncertmusicaljében játssza majd VIII. Henrik egyik feleségét a hat közül. A próbák kulisszatitkai mellett abba is beavatott minket, mivel tölti szabadidejét.

Herceg Erika
Herceg Erika új szerepben tűnik fel az X-Faktor után
Fotó: RTL Sajtóklub

Herceg Erika az X-Faktor 2022-es szériájának női mentoraként mutatkozott be a magyar közönség előtt. A fiatal énekesnő a háború sújtotta Kijevből érkezett Budapestre, de nem csak a hátrahagyott életének súlyával kellett megküzdenie az első hónapokban.

Hogy élted meg, amikor egyik pillanatról a másikra megismert a magyar közönség, mint az X-Faktor új mentora?

Nagyon nehéz volt. A várva várt reakció végül teljesen negatívnak bizonyult a közösségi médiában. Ellenszenves voltam az embereknek, bírálták a külsőmet és hogy Ukrajnából jöttem egy háborús helyzetben, pedig magyar vagyok, Kárpátalján születtem. 2019-ben is felmerült már, hogy kipróbálhatnám magam mentorként, de akkor a Viagra együttes tagjaként ez nem fért bele a mindennapokba, a fellépések miatt nem tudtam volna elszakadni. Nagyon fájdalmas időszak volt ez a bejelentés, ezresével jöttek a negatív kommentek, amit a szüleim és barátaim is olvastak. Mindenki szomorú volt, én nyugtattam őket, de otthon, az albérletemben magamba fordultam. Nem azt mondom, hogy sírdogáltam, de bántott a dolog, a szüleim és a barátaim miatt aggódtam, mert tudtam, hogy nekik fáj, ha engem bántanak. Ilyenkor pár napra bezárkózom és feldolgozom a történteket.

Herceg Erika eddig mindig kívülről csodálta a musical varázslatos világát, idén ősztől most ő is szereplője lesz a nagyszerű SIX koncertmusicalnak
Fotó: Jardek Szabina/Madách Színház

Abbahagytad a kommentek olvasását?

A kommenteket kell olvasni, csak nem szabad a szívedre venni. Tisztába kell lenni a rólad alkotott képről. Ha híres ember vagy, természetes, hogy mindig lesznek negatív kommentek. De emellett persze sok kedves üzenetet és szeretet is kapok. Megosztó ember vagyok, ezt már elfogadtam. Nincs köztes állapot. Vagy utálnak, vagy szeretnek. 2013-ban választottam egy utat, bekerültem a Viagra együttesbe, de akkor még nem tudtam, milyen, amikor felismernek az utcán, amikor elkezdenek rólam véleményt alkotni és kommentelni, rossz kifejezésekkel és bántó szavakkal. Akkor nagyon magam alatt voltam. De ezzel jár a hivatásom. Ha ez nem tetszik, le kell törölni az Instagramot és a Tiktokot, és választani egy szakmát, ami nem jár ezzel. Engem érdekel mások véleménye, és ha van benne igazság, elgondolkodom rajta. Voltak olyan momentumok az X-Faktorban is, amikre ma már másképp reagálnék, de van, aki meg azt mondta, hű Erika, ez tök jó volt.

Csobot Adél nagyon komoly döntést hozott a magánéletét illetően

Csobot Adél nagyon komoly döntést hozott a magánéletét illetően

Azt mondod, az elején nagyon nehéz volt olvasni a kommenteket. Van különbség a két ország kommentkultúrája között, vagy ugyanolyan kegyetlen mindkettő?

Nem nemzet, hanem embere válogatja. Mindenhol találni rosszindulatot és nem korrekt dolgokat. A magyar nyelv nagyon gazdag a trágár és cifra kifejezésekben. Így nem nehéz egy „épületes” kommentet összehozni. Sőt! De nagy különbség nincsen. Vannak unatkozók és boldogtalan emberek, akik csak a hibát keresik másban.

Említetted, hogy néha bezárkózol. Ilyenkor mivel töltöd az időd?

Filmet nézek, olvasok, nagyon érdekelnek a spirituális dolgok, sokat olvasok asztrológiáról. Mindig van egy kérdés, amire szeretnék választ találni, és akkor azt keresgélem. Sokat lógok a neten. Szeretek egyedül lenni, nekem az egyedüllét a legnagyobb relax. Amióta pedig Magyarországon vagyok, sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam.

Az X-Faktor után volt hiányérzeted?

Nem estem kétségbe. Szerencsére van egy stabil hátterem, ha a munka nem úgy alakult volna, akkor többet ingázok Magyarország és Svájc között, mert a párom ott van most. Azt kicsit sajnáltam, hogy idén nem lesz X-Faktor, mert sokat tanultam a műsorból. Szerintem volt, hogy hibáztam, vannak dolgok, amiket másként csinálnék egy újabb évadban. Az első év nekem tanulóév volt, de szeretném még a jövőben megmutatni, milyen erős vagyok, és ha újra lesz műsor, nyerni akarok a versenyzőmmel.

Most egy másik kihívás vár rád. A SIX című koncertmusicalben, a Madách Színházban játszod majd VIII. Henrik egyik feleségét. Hogy jött az életedbe ez a lehetőség?

Félénk, szemérmes embernek tartom magam, így ezt a kihívást sem én magam kerestem. Nagyon meglepődtem, amikor felhívtak, hogy menjek el a castingra, a musical számomra egy olyan világ, amit eddig kívülről csodáltam. És bár hiába vagyok félénk, ha kapok egy lehetőséget, úgy vagyok vele, hogy kipróbálom, de nem kenődök el, ha nem sikerül.

Talán pont ezért vettem lazán a castingot is, pedig a szívem mélyén szerettem volna ezt a szerepet. Nem is éreztem magam túl erősnek, a maximalizmusom miatt nagyon nehéz egyébként száz százalékban megfelelnem a saját elvárásaimnak. Most viszont, hogy enyém a feladat, minden energiámat beleteszem. Ezekben a hetekben kezdtük a próbákat, imádom, és felnézek azokra, akikkel együtt dolgozhatok. A lányok, a színésznő és a popénekesnő szereposztásban is egytől egyig kedvesek. A Vigara zenekarban volt egyfajta rivalizálás köztünk, az állandó görcsölés, itt viszont összetart a csapat. Nagyon jó az energia. Mindenki segítőkész, türelmes.

Ahogy az RTL-be is szerettem bejárni, legalább annyira jó a Madách Színházba is bemenni nap mint nap. Mert nagyszerű a csapat. Jól érzem magam. És egy rossz komment nem veszi el a kedvem, mert a való világban élek, nem a virtuálisban. A csodát az apró örömökben is meg lehet találni. Már egy jól sikerült táncpróba után is megdicsérem magam, és tudom, hogy milyen jó lesz az októberi bemutató. Azért akarom jól megcsinálni, beleadni minden tudásom és energiám, hogy akik megnézik, azt érezzék, hogy megérte eljönni.

Tóth Andi: „Mindent megszakítok, ami nem tesz jót nekem”

Tóth Andi: „Mindent megszakítok, ami nem tesz jót nekem”

Te leszel Anna von Kleve, a negyedik feleség. Mennyire olvastál már utána a figurának?

Imádtam a Tudorokat. Megnéztem a VIII. Henrikről szóló sorozatot is. Vicces, hogy a legcsúnyább feleséget játszom...

De ez egyetlent, akitől elvált tisztességesen.

Hagyott neki vagyont, hogy élhessen nyugodtan. A csaj pedig aztán „bulizhatott” agyba-főbe. Amúgy meg talán nem is a legcsúnyább volt, csak nem működött köztük...

Nem volt meg a kémia...

Pontosan. Ő egy vagány csaj. Én ezzel a feleséggel tudtam a leginkább azonosulni a hatból. Egy nagyon popos, rapes, pörgős dala van. Én is ilyen vagyok.

Oláh Ibolya: „Én egy 45 éves baba vagyok”

Oláh Ibolya: „Én egy 45 éves baba vagyok”

A párod mennyire örül a sikereidnek?

Ő egy muzulmán vallású kazah férfi, de abszolút európai beállítottságú, a szüleivel együtt örül nekem és büszke rám. Ő tudja, hogy én egy vándorlélek vagyok, egy életművésznek tart. A Viagra együttes után hosszabb ideig voltam otthon, más lett az energiám, lebetegedtem, elkezdtem máshogy kinézni, balesetem is volt. Elveszítettem magamat, mint embert. Nem voltam az az Erika, akivel anno megismerkedett. Komolyabban elbeszélgettünk, és utána elmentem stúdióba, felénekeltem egy dalt, három hét alatt lefogytam tíz kilót, megcsináltuk a klipet, majd hívtak újra az X-Faktorba.

Mindig nagyon csinos vagy. Fontos számodra, hogyan jelensz meg, ha kimész az utcára?

A súlyom 55-57 kg fölé nem mehet, nem engedem meg magamnak, maximum havi egyszer eszem édességet. Nagyon odafigyelek a kalóriákra, a szénhidrát- és fehérjebevitelre, vitaminokat szedek, kollagént iszom, sportolok. Számomra ez egy fontos tényező. Eldöntöttem, amíg élek, én így fogok kinézni. Voltak hormonproblémáim, ami mellett könnyen meg lehetett hízni, nehéz volt lefogyni, de sikerült. Első sorban arra törekszem, hogy belül legyen egészséges a testem, ha pedig ez így van, a külsőddel is azt teszel, amit akarsz. Nekem ez életforma tizenöt éve.

Olvass még több inspiráló történetről!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője