Hogyan teheted jobbá a kapcsolatodat?

2015. január 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Talán furán hangzik, de sokat lendíthet egy kapcsolaton, ha kicsit több időt töltötök külön. Persze az nem mindegy, hogy mivel foglalatoskodtok ilyenkor.

Minden kapcsolatnak megvan a maga üteme, mintázata, dinamikája, de abban talán mindenki egyetért, hogy az eleje a legintenzívebb, mert még minden új, minden érdekes, mindent tudni akarunk a másikról, és mindent ki akarunk próbálni vele. Aztán, ahogy egyre több a közös tapasztalat, úgy kezd csendesedni a kezdeti hév, majd jönnek a kisebb-nagyobb problémák, feladatok, idővel pedig egyre szürkébb lesz minden.

Nyilvánvaló, hogy a fenti pár sor egy nagyon leegyszerűsített kapcsolati modell, ugyanakkor tény, hogy egy idő után ott lesz a megszokás. Ami nem feltétlenül jelent rosszat, hisz rengeteg dolog vesz körül minket, amit már megszoktunk, és pont ettől lesz biztonságos. Ilyen például a lakás, ahol élünk. Ugyanakkor, ahogy azt is szeretjük újítgatni, átrendezni, feldobni néha ezzel-azzal, úgy érdemes a kapcsolatunkkal is ezt tenni.

Ennek sok útja lehet. Akár kereshetünk közösen valami olyan programot, amit addig soha nem csináltunk, talán eszünkbe se jutott. Dönthetünk úgy, hogy többet mozdulunk ki együtt, de kipróbálhatjuk azt is, milyen belekezdeni valamibe egyedül. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindig külön kell lenni. Heti pár óra tökéletesen megteszi, hisz a közös élmények nem pótolhatók. Egyszerűen meg kell találni az egészséges egyensúlyt

A kapcsolatok elején nagy kíváncsisággal hallgatjuk egymást, mert érdekes, ami addig történt velünk, az addigi tapasztalataink, az, ahogy aktuálisan a világot látjuk. De ezt vissza lehet hozni később is.

Ha ismét elindultok egy kicsit külön utakon, (és itt semmiképpen sem arra gondolok, hogy új partnerekkel ismerkedtek, sokkal inkább új hobbira, külön férfi/női programokra) akkor ismét sokat tanulhattok egymástól, ismét hallgathatjátok egymás sztoriait. Persze ehhez el kell engedni a másikat, ami nem mindig könnyű, hisz bekapcsolhatnak különböző frusztráló gondolatok, amik leginkább a féltékenységből, a másik elvesztésétől való félelmekből táplálkoznak.

Nehézség lehet az is, ha csak az egyik fél szeretne új tapasztalatokat szerezni, miközben a másik nemhogy a támogatását nem adja, de még le is húzza az egyiket a különböző törekvéseiben. Ez gyakran vezet akár a szétváláshoz is, mert annyira különböző szellemi szintre kerülhet a két ember, hogy tényleg nem tudnak a továbbiakban együtt élni. Persze ilyenkor a döntés mindenkinek a sajátja, hogy marad-e az új dolgoknál, vállalva, hogy a másikat elveszíti, vagy inkább visszatér a megszokott, régi kerékvágásba.

Mindenesetre, ha a dolog működik, akkor viszont nagyon nagyokat lendíthetünk egymáson, egymás életén azzal, hogy megengedjük magunknak és a másiknak is a fejlődést, az új tapasztalatok szerzését, amit aztán megoszthatunk, így téve teljesebbé és izgalmasabbá a kapcsolatot.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)