Képzeld el, hogy ötféle pompás süti van előtted, amelyek közül büntetlenül válogathatsz, sőt, akár az összeset megeheted. Az egyiket félig elmajszoltad. Mire gondolsz ilyenkor? Arra, hogy az a titokzatos négy vajon milyen lesz. Édes, krémes, gyümölcsös, omlós? És mire figyelsz a legkevésbé? A falatra, ami a szádban van.
Ezeket láttad már?
A kapcsolatokban is történhet valami ehhez hasonló. Amiben már nincs titok, nincs meglepetés, amit megszoktunk, az kevésbé vonzó a továbbiakban. Így aztán beléphet a szerető is, mert így megint biztosított az adrenalinfröccs. De erről később.
Sokaktól hallani, főleg egy szerelem kezdetén, hogy "olyan egyformák vagyunk, mindent megosztunk egymással, nincs köztünk semmi titok". De ez valóban jó?
Az elején biztosan felemelő érzés, főleg, amikor a rózsaszín köd is színesíti a történetet, de ezzel megszűnik a másik egyedisége, idegensége.
Cuki dolog lehet néha együtt fogat mosni, vagy közösen megmártózni egy kád meleg vízben, de állandóan nyitva tartani a fürdő-, illetve mosdóajtót, már kevésbé. Márpedig a legtöbb kapcsolat viszonylag rövid idő után ide jut, mondván: "befogadtam az ágyamba, látott kívülről, belülről, ez pedig a puszta biológia. Fogadjon el úgy, ahogy vagyok".
Azonban, ha a sarki zöldségest megtiszteljük azzal, hogy emberi formában látogatjuk meg, akkor a párunkat miért nem?
Ráadásul ilyenkor beleesünk a "nincsen időm magamra" szindrómába is, pedig lehet, hogy csak egy ajtót kéne becsukni. A kapcsolatokban a feloldódás nem azt jelenti,hogy a másikat még a mosdóba is magammal hívom, sőt, szükség van egészséges távolságtartásra, hisz könnyen válik egy bútordarabbá bármelyik fél a fenti folyamat révén.
Ha ezt a távolságot sikerül megtartani, akkor a nő nő maradhat, a férfi pedig férfi. Lesznek határok a kapcsolatban, és vonzónak fogják látni a felek egymást a későbbiekben is. Itt nem egy színjátékszerű, mímelt szerepről van szó, hanem egyszerűen a másik tiszteletéről.
