18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Igaz történet: a legviccesebb erotikus kalandom

2020.április.3.

A szex komoly dolog. Néha mégis olyan jókat lehet rajta nevetni! Történetünk szereplőinek is sikerült- előbb-utóbb...

Igaz történet: a legviccesebb erotikus kalandom
Fotó: Shutterstock

Elemi ösztön

Ismerkedő fázisban voltunk egy férfival, vagyis már hetek óta randevúztunk, és érezhetően eljött az ideje az első alkalomnak. Meg is beszéltük a hétfő esti találkát, de teljesen véletlenül az előző pénteken összefutottunk egy házibuliban. Pár óra romantikus táncolgatás után már fönn is voltunk a lakásán. Igen ám, de ekkor jutott eszembe, hogy egy vállalhatatlan alsónemű van rajtam. Nem hogy nem szexi, de kifejezetten nagymamás. Elvonultam a mosdóba, és azon törtem a fejem, hogy mit tegyek. Végül úgy döntöttem, lekapom a bugyit, és belegyömöszölöm a paritáskámba. Gondoltam, mire kilibbenek, úgyis a hálóban folytatjuk az ismerkedést. Csakhogy mikor kiléptem, partnerem egy itallal a kezében várt, és hellyel kínált a kanapén. Láthatóan még beszélgetni akart. Ez más esetben iszonyú édes lett volna, de akkor szörnyű volt! Fél óráig próbáltam megtalálni azt a pozitúrát, amelyben nem látszik, hogy nincs rajtam bugyi, és végül azt hazudtam, hogy rámtört a migrén, és bugyi nélkül, összezavodva hazataxiztam. Szerencsére a hétfői randi már tökéletesre sikerült. Dóri (29)

Drágám, hazajöttem!

Egyetemi éveim alatt együtt laktam egy sráccal, aki szinte olyan volt, mint a testvérem. Nagyon szerettük egymást, édesemnek, bogárkámnak szólítottuk a másikat. Persze, ez csak vicc volt, hiszen kizárólag csak barátok voltunk. Egyik nyáron őrülten szerelmes lettem, hetekig a föld fölött lebegtem, úgy éreztem, megtaláltam a másik felem. Miután a lakótársam Londonban volt két hétig, kihasználtuk az üres lakás előnyeit, és egy pásztorórát rendeztünk a szerelmemmel nálam. Megnéztünk egy filmet, majd szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Épp az emeleti hálóban téptük le egymásról a ruhákat, amikor hirtelen azt hallottuk, nyílik lent a bejárati ajtó, majd egy vidám férfihang fölkiabál: édesem, megjöttem! Én rögtön rájöttem, hogy a lakótársam előbb érkezett haza, de a barátom annyira lefagyott, hogy mozdulni sem bírt: láttam a szemében, hogy mi minden cikázhat át a fején arról, hogy így felültettem és valójában mással is járok. Én meg vöröslő arccal kapkodtam magamra a ruháimat. Persze néhány perc múlva tisztázódott a félreértés, és végül hajnalig trécseltünk, de azt a pár pillanatnyi döbbenetet sohasem fogom elfelejteni. Kata (31)

5 szeretetnyelv létezik - rád melyik jellemző? Hogyan befolyásolja a szexet?

5 szeretetnyelv létezik - rád melyik jellemző? Hogyan befolyásolja a szexet?

Fesztiválláz

Néhány éve a Szigeten összejöttem egy irtó helyes sráccal. Több koncertet végigcsókolóztunk, és kezdtem menthetetlenül belezúgni, de nem tudtam, ő vajon szintén komolyan gondolja-e vagy csak játszik velem. Elhatároztam hát, hogy egy kicsit lazábban veszem a dolgot, és majd meglátom, mi lesz belőle. Amikor épp ismét egy koncertet hallgattunk a barátai társaságában, elhatároztam, hogy könnyed stílusban lelépek, hogy érezze, más dolgom is van, nem csak vele lógni. Én elöl álltam, ő mögöttem, és azt eszeltem ki, igazi femme fatale-nak hatok majd, ha egy laza csókot nyomok a szájára, és azt mondom: most mennem kell, még látjuk egymást. Percekig gyűjtöttem az erőt, aztán hirtelen megpördültem, azt mondtam, most mennem kell, és - eltévesztve a házszámot nagy izgalmamban - egy csókot nyomtam a srác mellett álló barátja szájára.... Életem legégőbb pillanata volt. Hátra sem mertem nézni, úgy siettem el, és többet nem is kerestük egymást. Persze a fesztivál végén már csak röhögtünk a sztorin a csajokkal, és azóta is ez a történet az, amit bevethetek, ha meg akarok nevettetni egy társaságot, de akkor csak azon járt az eszem, mennyire ciki vagyok. Zita (23)

Lejegyezte: Kerekes Anna (A cikk a GLAMOUR 2013. márciusi lapszámában jelent meg eredetileg)

Ez is érdekelhet

Magasan ők a legintuitívabb csillagjegyek - félelmetesen jól működnek a megérzéseik, használják bátran

Magasan ők a legintuitívabb csillagjegyek - félelmetesen jól működnek a megérzéseik, használják bátran

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Ha nem férsz be a bőröndödbe, mutatunk egy szuper pakolási tippet! (x)

Ha nem férsz be a bőröndödbe, mutatunk egy szuper pakolási tippet! (x)

PR

Így éli meg Salma Hayek és Kim Cattrall a menopauzát (x)

Így éli meg Salma Hayek és Kim Cattrall a menopauzát (x)

PR

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

PR

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)