Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beilleszkedés - a szakértő válaszol

2021. szeptember 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nyár vége és az iskolakezdés mindenkiben kettős érzéseket kelt: a gyerekek szomorkodnak, hogy vége a nyárnak, ugyanakkor szoronghatnak a közösségbe való beilleszkedéstől. A szülőknek sem könnyű, hiszen amellett, hogy megoldódott a gyerek felügyelete, aggódnak, hogy hogy érzi magát csemetéjük az óvodában vagy az iskolában. Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekorvos-homeopata szerint a beszélgetés és a közös készülődés segít a legtöbbet, de érdemes természetes gyógymódokat is kipróbálni, ha a kicsi nehezen éli meg a változást.

Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beilleszkedés - a szakértő válaszol
Fotó: Getty Images
Segítség a könnyekre

Dr. Sebő Zsuzsanna szerint a kisgyerekek szívszaggató sírását, illetve a szülőtől való nehéz fizikai elválását a sok ölelés és vigasztalás mellett a pulsatilla (kökörcsin) alapanyagból készült homeopátiás szer is segítheti, amely a szülők rossz érzésén is könnyíteni tud. A gyermekekre ilyenkor jellemző lehet még a szégyenlősség, illetve, hogy hamar elpirulnak a közösségben, sőt a friss levegőt is jobban igénylik ilyenkor, ezért érdemes sokat a szabadban lenni velük.

Gombóc a torokban és mély sóhajok

Ahány kisgyerek, olyan széles a paletta a reggeli indulásra való reakciókból. Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek dühös és hangosan sír, illetve sóhajtozik az óvodába vagy iskolába menés előtt, akkor az ignatia (ignácbab) alapanyagból készült szer hozhat enyhülést. Ez a gyász, csalódás, veszteség egyik leggyakrabban alkalmazott homeopátiás alapanyaga, és igen, a közösségbe menést is élhetjük meg veszteségként. A szakértő szerint ilyenkor jellemző az is, hogy a szülő hiába próbálja vigasztalni a gyermeket, az ellöki magától, ilyenkor ugyanis elfojtja az érzelmeit, elutasítja a vigasztalást, de később esetleg hisztérikus dührohamban, sírógörcsben tör ki.

Lámpaláz és teljesítménykényszer

Nagyobb iskolás gyermekeknél gyakran előfordul a teljesítménykényszer miatti, valamint a szerepléstől való félelem, még akkor is, ha a gyermek jól felkészülve érkezik az iskolába. Sebő Zsuzsa szerint a teljesítménytől való félelem gyakori tünetei lehetnek az alvásproblémák és a dühkitörések, de emésztési panaszok formájában is jelentkezhet a túlzott megfelelési kényszer. Ha a dühkitörés és puffadás, emésztési probléma jellemző, akkor a lycopodium (kapcsos korpafű), ha az álmatlanság, és a bénult lefagyás, akkor a gelsemium (sárga jázmin) alapanyagú szer a megoldás, utóbbi a színészek egyik gyakran használt segédeszköze lámpaláz ellen. Ezeken túl számos lelki tényezőt befolyásoló homeopátiás szer létezik, melyek közül a körülmények, a tünetek, a viselkedés alapján, egyénre szabottan tudunk választani.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)