Így lett egy bor mellett született ötletből vállalkozás

2020.július.28.

Sokan vannak, akik hosszú időn keresztül dédelgetnek egy elképzelést vállalkozásukról, ami megváltoztathatná az életüket, boldoggá, gazdaggá és sikeressé tehetné őket, ám annyit dolgoznak és finomítanak rajta, hogy végül az ötlet soha nem valósul meg és megy a vasárnapi levesbe.

Pásztor Edina, a Pure Vital egyik alapítója mesél arról, hogy egy bor mellett megszületett ötletből hogyan lett vállalkozás, és hogyan kell az ötletet addig gyúrni, amíg képes lesz arra, hogy önmagában is megálljon a lábán. Melyek a megvalósítás szakaszai és mire érdemes figyelni.

Hogyan fogant meg a vállalkozás ötlete?
A Pure Vital egy igazi szerelemprojekt, ami családi körben született meg. Négy különböző területen jártas ember tette hozzá a saját tapasztalatait és ötleteit, amivel megkezdhettük az alapok felépítését. Az első és legfontosabb dolog a vállalkozásunk elindításánál az volt, hogy egy üzleti terv segítségével meghatározzuk hogyan érhetjük el a leghatékonyabban a célcsoportunkat, és ehhez milyen lépésekre van szükség. A piac felmérése után kidolgoztuk az ideális csomagokat, szolgáltatásokat és megkezdtük a vállalkozás felépítését.

Fontos a jó névválasztás?
Szerintünk fontos erre időt szánni, hiszen bárki meghallja a vállalkozás nevét, asszociál valamire és sokszor az első benyomás a döntő. Mi egy olyan nevet választottunk, ami képviseli a tevékenységi körünket, így a Pure és a Vital szavak keresztezésében gondolkodtunk, hiszen, a tisztaság, a természetesség vállalkozásunk alapjai. Az sem hátrány, ha online vállalkozás a cél, akkor már a névválasztásnál megnézzük, hogy az elképzelt domainnév szabad-e. Sokan adták már fel amiatt, hogy olyan nevet választottak márkájuknak, ami már foglalt volt.

Környezetvédő hírességek, akikre érdemes felnézni

Környezetvédő hírességek, akikre érdemes felnézni

Hol helyezd el portékád?
Számos alternatíva létezik, nyithatsz boltot, kereshetsz viszonteladót a termékednek, vagy dolgozhat ajánlások alapján, de akár a kedvenc kicsi kocsid csomagtartójából is árulhatod a kézműves lekvárjaidat, ám mi a webshopkészítés mellett döntöttünk, mert induló vállalkozásként ezzel érhetjük el leghatékonyabban potenciális vevőkörünket. Egy webshop létrehozásánál is több út is lehetséges, kereshetsz fejlesztőt, aki felépíti a webshopodat, vagy bérelhetsz egyet, de a saját kezedbe is veheted az irányítást és elkészítheted magadnak. Mindhárom megoldásnak megvan a maga előnye, azt kell átgondolni, hogy számodra melyik út az ideális.

Instagram, Facebook, YouTube, milyen csatornákon értékesíts? Mindenhol jelen kell lenni?
Mivel a mai kor embere már mindent az interneten keresztül szeretne elérni, így fontosnak tartjuk az online jelenlétet, ám egy vállalkozásnak nem kell minden platformon megjelennie ahhoz, hogy sikeres lehessen. A titok nyitja az, hogy pontosan meghatározzuk vállalkozásunk célcsoportját és ehhez megválasszuk azt az utat, amin keresztül a leghatékonyabban elérhetők.

Milyen buktatók lehetnek egy vállalkozásnál?
Mivel minden vállalkozás más és más, így a problémák sem azonosak. Van, akiknek a fejlesztéssel gyűlik meg a bajuk, vagy rossz értékesítési csatornát választanak és sajnos olyan is akad, ahol maga a termék nem kelti fel a vásárlók figyelmét. Fontos minden apró dologra odafigyelni, a jogi dolgoktól kezdve a dizájn kialakításán át, hiszen a részletekben rejlik az ördög. Nem baj, ha nem értesz mindenhez, Rómát se egy nap alatt építették fel, a lényeg, hogy kezdd el és ne engedd, hogy félelmeid meggátoljanak ötleted megvalósításában. Csak az lehet sikeres, aki tesz álmaiért!

Ez is érdekelhet

A Bika ne féltékenykedjen és a Rákra rátalálhat a szerelem - Napi horoszkóp: Június 22.

A Bika ne féltékenykedjen és a Rákra rátalálhat a szerelem - Napi horoszkóp: Június 22.

G-Életstílus

Az áramimport nem kockázat, hanem a klímasemlegesség feltétele

Az áramimport nem kockázat, hanem a klímasemlegesség feltétele

Sztárhírek

Meglepetés Summer Weekend shoppinggal érkezik a GLAMOUR új lapszáma, címlapon Dukai Regina!

Meglepetés Summer Weekend shoppinggal érkezik a GLAMOUR új lapszáma, címlapon Dukai Regina!