Korábban rengeteg kérdés kavargott bennem, hogy miért nincsenek lábaim, miért születtem így, vajon sorsszerű-e ez az állapot és valamilyen magasztosabb cél érdekében alakultak így a dolgok, vagy egyszerűen csak ezt dobta a gép? Istenigazából sem magamtól, sem pedig másoktól nem kaptam egy olyan univerzális választ, ami minden kérdésemet egyszerre megmagyarázta volna. Egy megoldás volt, tényként kezelni a helyzetem. A megszoksz vagy megszöksz effektus örök dilemmája. Ahogy látjátok, maradtam és elfogadtam ezt magamért, a családomért, és a környezetemért. Azt is megtanultam, hogy nem lehet másokat okolni, egyszerűen élni kell. Most írhatnám azt, hogy: mióta elfogadtam magam, azóta boldog ember vagyok... De ez óriási közhely, és teljesen nem is igaz . Az élet nem fekete vagy fehér, vannak rosszabb és jobb napok. Szerencsére a jóból sokkal több. A külső tényezők ezt jelentősen befolyásolják.
Ezeket láttad már?
Kezdjük a legelején, a gyerekkorommal, ami az egyik legkedvesebb időszak volt számomra és szívesen emlékszem vissza minden egyes percére. Hogy miért? Mert a kis falumban, Reziben mindenki elfogadó volt velem. Nem éreztem azt, hogy más lennék és azt sem, hogy kivételezett. Egy voltam a sok közül. Lábak nélkül gördeszkáztam, műlábakkal néptáncoltam, fociztam a kezeimmel a földön mászva és még sorolhatnám. Jó, azt azért meg kell említenem, hogy nem voltam valami nagy táncos és a párom is sűrűbben cserélt körmöt a lábujjain, mint az átlag gyerekek, de a részese lehettem ennek is. Nem volt kifogás és nem mondták azt, hogy Fanni ezt te nem tudod megcsinálni. Azt azért kiemelném, nemhogy a táncot, de még a járást sem volt egyszerű megtanulnom...
Mikor kétévesen megkaptam az első pár műlábamat, azt se tudtam mihez kezdjek velük, még szerencse, hogy a szüleim képben voltak. Nemcsak a járás okozott nehézséget, hanem az is, hogy egy idegen tárgyat a magaménak érezzek. Nem szerettem, hiszen én lábak nélkül voltam az, aki. Nem értettem mi szükség van erre az egészre. Na, itt kezdődtek a gondok... Hamarosan elmesélem azokat is.
