Ismerd meg a Könyvelő-Net-et, ami összeköti a könyvelőket és az ügyfeleiket

2020. november 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Glamour x Female Founders cikksorozat főszereplői fiatal, női startupper vállalkozók, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy segíteni és bátorítani fogják azokat a nőket, akik még nem kezdtek bele a saját vállalkozásuk megalapításába, vagy nagyon az elején járnak. Tippeket, tapasztalatokat osztanak meg veletek, hogy könnyebben vegyétek az akadályokat!

Ezen a héten Turay Dianát, a Könyvelő-Net alapítóját ismerhetjük meg!

Mesélnél kicsit a vállalkozásodról?
A Könyvelő-Net egy olyan innovatív keresőportál, ami az eddigi megoldásoknál hatékonyabban köti össze a könyvelőket, bérszámfejtőket, adótanácsadókat és könyvvizsgálókat a szolgáltatásaikat kereső cégekkel (jellemzően kisebb KKV-k). A kereső cégek releváns szűrési feltételeket állíthatnak be, hogy a nekik leginkább megfelelő szolgáltatókat lássák a találati listán, valamint bemutatjuk a szolgáltatókról az online elérhető összes ügyfél-értékelést, mivel szerintünk ez fontosabb információ a könyvelő választáshoz, mint egy ismerős személyes ajánlása. A szolgáltatók pedig be tudják állítani, hogy milyen cégektől szeretnének ajánlatkéréseket kapni, ami lehetővé teszi a targetált ügyfélszerzést. Vizsy Andrissal májusban alapítottuk meg a céget, a szolgáltatásunk pedig júliusban indult. Az alapötletet egy bérszámfejtő családtag és a folyamatfejlesztés, döntéstámogatás területén szerzett tapasztalataink adták, az utolsó "lökést" pedig a karantén jelentette: szerettünk volna segíteni az ügyfélszerzést online csatornára terelni.

Mi volt számodra a legnagyobb motiváció, ami miatt belevágtál?

Elsősorban talán a szakmai kihívás, hogy a szerintünk nagyon jó ötletből valóban fel tudunk-e építeni egy sikeres vállalkozást, no meg persze az, hogy együtt vágtunk bele. Év elején kezdtünk beszélgetni a Könyvelő-Net ötletéről, én akkor lassan 3 éve voltam itthon a gyerekekkel (a nagyobbik idén kezdte az ovit, a kicsi nemsokára tölti a kettőt). Andrissal már egyetemen is beszéltünk arról, hogy jó lenne egyszer együtt dolgozni, és most úgy éreztük, hogy adott az ötlet és a momentum is: mindkettőnk életébe belefért a közös vállalkozás indítása (amihez én ezúton is köszönöm a férjem és a nagyszülők segítségét) és a könyvelői piac is jelentős átalakulások előtt áll, amihez nagyon jól kapcsolódik a Könyvelő-Net.

Szerinted milyen tulajdonságokkal kell mindenképp rendelkeznie annak, aki saját vállalkozást szeretne?
Kitartás, alázat és rugalmasság. Szerintem nincs az a vállalkozó, aki a kezdeti elképzelésén ne módosított volna párszor a visszajelzések, illetve a menet közben megnyíló lehetőségek mentén. Ezen felül természetesen a releváns tapasztalat és a kiterjedt kapcsolatrendszer is fontos tényezők a céljaink eléréséhez.

Gyakorlatban hogyan zajlott a vállalkozásod elindítása?
A kft. megalapítása a karantén alatt történt, az ügyvédnél maszkban írtuk alá a papírokat, a bankszámlát kellett még személyesen megnyitni, minden más bejelentés online történt (a könyvelőnknek ezúton is köszönet a sok segítségért). A törzstőkét részben apportból teljesítettük, ami maga a honlapunk, részben mi ketten raktuk össze a szükséges összeget. Azt gondolom, az ügyintézés nem bonyolult, és hatalmas segítség volt, hogy tényleg majdnem minden elintézhető online, de tény, hogy sok adminisztratív teendő volt vele (cégkapu, NAV bejelentések, HIPA bejelentés, kamarai regisztráció..).

Most, hogy már belevágtál milyen előnyöket és hátrányokat látsz benne?
Hátrányként egyedül annyit tudnék említeni, hogy folyamatosan azt érzem, nincs elég időm ezzel foglalkozni, pedig rengeteg nagyon izgalmas és inspiráló feladattal kellene haladni (ehhez hozzátartozik, hogy a gyerekek mellett egyelőre nem is tudnék, és nem is szeretnék napi 8 - vagy több - órában csak erre fókuszálni). Előnyeként annyi minden eszembe jut, hogy nehéz is mindet felsorolni: szuper elkötelezett csapatunk van, ami az egyik legnagyobb inspiráció számunkra, csomó új dolgot tanultam (a SEO-tól kezdve a fejlesztésen, agilis működésen, vagy akár a GDPR-on át adózási kérdésekig), új helyzetekben kellett helytállnom, és egyre többet tudok erről a piacról, egyre több olyan embert ismerek meg, akitől rengeteget tudok még tanulni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne a bosszú? A királyi család ismét cserben hagyta Meghan Markle-t és Harry herceget

Ez lenne a bosszú? A királyi család ismét cserben hagyta Meghan Markle-t és Harry herceget

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)