Isteni őrület
A hülyét és a zsenit csak egy hajszál választja el egymástól - szoktuk mondani. Zsenikre, művészekre gondolva legtöbbünk fejében olyan ember képe villan fel, aki szélsőséges nézeteket vall, nem tud és nem is akar alkalmazkodni a társadalmi elvárásokhoz, sokat iszik, és állandóan dohányzik. Majd minden este mulat, vehemens, nem érdeklik a külsőségek, és képtelen betartani a szabályokat, kereteket. Művészete sokszor polgárpukkasztó, mégis zseniális, mert olyan elemi erőt sugároz, mely láthatóan az elégedetlenségből, a fájdalomból, a dühből, az őrületből származik. De vajon tényleg minden zseni kattant?
Ezeket láttad már?
Számos vizsgálat kereste a választ a fenti kérdésre, és az eredmények szerint a kreatív emberek valóban az átlagosnál gyakrabban és hosszabb ideig szenvednek különféle mentális zavaroktól. A fordítottja azonban nem igaz, tehát nem mondhatjuk mindenkire, akinek valamilyen mentális zavara van, hogy zseni.
A leggyakoribb a depresszió, a szorongás, a pánikzavar, a szerabúzus (alkohol, drog, stb.) és az evészavar. A hangulatzavarok a költőknél fordulnak elő a legmagasabb arányban, míg a színészeknél a szerhasználat, a festőknél és zeneszerzőknél pedig az alkoholizmus és a depresszió a legjellemzőbb. De miért a kreatív emberek őrülnek meg?
A pszichológia három lehetőséget vet fel, melyek közül az első, hogy öröklött hajlamról van szó. Sokszor beszélünk művész családokról, ahol generációkon keresztülível valamilyen kreatív munka, tevékenység, ugyanúgy, ahogy valamilyen mentális zavar is.
A másik magyarázat, hogy maga a kreatív tevékenység okoz olyan érzelmi felkavarodást, amely felszínre hoz egy megoldatlan traumát, konfliktust, amitől az illető kibillen egyensúlyi állapotából, és az őrület szakadékába zuhan. Persze az alkotás elvezethet a konfliktus feloldásához is, ami által valamiféle, a saját életébe illő bölcsességre eszmél fel a művész, de az is lehet, hogy a saját traumájának egy mélyebb rétegébe húzza le az alkotás örvénye.
A harmadik lehetőség, hogy a kreatív foglalkozás vonzza magához a pszichés zavarokkal küzdőket. Mivel ezek a munkák kötetlenek, legalábbis egy irodai munkához képest mindenképp, ezért azoknak, akik alapvetően zaklatottak, élénk a képzeletük, nyughatatlanok, azok számára a kreatív szakmák a legideálisabbak, a legszabadabbak.
Ugyanakkor a pszichés zavarok nem előfeltételei a zsenialitásnak, hisz sok művész él stabil és józan életet, bár kétségkívül ők vannak kevesebben. A másik fontos tény, hogy általában a művészekre enyhe zavarok jellemzőek, hisz súlyos formában már nem lennének képesek alkotni.
Sok művész fél attól, hogy ha elmúlik a fájdalma, a lelki őrlődése, akkor nem lesz képes tovább alkotni, hisz elvész a kreativitásának forrása. A kutatások szerint ez a félelem megalapozatlan, bár engem például sokkal inkább érdekel egy őrült elme érzelmeinek megjelenése a vásznon, mint a kiegyensúlyozott művész letisztult gondolatai.
