18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Mérő Vera: Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes, és sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az eltörléskultúra már mint kifejezés is hihetetlenül durván cseng, ráadásul egyetlen szóba sűrítve található meg benne valami embertelen és az is, ami emberré tesz. A 2010-es évek óta használatos szókapcsolat jelentése a kiközösítés egy olyan formája, amelyben azt, akit ezzel sújtanak, kiveti magából a közösség, legyen szó társadalmi, társasági vagy szakmai körökről.

Mérő Vera: Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes, és sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat
Fotó: Shutterstock, Getty Images, Montázs: Herceg Éva

A kifejezést többnyire negatív vonatkozásban, a szólásszabadságról szóló viták során használják azok, akik nem értenek egyet azzal, hogy bizonyos bűnök következménye egyre gyakrabban az, hogy a bűnöst gyakorlatilag kiszorítják az életének akár minden területéről. Az elmúlt évtized talán legellentmondásosabb jelensége ez, amely sokaknak a megváltást jelenti, míg másoknak kőkemény cenzúrát. Na de kinél van az igazság? A válasz attól tartok, nem lesz egyszerű.

Kezdjük a gyökereknél. Az excommunicatio egyházi vonatkozásban intézményes cselekményt jelöl: a gyülekezet egyes tagjait sújtja erős bírálattal, aminek az egyik formája a kiközösítés. Ennek keretében az egyház regulációja nyomán, büntetésképp a közösség tagjainak meg kell szüntetni (részben vagy egészen) a kapcsolatot a közösség egy bizonyos tagjával, akit a szentségek vételében is korlátoz a klérus. Ez a gyakorlatban a szó szerinti levegőnek nézést jelentette, és ennél brutálisabban dehumanizáló aktust nemigen találtak fel az idők során. Akivel ez történt, pária lett, ami a középkorban (és tulajdonképpen ma is) bizonyos értelemben fájdalmasabb bűnhődés volt, mintha máglyán égették volna meg a delikvenst.

Mégis mi vár arra mentális szempontból, akit kiközösítenek?
Fotó: Shutterstock/Getty Images/GLAMOUR

Hogy miért? A tudományos választ a humánetológia, evolúciós biológia és pszichológia területén érdemes keresni. Nagyon egyszerűen az az egyed, amelyet kivet magából a csoport (csorda, falka, nyáj), gyakorlatilag halálra van ítélve. Hiszen elesik mindattól a haszontól, amit a csoporthoz tartozás jelent, legyen szó védelemről, segítségnyújtásról vagy általában az olyan altruista magatartásformákról, mint a táplálék és egyéb javak megosztása. Ami azonban talán ezeknél is keményebb, az a társasági léttől való megfosztás. Az ember márpedig az az élőlény az állatvilágban, amelyről a leginkább elmondható, hogy menthetetlenül társas lény.

Madonna legalább nem sunyi botoxtagadóként hekkeli meg az időt - De ettől még antifeminista lenne?

Madonna legalább nem sunyi botoxtagadóként hekkeli meg az időt - De ettől még antifeminista lenne?

A törzsi környezetben az egyén gyakorlatilag életképtelen volt egymagában, így talán az sem meglepő, hogy a társadalmi együttélés teljes struktúrája, a büntető-jutalmazó környezet és maga a konformitás (szabálykövető viselkedés) is ezen, a csoport egyben maradásának szükségességén és a csoportban maradás iránti vágyon alapul. Magyarul: ha az embereknek elegük lesz abból, hogy rossz arc vagy, ki leszel közösítve, akkor pedig neked bizony lőttek. (Akit mélyebben érdekel a téma, annak jó szívvel ajánlom Elliot Aronson közel negyven évvel a megjelenése után is baromi érdekes és olvasmányos A társas lény című könyvét, igazi alapmű.)

Élet az eltörlés után

Na de mi történik azzal, akit eltörölnek, milyen hatása van a huszonegyedik század excommunicatiójának egzisztenciális és mentális szempontból? Kezdjük a kamaszokkal. Esetükben a kiközösítés olyasmi, amit már a közösségi média előtt is jól ismertünk, noha annak elterjedése jócskán ráerősített a következmények súlyosságára. A kamaszok legnagyobb félelme a kortárs kiközösítés, a számukra elképzelhető legsúlyosabb tragédia a kirekesztés. A bullying egyik legdurvább formája a levegőnek nézés, mert akit piszkálnak, arról legalább tudomást vesznek. A teljes kiközösítés szorongáshoz, depresszióhoz, végül pedig öngyilkos gondolatokhoz vagy tettekhez vezet. De nincs ez annyira másként a felnőtteknél sem. Pláne azoknál, akik világhírűek és akár egy rossz mondat is elég a részükről, hogy a következmény sok millió ember - többnyire jól irányzott újságcikkek vagy véleményvezérek posztjai által generált - mindent elsöprő haragja legyen a közösségi médiában. Én már csak tudom, magam sem vagyok vétlen ezügyben.

Az eltörléskultúra legsúlyosabb velejárója a társasági léttől való megfosztás
Fotó: borisz/Getty Images

Jogvédő-társadalomtudatosító tevékenységem során sokszor hívtam fel a figyelmet a média otrombaságaira, káros üzenetekre, botrányos cikkekre, címlapokra vagy posztokra, amelyek súlyosan sértették valaki(k) méltóságát, vállalhatatlan üzeneteket közvetítettek például a kapcsolaton- és családon belüli erőszak áldozatainak és környezetüknek, vérlázítóan ábrázoltak kisebbségeket, sérült vagy fogyatékkal élő embereket - megszámolni sem tudnám, hány ilyen ügyem volt a pályafutásom során. Pedig akkor még azt sem tudtam, mi az, hogy call-out culture, amit a leginkább pellengérezés kultúrának tudnék fordítani. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldalt (ma már alapítványt) is egy ilyen, egyébként valóban agyvíz forraló eset hívta életre: muszáj volt valahogy felhívnom a figyelmet arra, hogy a pécsi rendőrség áldozathibáztató, Tehetsz róla, tehetsz ellene videói elfogadhatatlanok és kimondhatatlanul károsak. Igen ám, de “a pécsi rendőrség” nem egy személy, hanem egy erőszakszervezet testületének hivatalos egysége. Egy blogger, egy influenszer, egy újságíró vagy szerkesztő azonban nagyonis konkrét személyek.

Évek óta gyűrűzik bennem egy belső ellentmondás. Hogy baromi fontos ezekre a dolgokra felhívni a közfigyelmet, a felelősöket felelősségre vonni és felelősségvállalásra… nos, akár kényszeríteni. Azzal viszont nem voltam kibékülve, hogy bármilyen tárgyilagosan és kulturáltan teszem is szóvá ezeket az eseteket, (erre, ahogy teltek az évek, egyre nagyobb, sőt, egy idő után egyenesen kínos hangsúlyt fektettem), a kommentszekció pillanatok alatt darabokra szedte a kritikám alanyát, és bizony volt, hogy a több ezer hozzászólás moderálása és az emberi méltóságot tisztelő mederben tartása kicsúszott a kezemből. Ami elárulhatom, pokoli érzés, hiszen ki szeretne holmi uszító, rettegett falkavezérként feltűnni akár önmaga előtt? És ki szeretne másoknak fájdalmat vagy akár egzisztenciális csődöt okozni? Csakis egy szörnyeteg. A másik oldalon viszont mindig ott álltak a kiszolgáltatottak, az áldozatok, a sértettek: azok, akiknek a jogait sárba tiporták, akiknek a sérelmeit sosem ismerték el, és akik úgy érezték, én végre megteszem ezt értük, megharcolom helyettük, amit meg kell. És ezt olyan sok visszajelzésben tudatták velem, hogy dacára minden ellenérzésnek, folytattam a missziót.

A bizonyos másik oldal narratívája

Mit jelent az eltörléskultúra azoknak, akiknek évszázadokig (évezredekig) kuss volt a neve? Röviden: mindent. Megkésett igazságszolgáltatást, traumafeldolgozást, bátorítást arra, hogy az akár évtizedekig tartó hallgatást megtörjék, mert senki sem érinthetetlen. A sérelmek elismerése a környezet, a közösség vagy a társadalom részéről az első, rendkívül fontos lépés a trauma feldolgozása felé, vagyis a gyógyuláshoz. Azonban ez nem teszi elfogadhatóvá a vétkes fél aránytalan sérelmét.

Mérő Vera: Kanye Westnek, a világ leghíresebb nárciszának jóval a pólóbotrány előtt el kellett volna buknia

Mérő Vera: Kanye Westnek, a világ leghíresebb nárciszának jóval a pólóbotrány előtt el kellett volna buknia

Pár hete történt, hogy felhívott valaki, egy név a múltból. Valaki, akinek tudom, hogy egykor nagyon kemény időszakot okozott a jelentős részben általam életre hívott közfelháborodás, a kezemből kicsúszó, több ezer gyalázkodó hozzászólásban megnyilvánuló verbális bántalmazás. Nagyot hibázott, de mindig úgy éreztem, hogy a következmény aránytalan volt és emiatt terveztem, hogy egyszer személyesen megkövetem. Végül megelőzött. És kiderült, hogy halvány gőzöm sem volt, mit okoztam valójában. Annyit láttam, hogy az illető karrierje megbicsaklott, de végül egyenesbe jött. Azt innen-onnan hallottam, hogy a dolog mélyen megviselte, de fogalmam sem volt róla, pontosan mit is jelentett ez.

Találkoztunk. Csodálatos, kölcsönösen gyógyító beszélgetés alakult köztünk, láttuk és szerettük egymást, az első perctől sallangmentes, kendőzetlenül nyers, mégis tiszteletteljes tónusban. Hihetetlenül felszabadító élmény volt. Aztán, a harmadik vodkaszóda után kibukott az igazság legsötétebb bugyra. Annak idején ugyanis ennek az embernek a családja és a barátai hónapokig alapos okkal rettegtek attól, hogy a történetnek tragédia lesz a vége. Belenéztem a szemébe és megláttam, milyen közel járt ahhoz akkoriban, hogy megtegye. Úgy robbant az arcomba a saját felelősségem súlya, hogy nem tudom másként, mint katartikus szembesülésként leírni. Mert ezt rémálmaimban sem gondoltam. Pedig, így, visszanézve, gondolhattam volna.

Ezt az írást egy olyan felkérésre írom, aminek nagyon örültem, mert régóta foglalkoztat az eltörléskultúra témája, de amikor nekikezdtem, nem terveztem ezt a személyes kitérőt, tudományos irányból gondoltam rákanyarodni arra, ami az apropó volt: Helena Bonham-Carter kiállására J. K. Rowling mellett, aki addig hajtogatta a transzfób, kirekesztő szövegeit, hogy akkora eltörlés néz ki neki, ami még a Potter-univerzumot is megkérdőjelezheti. (Bonham-Carter egyúttal Johnny Depp mellett is kiállt, de ezt most nem keverem ide, mert jóval zavarosabb ügy.) Azonban a váratlan sugallat nyomán tett személyes kitérő nélkül bajosan tudtam volna elmagyarázni, mi a baj az eltörléskultúrával.

Keresd a különbséget!

Harvey Weinstein, Jeffrey Epstein, Bill Cosby - hosszan sorolhatnám a brutális predátorokat, akik annyi szenvedést okoztak életükben, hogy a teljes és megkérdőjelezhetetlen bukásuk felett nem nagyon van indíttatása senkinek könnycseppeket elmorzsolni. De ne menjünk el a tény mellett, hogy eközben a notórius nőverő John Lennon emléke továbbra is szent, ahogy Roman Polanski is dicsőséggel, kollégái múlhatatlan, évtizedes támogatása mellett léphetett tovább azon, hogy szexelt egy tizenhárom éves kislánnyal, akit előtte alaposan bedrogozott, Kanye West sorsa pedig csak most, a totális őrületbe forduló őrjöngése nyomán látszik eldőlni, holott évekkel ezelőtt kiérdemelte, hogy eltűnjön a világ szeme elől. Az eltörléskultúra bizony válogatós: ugyanazok a bűnök eredményezhetnek abszolút megsemmisülést, de simán előfordulhat, hogy az elkövető kisebb horzsolásokkal, ha nem egyenesen ép bőrrel ússza meg a tetteit. Hogy mi dönti el, melyik történjen? Nem tudom biztosan, de az kétségtelenül sokat számít, hogy a véleményformáló orgánumok és személyek milyen irányba terelik a közhangulatot.

J. K. Rowlingot a transzfób, siralmasan tájékozatlan kirohanásai miatt fenyegeti az eltörlés. Azonban szerintem nyilvánvaló, hogy az ő, vagy például az egy kocsmában seggrészegen undorító dolgokat hadováló John Galliano eltörlése mégcsak nyomokban sem hasonlítható Harvey Weinstein, Jeffrey Epstein, Bill Cosby vagy a legutóbb Marilyn Manson méltán bekövetkezett megsemmisüléséhez. Mégis, nekik ugyanúgy a teljes életművük került veszélybe pusztán azért, mert néhányszor hülyeségeket locsogtak, mint azoknak, akik évtizedekig bántalmazták és erőszakolták az útjukba akadó nőket.

Vitán felül elfogadhatatlan, helyenként gyomorforgató hülyeségeket mondtak, amelyekkel jóérzésű ember minimum vitatkozik, de a leginkább elhatárolódik ezektől. De hol húzzuk meg a határt? Talán ott, ahol Kanye Westnél kellene. Aki verbális bántalmazó, aki zaklatta és a követőit is felhasználva terrorizálta a volt feleségét, és akinek a többi eszement baromsága, amit összehordott, a bántalmazás tényéhez mérve szinte érdektelen. Legalábbis a kérdés könnyen eldönthető anélkül is, hogy ezeket a - valóban botrányos - kijelentéseket vizsgálnánk. Hogy mi az, ami nem jól működik mostanában a világban, pontosan kimutatható abból, hogy a nap végén mégis az eszement baromságok hangoztatása lesz a bukása oka, nem az abúzus.

Most már csak az ördög visel Balenciagát?

Most már csak az ördög visel Balenciagát?

Galliano 2011-es kirúgása a Diortól persze logikus következménye volt annak, hogy bejárta az internetet az a videó, amin az látható, hogy egy bárban a szomszéd asztalnál ülő nőnek így hőbörög: „Szeretem Hitlert. A hozzád hasonlók halottak lennének. Az anyáitok, ősatyáitok mind kibaszottul el lettek volna gázosítva.” Igen, még egy kocsmában is kimondhatatlan ocsmányságokról beszélünk és ő ezeket kimondta a szájával. Ez biztos, hiszen valaki - a tudta és beleegyezése nélkül - az egészet videóra vette. Ezért a párizsi bíróság elmarasztalta a legendás divattervezőt, és hatezer eurós, felfüggesztett pénzbüntetésre ítélte. A karrierje akkor úgy nézett ki, végetért, de kétéves száműzetés után előbb az Oscar de la Renta, majd 2014 óta az ikonikus Maison Margiela alkalmazza művészeti vezetőként. Ez rendben is van: bocsánatot kért, elvonóra ment, két évre visszavonult, hogy kezeltesse az alkoholizmusát, a szerfüggőségét és a dühkezelési problémáit, aztán új esélyt kapott és azóta nem hallottunk rosszat felőle. Ezt hívják vezeklésnek és a hibával való szembenézésnek, nem utolsó sorban pedig arányos (!) büntetésnek.

Ahhoz, hogy Rowling sorsát lássuk, legújabb regénye, a Cormoran Strike thriller-sorozat hatodik részeként 2022 nyarán megjelent, The Ink Black Heart (magyarul: A koromfekete szív) kritikáit és eladásait érdemes megnézni. Ami a fogadtatást illeti, fogalmazzunk úgy, hogy az igaztalanul transzfóbiával vádolt karakterről szóló regény sok magasra szaladó szemöldököt eredményezett. Hogy irodalmi szempontból milyen lett ez a még rowlingi mércével is gigászi, bő ezeroldalas mű, nem tartozik a tárgyhoz. Azt mindenesetre ki merem jelenteni, hogy a nyugodtan nevezhető traumaírásnak, pláne, hogy számos, a regény cselekményében bekövetkező fordulat az írása közben történt meg Rowlinggal. A történet azt meséli el, hogy a népszerű képregényművészt, Edie Ledwellt egy titokzatos online figura veszi üldözőbe és végül holtan találják, miután súlyos kritikák - és az ezek gerjesztette gyűlölködő reakciók - érték, részben azért, mert az egyik karaktere egy hermafrodita féreg - vagy kukac - volt. A regény egyértelműen a social warriorokat vagyis a társadalmi igazságosság élharcosait veszi célkeresztbe és azt sugallja, hogy Ledwell egy mesterien megtervezett, (identitás)politikailag fűtött gyűlöletkampány áldozata lett, aki a halálba menekült a gyűlöletcunami, a nemi erőszakkal és egyéb, válogatott szörnyűségekkel (olykor halállal) fenyegető üzenetek elől.

Mielőtt a valóban transzfób - szerinte “transzkritikus”, már ha lehet valakit az identitásában kritizálni, szerintem nem - kijelentései miatt elástam volna Rowlingot már 2019-ben, emlékeztettem magam arra, mi az oka annak, hogy a Harry Potter nálam az Utas és holdvilág és a Mester és Margarita között van a polcon. Hogy valamiért mégiscsak a frontvonalbéli válságirodalmaim közé sorolom, amelyekhez a nehéz időkben vissza-visszatérek. (Ez azóta sem változott, tweeteljen Rowling bármit is.)

Piton professzor pontosan tudja, mit jelent a kirekesztés
Fotó: Profimedia

A Potter-regényekből egy fontos tulajdonsága kétségtelenül kiderül a szerzőnek: végtelenül bölcs, az emberi természetet jól ismerő íróról van szó, aki nagyon is tudja, mit jelent és mit okoz a kirekesztés, és hogy az sokszor a legjobb embereket sújtja. (Lásd minden idők egyik legszebb regénybéli szerelmi szálát és legnemeslelkűbb reménytelen szerelmesét, Severus Snape-et - a magyar fordításban Perselus Pitont.) És aki ennyire bölcs, arra akkor is érdemes odafigyelni, ha helyenként számunkra elfogadhatatlan vagy ostobaságnak tűnő dolgokat (is) mond. Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes. A felelősség kimondása, a felelősségre vonás húsbavágó, ezt nyilván a #metoo mozgalomban rendkívül aktív Rowling sem gondolja másként. Azonban a felelősség sohasem egyoldalú. A verbális kövezés biztosan nem lehet válasz, semmire. Az csak egy újabb erőszak. Az erőszak pedig tényleg erőszakot szül. És sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat. Te vagy én?

Olvass még több véleménycikket a GLAMOUR.hu-n:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Újabb részletek derültek ki Katalin hercegné rákkezeléséről

Újabb részletek derültek ki Katalin hercegné rákkezeléséről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője