Mit szólnál, ha a következő pápa nő lenne? Kapaszkodj, volt már ilyen a történelemben

Johanna nőpápa a legenda szerint a 9. században született Mainzban egy ott élő angol hittérítő lányaként. Okos, művelt kislány volt, de abban a korban csak a fiúk tanulhattak, majd futhattak be karriert. Ezért, ahogy a modern kor előtt olyan sokan, “átöltözéshez” (crossdressing) folyamodott: fiúnak adta ki magát. Felvette a Johannes Anglicus nevet, Athénban iskolába járt, majd (a történet egyik változata szerint szerelmét követve) szerzetesnek állt.

Elkerült Rómába, ahol olyannyira kitűnt a tudásával, hogy bíborossá, majd 855-ben pápává választották. Két évig töltötte be ezt a tisztséget, mely alatt kórházakat, iskolákat alapított, köztük lányiskolát is. A diadalút még sokáig folytatódhatott volna, csakhogy (vagy a szerelmétől, vagy titkárától, esetleg egy angyali jelenésnek vélt idegen férfitól) teherbe esett. 857-ben egy körmenet alatt elfolyt a magzatvize, ott helyben megszülte a gyermekét, mire a feldühödött tömeg, a történteket a Sátán művének vélve mindkettejüket széttépte, illetve halálra kövezte. (Egy szelídebb változat szerint csak száműzték őket, és a fiúgyermek felnőve püspök lett.)

Legenda vagy letagadott valóság?

Az egyház állítólag olyannyira szégyellte, hogy ilyesmi megeshetett, hogy onnantól kezdve – egy speciális lyukas szék segítségével – gondos anatómiai ellenőrzésnek vetette alá a leendő pápákat, Johannes emlékét pedig (aki itt-ott Ágnes néven is szerepel) igyekezett kitörölni a történelemből. A pápák sorában 855 és 858 között valóban csak III. Benedeket találjuk, a feljegyzések állítólag előretolták az ő beiktatásának időpontját, hogy a “papessa” Johanna feledésbe merüljön.

A mai történészek többsége úgy gondolja, hogy Johanna nőpápa kitalált személy, ezt írja a francia történész, Jacques Le Goff is népszerű, Középkori hősök és csodák c. könyvében (mely magyarul is hozzáférhető). Tény, hogy a 13. századig semmilyen forrás nem említi a történetét. A 13. és a 16. században néhány krónikában feltűnik (több verzióban), azonban már a 17. századtól többen cáfolták.

12 erős idézet Ferenc pápától, ami az egész emberiség számára megszívlelendő

+ 9

Voltak, aki úgy vélték, hogy Johanna nőpápa története protestáns kreálmány a katolikus egyház lejáratására. Le Goff szerint viszont a pápai hatalom mindenhatóságának biztosítására törekvő katolikus egyház, hangot adva a nőktől való félelmének, maga teremthette meg a pápa ellenképének, a nőpápának az alakját. Mások részéről felmerül, hogy az adhatta az ötletet Johanna nőpápa alakjához, hogy (igaz, inkább a 10. században) több pápát római nemesassonyok juttattak hatalomra, és irányítottak a háttérből.

Persze időnként felbukkan egy-egy szakadár tudós, aki továbbra sem adja fel a bizonyítékok keresését. Legutóbb Michael Habicht, az ausztráliai Flinders Egyetem régésze, aki a pápák temetkezési helyeit kutatja, olyan korabeli pénzérméket talált, melyek Johannes Anglicusra utaló monogramot tartalmaznak. Kollégái azonban elméletét azzal cáfolják, hogy ez legfeljebb azt bizonyítja, hogy ilyen nevű pápa létezett, azt nem, hogy nő volt. (Bár ez esetben nyitva marad a kérdés, hogy egy férfi pápát miért töröltek volna ki a névsorból? Az ellenpápák neve fennmaradt.)

Johanna mint inspiráció

Szakmai akadékoskodás ide vagy oda, Johanna nőpápa története a mai napig sokakat megihlet. Egy okos, bátor nő, aki befurakszik a férfiak nagytekintélyű intézményébe, és a legbölcsebbeket is túlszárnyalja, megtéveszti, majd még a hatalmi hierarchiában is a csúcsra tör? Ezen a diadalon még az sem ejt komoly foltot, hogy végül a biológia lett a végzete. Sőt, az, hogy az intellektuális brillírozás mellett a szexuális örömökről sem volt hajlandó lemondani, még rokonszenvesebbé teheti. Feminista ikonná vált alakja regényekben, színdarabokban, filmekben köszön vissza.

Magyarul többek közt a görög Emanuel Roidisz rendkívül szellemesen megírt művét olvashatjuk (Johanna nőpápa, Budapest: Európa, 1974, ford. Nikosz Papadimitriu), mely görbe tükröt tartott nemcsak a korabeli egyház, de minden képmutató, hatalmával visszaélő intézmény elé. Meg is lett az eredménye: a könyvet 1866-os megjelenése után istenkáromlónak minősítették és rögtön betiltották, és a szerző kiközösítése is felmerült a görög ortodox egyházból (ellentétes híresztelések dacára ez végül nem történt meg).

A kilencvenes években Donna Woodfolk Cross vaskos, letehetetlenül izgalmas kalandregényt írt róla (Johanna nőpápa: Amikor nő ült Szent Péter trónusán. ford. Árokszállásy Zoltán. Budapest: Corvina, 2000.) Ebben a történetben Johanna a fiútestvére helyét veszi át, akinek nemigen fűlik a foga a tanuláshoz, neki viszont annál inkább! Sokszor egy hajszálon múlik, hogy megmenekül a lelepleződéstől, de a lélekjelenléte mindig megmenti, pápaként pedig már a felelősségtudata sem engedi meg, hogy szerelme oldalán a biztonságos életre nyergeljen át. Ebben a feldolgozásban különösen tetszetős, hogy az egyház berkein belül Johanna egy sorstársa is felbukkan, pontosan (éppen mert sikeresen beolvadtak) soha nem fogjuk megtudni, hogy hány nő próbált szerencsét álruhában.

Akár a képzelet szüleménye Johanna nőpápa története, akár van valóságalapja, az érdeklődés iránta a mai napig nem lankad. A 2014-ben elhunyt LeGoff szerint mindaddig ott fog kísérteni az egyházi emberek rögeszméiben, amíg az egyház távol tartja a nőket a papi szerepköröktől. Ferenc pápa az utóbbi évtizedben sokat tett a nők egyházi szerepének kibővítéséért, például növelte a Vatikán női dolgozóinak számát, és többeket (első nőként) magas tisztségekbe nevezett ki. Tekintve, hogy a katolikus egyház világszerte komoly politikai befolyással is bír, a nem hívők számára sem mindegy, hogy a következő pápa továbbviszi-e ezt a nyitott szemléletet. Lehet, az sem lenne baj, ha tényleg nő lenne...