Jótékonyságból futottunk a reptéren a Szentkirályival

2016. szeptember 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az őszi futószezon egyik első eseményén, a Budapest Airport Runway Run jótékonysági futóversenye, amelynek egyik főtámogatója a Szentkirályi ásványvíz volt, és amellett, hogy az 1000 versenyző Szentkirályival frissült a verseny előtt, alatt és után, sőt a magyar ásvány saját csapattal is képviseltette magát, amelyben a GLAMOUR szerkesztője, Nagy-György Borbála is indult. A jótékonysági futás nevezési díjából befolyt összeget a SUHANJ! és az Anthony Nolan Alapítványoknak ajánlotta fel a Budapest Airport.

A Budapest Airport sorban a negyedik alkalommal rendezte meg a Runway Run nemzetközi jótékonysági futóversenyt, amelyen hagyományosan légitársaságok, a légiközlekedési iparág szereplői, partnerek és a reptéri hatóságok munkatársai állnak rajthoz. Az Európában egyedülálló versenyen egy, a program idejére lezárt pályán egyéni indulóként vagy csapatban, 5, illetve 10 kilométeres távot teljesíthettek a futók. A résztvevők a nevezéssel idén is a sérült és fogyatékkal élő gyermekek és családjuk sportolási lehetőségeit segítő Suhanj! Alapítványt, valamint a leukémiás gyerekek csontvelő-átültetését segítő brit Anthony Nolan alapítványt támogathatták.

A Szentkirályi Futócsapat tagjait a hosszútávfutó, triatlonista Túróczi Réka, a Szentkirályi futónagykövete, személyre szabott edzéstervvel és a helyes hidratáláshoz kapcsolódó tippekkel segítette a felkészülés során, a versenyen pedig a csapattal közösen teljesítette a távot.

A rajthoz mozgássérültek is álltak, természetesen ott volt az Oscar-díj jelölésre esélyes Tiszta szívvel című magyar film sztárja is, Fenyvesi Zoltán, aki egyáltalán nem meglepő módon, 10 kilométeren meg is nyerte a versenyt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Kosnak üzletet ajánlanak, a Mérleg bánjon óvatosan a pénzzel február 5-én

Napi horoszkóp: A Kosnak üzletet ajánlanak, a Mérleg bánjon óvatosan a pénzzel február 5-én

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)