Kiderült, hogy melyik zenekar rajongói a legnyitottabbak és melyiké a legszorongóbbak

2018. március 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Napok óta mindenhol belefutunk a Facebookkal kapcsolatos botrányba, ami világszerte megrendítette a felhasználók bizalmát a közösségi felületben. Valljuk meg hiába vált alig tíz év alatt az életünk egy fontos részévé az oldal, de már egy jó ideje sejtjük, hogy amennyire csak lehet, érdemes védeni a saját adatainkat, személyiségünket a felületen.

Brian Molko a Placebo frontembere
Fotó: Getty Images

Arról nem is beszélve, hogy elrettentő, hogy az utóbbi években érezhetően megnőttek az álhírek, a reklámozási lehetőségnek hála pedig csak még inkább terjednek. A mostani botrány valójában csak megerősítette a kételyeinket a Facebookkal kapcsolatban. Nem mondanánk, hogy feltétlenül pozitív haszna lett volna az ügy kipattanásának, de legalább előkerült egy érdekes kutatás, amit a Stanford és Cambridge egyetemek kutatói végeztek még 2015-ben, és ami egy a Facebookon futó 100 kérdéses kvíz alapján különféle embertípus-párokat állítottak fel a kvízre adott válaszok és a válaszolók által lájkolt oldalak alapján.

Olvastad már? 10 tipp, hogy csodásan nézzen ki a közösségimédia-oldalad

Nos, ebből a kutatásból kiderült például az, hogy az American Idol tehetségkutató-műsorban hiába látnak sok érdekes tehetséget hétről-hétre, a kedvelői mégis az új kalandokra kevéssé fogékonyak, míg a Harcosok klubja rajongói ebből a szempontból kiemelkedően nyitottak az új dolgok felfedezésére.

Fight Club

A legnyitottabbak azok, akik Tom Waits, vagy Björk rajongói, ami aligha nevezhető meglepő eredménynek, a legkevésbé nyitottak Cheryl Cole kedvelői. Érdekes, hogy a Michael Kors márka, vagy Gucci Mane rapper lájkolói extrovertáltabbak az átlagnál, míg a Nightwish rajongói kifejezetten maguknak valók. A Casting Crowns keresztény rockbanda hívei kifejezetten kedves emberek, és talán senkit nem lep meg, hogy Marilyn Manson, a Rammstein, vagy éppen a Placebo hívei a legkevésbé azok. Az utóbbi együttesek rajongói közül ráadásul Marilyn Manson, a Placebo és hát a The Smith rajongói igencsak hajlamosak a szorongásra, de ami minket meglepett, hogy a sportok szerelmesei viszont kifejezetten kiegyensúlyozottnak látszanak a kutatás szerint.

Tom Waits zenéje nyitottá tesz:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Felejtsd el végre a vastag sminket – a bőröd is megérdemli a nyári szabadságot

glamour plusz ikon Felejtsd el végre a vastag sminket – a bőröd is megérdemli a nyári szabadságot

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

Intim tippek a nyárra: 4 tanács, hogy elkerüld a bajokat (x)

Intim tippek a nyárra: 4 tanács, hogy elkerüld a bajokat (x)

Miért viselkedik furcsán a párod? Lehet, hogy nem érzelmi, hanem testi oka van (x)

Miért viselkedik furcsán a párod? Lehet, hogy nem érzelmi, hanem testi oka van (x)

Fehérnemű nélkül az utcán? Elmondjuk, milyen hátrányokkal járhat! (x)

Fehérnemű nélkül az utcán? Elmondjuk, milyen hátrányokkal járhat! (x)