„De rég láttalak! Képzeld, terhes vagyok!” - Te kinek mesélsz először?
Ha az ember valami nagyon jó vagy nagyon rossz hírt kap, általában azonnal kényszert érez arra, hogy megossza valakivel. Te kinek mesélsz először?
Ezeket láttad már?
Sok mindent megtudhatsz az emberi kapcsolataidról, ha átgondolod, kinek számolnál be először a különösen örömteli vagy nehéz pillanatokról. Olvasóink megosztották személyes történetüket:
Beteg vagyok – és leszbikus
A viharos kamaszkoromat követően édesanyámmal gyakorlatilag megszakítottam az érzelmi kapcsolatot, és nem sokat árultam el neki a magánéletemről. Azt sem, hogy leszbikus vagyok. Úgy éreztem, semmi közünk egymáshoz, hogy ő csak ítélkezik felettem, de sosem ért meg, nem szeret igazán. Aztán amikor egy nap kiderült, hogy súlyos, de kezeléssel kordában tartható autoimmun betegségem van, őt hívtam fel először. Magam sem értem, miért, de valahogy természetes volt. Amikor átjött hozzám, az volt az első mondatom: anya, beteg vagyok – és leszbikus. A szeme sem rebbent, az elkövetkező hetekben pedig nemcsak újra olyan közel kerültünk egymáshoz, mint kiskoromban, hanem segített elfogadnom a betegségemet is. Ma már nagyon közel állunk egymáshoz, és a barátnőmmel is nagyon jóban van. Anita (34)
Nem reméltem támogatást
Legbelül már évek óta éreztem, hogy a kapcsolatom nem az igazi, olyan langymeleg pocsolyaszerű, de a szakítás mégsem fordult meg a fejemben. Nem tudom, mire vártam. Talán arra, hogy egyszerre megint minden a régi lesz, anélkül, hogy tennék érte bármit is. Éppen a közös nyaralást terveztük, amikor teljesen váratlaul kirúgtak a munkahelyemről. A főnököm közölte, hogy a céget eladják, és szinte mindenkit menesztenek. Pár hónapja kezdtem el lakásra gyűjteni, volt egy autóm, aminek a részleteit még fizettem, plusz szerettem a munkámat. Teljesen össze voltam törve a hír hallatán. Kitámolyogtam az irodából, egy másik, szintén kirúgott kollégámmal ittunk egy pohár bort a közeli bárban, majd hazafelé fölhívtam a legjobb barátnőmet, és sírva elmeséltem, mi történt. Csak akkor eszméltem rá, hogy ez mennyire nem normális, amikor hazaértem. Hiszen a páromnak kellett volna először panaszkodnom! De annyira nem reméltem már tőle érzelmi támogatást, hogy csak másnap reggel meséltem el neki. Ez annyira kijózanított, hogy néhány héten belül szakítottunk is. Dóri (27)
De rég láttalak! Képzeld terhes vagyok!
Egy vetélés után nagyon visszafogottan örültem, amikor megtudtam, hogy újra babát várok. A férjemmel megbeszéltük, hogy ezúttal a tizenkettedik hétig senkinek sem szólunk, még a leendő nagyszülőknek sem. Közben persze nekem minden gondolatomat a testemben növekvő kisbaba foglalta le, és miközben igyekeztem rejtegetni a munkahelyemen a rosszulléteimet, boldogan vettem tudomásul, hogy a testem jelzi: a babával minden rendben. Aztán végre eljött az ultrahang időpontja. A férjem munkából jött, én otthonról, így a kórház előtt találkoztunk. Amikor odafelé sétáltam, összefutottam egy réges-régi barátnőmmel. Gimis osztálytársak voltunk, és sokat lógtunk együtt, de aztán érettségi után ő külföldre ment, és valahogy megszakadt a kapcsolatunk. Most viszont ott jött velem szembe egy hároméves forma kislánnyal. Egymás nyakába borultunk, és gratuláltam a kicsihez. Aztán hirtelen kibukott belőlem, hogy én is babát várok. Nagy volt az öröm, aztán szerencsére az orvos is mindent rendben talált, így estére már a családot is beavattuk, de máig jókat nevetek azon, hogy az első, aki megtudta, hogy gyerekem lesz, egy tizenöt éve nem látott barátnő volt. Erzsi (35)
