A Zeneakadémia Bartók és Kodály óta elfogadta a muzsika tiszta forrásának, az elmúlt évtizedekben pedig önálló tanszéken is kutatja-oktatja az élő népzenét. A Kárpátaljáról a pesti Duna-partra költözött Pál István Szalonna és bandája viszont gyakorolja, a falunaptól a lagzikig olykor még hallható, sokszínű Kárpát-medencei "folkot".
Ezeket láttad már?
"Turán egy öreg prímás bácsitól tanultam, Szénási Tibi bácsitól. A következő szám a püspökhatvani szlovák harmonika zene. Ez azért született, mert ahol most lakunk Püspökhatvanban, ott Lami Pista bácsi irgalmatlanul sokat segített nekünk. Az ottani zenei anyagokat ő adta. Apuék pedig megalapították a helyi hagyományőrző együttest. A Nógrád megyei tárogatózás, Agócs Gergő révén, megint csak személyes kapcsolat. Észak-Mezőség. Erre gyűjteni is jártam. Kalotaszeg. Az örök szerelem, az mindegyikünknek. A Vajdaszentiványit, azt az a Balázs játssza cimbalommal, aki Tóni Árpi bácsitól tanult cimbalmozni, lakott is itt nála egy ideig. Így megint csak személyes az élmény. A vége pedig a rábaközi. Ez a kötődés Fitos Dezső és Kocsis Enikő révén alakult ki. A lakodalmukon húztuk közösen Greznárékkal" – sorolta a 2011-ben megjelent albumán szereplő "számokat" a február 19-én a Zeneakadémia Nagytermében bandájával és vendégeivel nagyszabású koncertet adó Pál István.
Az UNESCO által nemrégiben a táncházmozgalom révén világörökségként is becikkelyezett népzenészgárda a hagyományt éltetve minden valamire való muzsikusra biggyeszt valamiféle csúfnevet-becenevet. Így lett Szalonna a keleti végeken, komolyzenész családban – generációkat nevelő szolfézstanár anya és a kijevi operaház karnagyaként dolgozó apa gyermekeként – született hegedűs, aki a tiszapéterfalvi zeneiskolában tanulta meg a hegedülés alapjait, majd Murzsa Gyulától a cigányzenész hagyományokat leshette el.
Amivel én foglalkozom, és amit én csinálok, az igazából az életről szól – vallotta magáról egy interjújában. Egy olyan dallamot, amit milliószor hallottál, millió egyszer is el lehet játszani rosszul és el lehet játszani jól. Nekem nem feltétlenül az a célom, hogy olyan különlegességet fedjek fel, amit még soha senki nem hallott, hanem az, hogy úgy muzsikáljam el, hogy átérezzék azt, amit a zenével mondani akarok. Az embereknek remélhetőleg jelent valamit az, ahogyan mi játszunk. Csupán ennyi a cél. Hogy valamit adjunk abból, amik mi vagyunk. Valami olyan őszinte mondanivalót, amitől egy zene a miénk is.
Pál István Szalonna és bandája, 2015. február 19. 19.30, Zeneakadémia Nagyterem
