Meddig maradsz?
A minap összegyűlt a baráti társaságunk az otthonunkban. Én már a vendégek érkezésekor nagyon fáradt voltam, de mit törődik ezzel az ember lánya, ha perceken belül úgyis jó lesz a hangulat. Azonban óhatatlanul is eljön az estének az a pontja, amikor mégis győz a kimerültség. De mit tehetünk ilyenkor?
Ezeket láttad már?
Gondolom, veled is előfordult már, hogy valahol muszáj volt "jól", vagyis az elvárásoknak megfelelően viselkedned. Ez tulajdonképpen bármilyen társas helyzetben előfordulhat, legyen bármilyen is a hangulat vagy a társaság, hisz nem vagyunk mindig kibékülve az adott helyzettel.
Nekem speciel sokszor okoztak problémát ezek a szituációk, hisz valami miatt nem érzem jól magam, mégis ott kell lennem, és nem akarok senkit megsérteni azzal, hogy lelépek. De vajon tényleg ez a jó döntés?
Nem tudok határozott igennel vagy nemmel válaszolni, de mindenképp úgy gondolom, fel kell ismerni a határokat. Nem hiszem, hogy jó csakis az ösztöneinkre hallgatni, és az első pillanatban, amikor nem érezzük száz százalékosnak a kedvünket, otthagyni csapot-papot. Ugyanakkor kényszeredetten, fapofával ücsörögni valahol, és azon gondolkodni, mennyi időt is vesztegetünk most el az életünkből sem tanácsos. Ezt mások is látni fogják, és szerintem ők sem kíváncsiak a belőlünk sugárzó világfájdalomra.
Más kérdés, hogy ilyenkor az emberek fejében inkább az fordul meg, hogy ott kéne jól éreznünk magunkat, semmint, hogy haza kéne mennünk. Hisz az nem illik. Pedig jó lenne, ha tiszteletben tudnánk tartani a saját és a másik ember igényeit.
Visszatérve a saját sztorimra, az éjszaka egy pontján jeleztem, hogy hamarosan elköszönök, mert úrrá lett rajtam az álmosság. Amikor felálltam, hogy elköszönjek, kicsit aggódtam, hogy a vendégek ezt úgy értelmezik majd: ideje hazamenniük. Pedig ez egyáltalán nem fordult meg a fejemben. De szerencsére tudják: én megmondanám, ha ideje lenne nekik is távozniuk. Így hát sikerült álomra hajtani a fejemet úgy, hogy mindenki tudta: felnőtt emberként hoztam egy döntést, ami csupán abból fakad, hogy az én igényeim abban a pillanatban mások, mint az övék, nem pedig abból, hogy sértő akarok lenni, vagy ne látnám őket szívesen.
Bár idegen környezetben talán nehezebben vállaljuk ezeket a szükségleteinket, de mindenképp érdemes szem előtt tartani, és elfogadni őket. Lehet szó arról is, hogy nincs kedvünk beszélgetni, hogy nem kedvelünk valakit, hogy más dolgunk lenne, egyebek. Persze lehetünk a másik oldalon is, aki épp jól érzi magát, így fontos megtanulnunk azt is, hogy tiszteljük a másikat, és ahelyett, hogy megvető pillantásokat vetünk rá a távozásakor, és elkönyveljük, hogy illetlen bunkó, inkább elfogadjuk, hogy oka volt rá, és egyszerűen csak vállalta az érzéseit.
