Még több nőt a számítástechnikába!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Különösen büszkék vagyunk azokra a nőknek, akik a programozás világában, a nagyrészt férfiak uralta informatikai szektorban érnek el sikereket. Ismerj meg egy inspiráló történetet, egy fantasztikus hölgyet, akik nap, mint nap bizonyítja, hogy ideje leszámolni az előítéletekkel.

Még több nőt a számítástechnikába!
Fotó: Stefan Wieland

Lányok programozzatok!

Pálfi Dóra története igazi sikersztori, először az RTL-en futó Cápa című műsorban figyeltem fel rá. Az első benyomásom alapján nem gondoltam volna, hogy a törékeny, végtelenül bájos lány profi techguru, akinek eltökélt célja, hogy egy világszinten ismert programozóközösséget építsen a fiatal lányoknak. Az Imagelabs startup cégére már a világ legnagyobb technológiai márkái is felfigyeltek. A kezdetben okostelefonokra specializálódott alkalmazás egyfajta közösségi platformként épül, hogy a világ minden tájáról összehozza a programozni vágyó nőket. Az alkalmazás mellé egy eszköz is társul, ami még jobban segíti előcsalogatni a kreativitást a lelkes programozni vágyókban. "Már a tinédzser-éveimben is éreztem egyfajta nyomást amiatt, hogy nem volt pontos elképzelésem arról, valójában mivel szeretnék foglalkozni. Nem értettem, miért kell ilyen fiatalon pályaválasztási elvárásoknak megfelelni. Tizenhat évesen miért tudjam, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni felnőttként? Nem volt határozott elképzelésem a jövőről, csak annyit tudtam, hogy szeretem a kihívásokat, pláne azokat, amelyek pozitív hatással vannak a világra. Az élet végül úgy hozta, először Abu Dhabiban neurológiát és informatikát tanultam, majd a svéd KTH műszaki egyetemen ember-számítógép interakció szakon is elvégeztem egy mesterképzést. Az egyetemi évek alatt már volt egy gyakornoki fejlesztői állásom, valójában ekkor döbbentem rá, mennyire kevés nő dolgozik ebben a szakmában" – meséli Dóri. Később ez a fel-ismerés indította el benne a gondolatot, még több nőt kellene toborozni, összehozni. Sokan már tinédzserként elveszítik az ön-bizalmukat, innen jött az ötlet, hogy fejlesszenek egy terméket, ami beleillik a lányok mindennapjaiba, inspirálja a programozásra és egyúttal össze is hozza őket. Az alapötletből kiindulva hozta létre startupját két egyetemi barátnőjével, a villamosmérnök Beatrice Ionascuval és a szoftverfejlesztő Paula Dozsával.

Fotó: Stefan Wieland

Úton a világsiker felé

Több mint két éve működő vállalkozás híre bejárta a világot, rengeteg nagy cég érdeklődik Dóráék iránt. Az alapító szerint a platformjuk egy összekötő híd a programozni vágyók és az önkifejezés örömét keresők között. A kezdetek óta szoros kapcsolatot ápolnak követőikkel, folyamatosan várják a vissza-jelzéseket, próbálnak minél több terület felé nyitni, és ezt a programozói világba átültetni úgy, hogy közben a felhasználóiknak izgalmas, kihívásokkal teli élményekben legyen részük. Szerinte azok a fiatalok, akik az Imagelabs-közösség tagjai, minden alkalommal élvezik az alkotás szépségét, miközben a többi felhasználótól hasznos visszajelzéseket kaphatnak. A sok pozitív közösségi elismerés még jobban ösztönzi őket, hogy újabb sikert érjenek el. A kezdetben három lányból összekovácsolódott csapat mára tízfősre bővült, ahol természetesen a férfiaknak is van helyük. A jövőben szeretnének más hordozható technikai újítással előrukkolni, és az alkalmazást úgy bővíteni, hogy még több programozható felületet aknázhassanak ki a felhasználók. A segítségükkel egyre több nő próbálja ki magát ezen a területen, így erősítik világszinten a programozásban jártas szakemberek táborát.

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2020. októberi számában jelent meg.

Tedd a fa alá!

Ha igazán különleges technikai ajándékra vágysz, lepd meg magad vagy a szeretteidet Dóra és csapata által megálmodott kütyüvel. Az imagiCharm egy hordozható okos kiegeszito, ami villogó, színes üzeneteket, emojikat és kreatív dizájnokat jelenít meg, hogy kifejezd a hangulatodat és az egyéniségedet. Az imagiCharmon megjelenő dizájnokat az imagiLabs telefonos applikációban szerkesztheted meg egy programozási nyelv segitsegevel. Igy ez az egyedi kütyü nem csak jópofa szórakozás, de egy tanulási eszköz is. Rendeld meg az imagilabs.com oldalról.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 Harry Potter-jelenet, ami nem került be a filmekbe, pedig ott lett volna a helye

5 Harry Potter-jelenet, ami nem került be a filmekbe, pedig ott lett volna a helye

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője