Mennyire félsz, hogy hülyének néznek?

2015.január.19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy klasszikusnak számító kutatás bizonyította: az embereknek közel a fele inkább elfogadja az egyértelmű blődséget, csak azért, hogy nehogy a többiek ferde szemmel nézzenek ránk.

Mennyire félsz, hogy hülyének néznek?
Fotó: Pinterest

A kísérlet röviden a következő: egy szobában hét-nyolc ember foglal helyet, de közülük csak egy a kísérleti személy, a többiek beépítettek. Természetesen az az egy naív mit sem tud minderről, ő úgy hiszi, senki nem ismeri a feladatot. A kísérlet során a résztvevők négy vonalat látnak. Az első a referenciavonal, és azt kell megmondaniuk, hogy a másik három vonal közül melyik az, amelyik ugyanakkora, mint az első. A vonalak között mindig volt akkora különbség, hogy a helyes megoldás egyértelműen látszódjon. A kísérlet több körből áll, és minden körben a résztvevőknek balról jobbra haladva, hangosan be kell mondaniuk, szerintük melyik vonal ugyanakkora, mint az első.

A beépített személyek feladata, hogy egy előre megadott forgatókönyv szerint rossz választ adjanak. A kérdés az volt, hogy az az egy, aki nem tudta, hogy minden meg van rendezve, kiáll-e majd azért, amit egyértelműen lát, és felvállalja-e a maga igazát, vagy inkább a konformitást választja, és ugyanazt mondja, mint a többiek.

A Magyarországon végzett kísérleti eredmények szerint a résztvevők negyede maradt teljesen független, azaz ők voltak, akik nem vették figyelembe, mit mondanak a többiek, hanem hallgattak a saját eszükre. A résztvevők 42% -a viszont inkább biztosra ment, és azt a választ adta, amit a többiek. Persze voltak, akik néha bevállalták, hogy mást gondolnak, néha pedig azt mondták, amit a beépített személyek, de ezekben az esetekben is több volt az olyan, aki gyakrabban húzott a többség fele, és egy-egy válasznál merte csak vállalni a maga véleményét.

Az USA-ban végzett kísérlet esetében a résztvevőknek csak az egyharmada volt konform, és több, mint 40%-uk maradt független. Ennek a különbségnek persze sok oka lehet. Akár kulturális, akár statisztikai. Ettől függetlenül érdemes átgondolni, hogy is vagyunk mi magunk ezzel a mindennapokban. Mennyire alkalmazkodunk, mennyire nyilvánítjuk ki a magunk véleményét, vagy hol van az a határ, ahol egyensúlyba kerülhet a kettő?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője