Mesterien keveri a koktélt!

2016.augusztus.3.

Schök Norbert bártender hamarosan egy videosorozatban mutatja meg neked, hogyan tudsz akár te magad is néhány perc alatt profi koktélt készíteni. Lesd el a recepteket és ismerd meg ezt a rendkívül tehetséges fiatalembert.

Hogyan kerültél kapcsolatba a koktélokkal?
22 éves voltam, amikor elhatároztam, hogy külföldre költözöm. Akkor jött a gondolat, hogy oké, hogy ide-oda utazom, de kell egy olyan szakma, amit a világon bárhol tudok csinálni és, ha úgy adódik könnyedén tudok munkahelyet változtatni. Egyik ismerősöm javasolta, hogy próbáljam ki magam a pult mögött. Elvégeztem két különböző stílusú báros-iskolát, majd dolgoztam és tovább fejlesztettem a tudásom itthon egy évig, végül kimentem Írországba, ahol három és fél évet töltöttem el. Indultam bártender versenyeken, amik közül többet meg is nyertem. Az egyik legnagyobb eredményen, hogy én képviselhettem Írországot a Taiwani világbajnokságon. Mindeközben próbáltam magamat fejleszteni, nagyon sokat utaztam és képeztem magamat. A következő állomás Madrid volt az életemben, ahol egy évet dolgoztam egy nagyobb italgyártó céggel. Közben apuka lettem és ezért hazaköltöztem. Ennek lassan hat éve, azóta dolgoztam különböző éttermekben, bárokban, most a Whiskynetnél dolgozom, szakmai tanácsadóként. Prezentációkat, kóstoltatásokat tartunk, versenyeket szervezünk, a közeljövőben pedig szeretnénk egy koktélbárt is nyitni.

Mi a jó ital titka?
Az arányok a legfontosabbak. Figyelni kell, hogy összhangban legyenek egymással az ízek, emellett pedig fontos valamennyire megismerni az adott fogyasztó ízlését, hogy olyan ital készülhessen, ami tökéletesen illeszkedik az egyén elvárásaihoz.

Milyen italokat szoktál készíteni?

Ez helyfüggő, de vendégkör tekintetében is változhat. Ha picit nyitottabbak a fogyasztók, a klasszikus koktélok mellett szeretek kísérletezni, új dolgokat kipróbálni. Az itthon először megrendezésre kerülő Bacardi Legacy koktélversenyen is-amit meg is nyertem- egy saját kreációval indultam.

koktél, koktélok, koktélkeverés, schök norbert, interjú
koktél, koktélok, koktélkeverés, schök norbert, interjú

Mik az aktuális koktéltrendek?
A különböző gyümölcsös frissítő italok mindig közkedveltek, de a kicsit kesernyésebb, alacsonyabb alkoholtartalmú italok, mint például az Aperol Spritz is nagyon népszerűek.

Mik a koktélfogyasztás legfontosabb szabályai?
A mennyiségre való figyelés mellett, fontos gondoskodni a szervezet hidratálásról, amihez az ásványvíz, vagy a kókuszvíz a legjobb választás. Természetesen üres hassal sem túl célszerű egy koktélos estének nekivágni.

Mesélj a videóban elkészített italokról!
Szerettem volna megmutatni, hogy lehet akár otthon, báreszközök nélkül minden háztartásban megtalálható kellékekkel is finom italokat készíteni. Az egyszerűségre, a frissességre törekedtem illetve, több alkoholfajtával próbáltam még színesebbé tenni. Szinte bármelyik ital helyettesíthető vodkával és természetesen, aki nem akar alkoholt fogyasztani, anélkül is elkészítheti.

Ez is érdekelhet

GlamDrop: Közeledik a nyár, frissítő, merész és csábító újdonságok várnak rád

GlamDrop: Közeledik a nyár, frissítő, merész és csábító újdonságok várnak rád

GLAMOUR Horoszkóp

A csillagjegyed elárulja, milyen anya leszel!

A csillagjegyed elárulja, milyen anya leszel!

Sztárhírek

Mesebeli szerelem: Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté szerelmi történetével és ajándék szerelmes regénnyel megjelent a GLAMOUR júniusi lapszáma

Mesebeli szerelem: Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté szerelmi történetével és ajándék szerelmes regénnyel megjelent a GLAMOUR júniusi lapszáma