Ma már mindenki a mesterséges intelligenciáról beszél. Van, aki rajong érte, van, aki tart tőle, és talán a legtöbbünk egyszerre féljük és áldjuk is ezt az új technológiát. A Budapesten, az EconomX szervezte Money Talks konferencián, Tari Annamária klinikai szakpszichológus pontosan erről adott elő: vagyis arról, hogy a „új intelligencia” nemcsak mérnöki kérdéseket vet fel. Habár az előadás a cégvezetők és a mesterséges intelligencia kapcsolatával foglalkozott, az elhangzottak – nem meglepően – túlmutatnak ezen a témán.
Ezeket láttad már?
A színpadon Tari Annamária a tőle megszokott módon közérthetően, ugyanakkor szuggesztíven fogalmaz. Nem apokaliptikus jövendölés a célja, hanem egy nagyon is aktuális pszichológiai helyzetkép festése arról, hogyan viszonyulnak a cégvezetők ahhoz az eszközhöz, amely hol lenyűgöző, hol pedig félelmetes – ennek az ambivalens érzésnek a megtapasztalásához persze még csak vezetőnek sem kell lennünk.
Nyomás alatt
A szakember szerint a mesterséges intelligenciához való hozzáállás közvetlenül befolyásolja a vezetői hatékonyságot. A Sicontact megbízásából készült „MI a baj?” című kutatás is ezt támasztja alá: nem mindegy, hogy egy igazgató kíváncsisággal vagy rettegéssel használja például a ChatGTP-t. És persze az sem mindegy, hogy a munkatársak milyennek látják őt az alkalmazás közben. Mert ha szorongóvá válik, az a szervezeten belül lefelé is hat, mi több, a példa ragadós. A szakember azt mondja, hogy a vállalatok között eszeveszett verseny zajlik az AI-felhasználásban, ami az ún. „futópad-effektushoz” vezet: mindenki rohan a saját feje után, de nem biztos, hogy az a jó irány. Ebben a közegben a ranglétra tetején lévők gyakran nyomás alatt döntenek, és eluralkodik a bizonytalanság.
Digitális hedonizmus, analóg depresszió
Az előadás csúcspontjaként a szakember arról is beszél, hogy a digitális világ azonnali jutalmakat kínál, miközben az offline életünket egyre gyakrabban érezzük kiüresedettnek. (Ez a vezérgondolata Tari Annamária új könyvének is, amelynek Üresre töltve a címe – a szerk.) Az algoritmusok szinte minden pillanatban a rendelkezésünkre állnak, segítségükkel mindenről (de tényleg mindenről!) azonnal információhoz jutunk, és így a gép asszisztenciaként is szolgálhat számunkra, például olyankor, amikor már magunk sem emlékszünk, mit is mondtunk tegnap.
Mindeközben könnyen háttérbe szorulhatnak emberi kapcsolataink, azok a kapcsolódásaink, melyek valódi érzelmeket nyújtanak – és ez az a pont, ahol a problémafelvetés már túlmutat a főnöki dilemmákon. Jól illik ide ellenpontként a kivetítőn megjelenő dia, amelynek címe: „Az emberi kapcsolatok érzelmi jellemzői”: kölcsönösség, empátia, verbális kommunikáció, érzelmi megközelíthetőség tisztelet, szeretet, elismerés – vagyis mindaz, amit a chatbot kiválóan imitál, de valójában nem él át.
A mesterséges intelligencia nem tud magyarul, és ezért te jársz rosszul
A mesterséges nárcizmus csapdája
A MI egyik legizgalmasabb pszichológiai mellékhatása, hogy hajlamosak vagyunk a saját képességeinket összekeverni a gépi teljesítménnyel. Megíratunk egy prezentációt, és hirtelen úgy érezzük, mintha mi is TED-előadók lennénk. „Promptolunk” (utasítást/ kérést adunk egy mesterséges intelligenciának, hogy az valamit csináljon – a szerk.) kettőt, és máris belső McKinsey-tanácsadónak hisszük magunkat. Tari ezt találóan „mesterséges nárcizmusnak” nevezi. A veszély valós: a felhasználó túlértékelheti saját kompetenciáit, pedig valójában egy külső segítségre támaszkodik. És itt kezd még érdekesebbé válni a történet…
Kiszervezzük a gondolkodást
A mesterséges intelligencia remek öteletgenerátor. Promptírásra, vázlatkészítésre, első körös brainstormingra szuper eszköz. Csakhogy van egy nem elhanyagolható mellékhatása: ha túl sok mindent rábízunk, egy idő után elkényelmesedünk és az agyunk ellustul. Tari arra figyelmeztet, hogy a folyamatos kérdezgetés addiktív.
Nem véletlenül: az azonnali válasz ugyanis dopamint szabadít fel a szervezetünkben – ezzel szemben a gondolkodás időigényes és nem feltétlen jár gyors boldogságlökettel.
Generációk szerinti eltérő reflexek
A harminc alattiak természetes módon navigálják magukat a mesterséges intelligencia kikövezte pályán, ők elsősorban ötletelésre veszik igénybe ezt a segítséget. Náluk ezért nagyobb a veszélye a kreatív gondolkodás visszaszorulásának. Amíg az idősebbek – különösen az ötven felettiek – inkább klasszikus keresőként tekintenek a chatbotokra. A vezetőknek kulcsszerepük van abban, hogy a cégekben kialakuljon egy egészséges szemléletű, tudatos AI-kultúra. Olyan, ahol lehet kérdezni, lehet hibázni, és nem kínos bevallani, ha nem teljesen értjük, hogyan működik ez az egész.
Deepfake és a realitás új határai
„Mi a valóság és mi nem az?”, teszi fel a kérdést Tari. A deepfake korában ez már nem filozófiai problematika, hanem a mindennapjaink része. A hitelesség felértékelődik – a vezetőknek nemcsak technológiai, hanem erkölcsi iránytűre is szükségük lesz. Yuval Noah Hararit idézve: „lehet, hogy meglennénk az AI nélkül, de ha már itt van, nem mindegy, hogyan élünk vele.”
A pszichológus végső üzenete az, hogy a kognitív és az érzelmi képességeinket párhuzamosan kell fejlesztenünk a mesterséges intelligencia használatával. Mi, emberek érző lények vagyunk, épp ezért 2026-ban talán a legfontosabb vezetői „skill” azt tudni, mikor kell a géphez fordulni, és mikor kell inkább egy kollégát megkérdezni: „hogy vagy ma?” – mert erre a fajta „odafordulásra” (egyelőre) semmilyen algoritmus nem alkalmas.
