Ezeket láttad már?
Nem feltétlenül értettem eleinte, mire is jó egy life coach. Először a Kés/alatt című, igen addiktív, sorozatban találkoztam ilyesmivel, és nem mondanám, hogy ott szimpatikussá vált a szakma.
Épp ezért kissé szkeptikusan álltam hozzá ahhoz az ötlethez is, hogy elmenjek egy ilyen "coachingra". De hát mindent megteszek értetek - oké, oké, ezt azért magamért is teszem - úgyhogy döntöttem, és bejelentkeztem Párvy Patríciához. Problémaként a "szerelmi élet" mellé tettem egy ikszet a virtuális rubrikába. Már az zavar kissé, hogy "problémaként" értelmezem, hogy egyedülálló vagyok. Ezt el is mondtam Patríciának, aki megdicsért: ez már tulajdonképpen a fejlődés első lépcsőfoka. Hm.
Szóval fejmosás és "gyógyítandónak titulálás" helyett fiatal, vidám és laza life coachom egyből egy dicsérettel indított. Király! Ezután pedig egy pillanat alatt bepillantást nyerhettem a life coach lényegébe: ott ült velem szemben egy kedves csaj, aki olyan éberen figyelt mindenre, amit meséltem neki, ahogyan egy legjobb barátnő sem képes - nem is kell, hogy az legyen -, de nem éreztem azt a komoly szakemberekre jellemző távolságtartást sem, mint egy pszichológusnál. Valahogy úgy nyíltam meg Patríciának, mintha egy hb-n melegedtünk volna össze, becsípve. Azt kivéve, hogy másnap nem éreztem kínosan magamat kiteregetett lelki kínjaim miatt, ne meg azt, hogy sok hasznos tanácsot kaptam tőle. Nem sorolom most a légzéstechnikákat, illetve az asszociációs játékokat, inkább megadom a kulcsszót, amit igen jól puhatolt ki "edzőm". Ez pedig az elengedés. Ha az ember megtanulja elengedni azokat, akik menni akarnak, sőt: bátorítja azokat, akik menni akarnak, de nem merik bevallani, vagy még maguk sem tudják, akkor valami határtalan kontrollt nyerhet az élete fölött. Milyen fura, hogy pont fordítva gondoljuk ezt! Görcsösen ragaszkodunk emberekhez és helyzetekhez abban a hamis tudatban, hogy éppen így irányítjuk a sorsunkat.
Oké, most már akkor fordítsuk ezt le pasikra, úgyis róluk szól ez a blog: hozzám eddig csak az jött vissza, és csak az döntött úgy, hogy mégsem megy el, akit képes voltam elengedni, hagyni, hogy szabadon döntsön. Nem azt mondom, hogy mindenki visszatér hozzátok, akit szeretnétek megtartani, de akibe görcsösen kapaszkodtok, az egy idő után óhatatlanul menni akar majd. De ez igaz megoldhatatlannak tűnő helyzetekre, és akkor is, amikor nekem kellett lépnem. Mert olyan is van, hogy saját magunkat kellene elengednünk, azaz leválasztanunk valakiről vagy valamiről, mikor egyértelművé válik, hogy így, ahogy van, nem fog tovább menni. Nagyon kíváncsi vagyok, nektek sikerült-e már nagy levegőt vennetek, és elengedni valakit vagy valamit úgy is, hogy tudtátok: nagyon fog hiányozni. Írjatok, vitázzatok!
