Miért probléma, hogy belső értékek ismerete nélkül ítélkezünk?
Mi magunk vagyunk azok, akik felállítunk egy képet önmagunkról a külvilág számára. Egy kissé felturbózott, megszépített illúzió ez, amit azoknak vetítünk, akik valójában nem is ismernek minket olyan jól. De miért éppen az ő véleményükre adnánk?
Ezeket láttad már?
„Ha evolúciós perspektívából vizsgáljuk a jelenséget, könnyen megérthetjük, eredetileg hogyan járult hozzá fajunk fennmaradásához. Az emberi faj túlélése csak csoportban volt lehetséges. (…) Míg hordában élő őseinknek egyetlen csoport előírásainak kellett megfelelniük, addig a modern ember végtelen sok közösséghez tartozik, amik mind-mind igyekeznek bent tartani tagjaikat a sorban. Ami anno hasznos volt, mára sok egyéni és csoportos konfliktus forrásává vált, gyakran akadályozva egymás másságának elfogadását” – mondja Orvos-Tóth Noémi szakpszichológus az egymás feletti ítélkezés témakörében.
Van egy különösen bántó dolog abban, amikor külső alapján könyvelünk el valakit: azon túl, hogy esélyt sem adva a felszín alapján eldöntöttük, ő márpedig nem szimpatikus, nem engedtük, hogy bebizonyítsa: mi tévedünk vele kapcsolatban.
De vajon ki a hibás mindezért? Akinek külsőjének üzenete közel sem azonos értékrendjével, vagy az, aki a belső értékek ismerete nélkül a látszatra alapoz csupán?
Az értékrend és a jellem ritkán van az arcunkra írva, bár úgy biztosan könnyebb dolgunk lenne! Mint ahogyan a legoptimistább ismerősünk is vívhat súlyos lelki csatákat, úgy a magabiztosnak tűnő ember sem biztos, hogy mindig elégedett külsejével. Valószínűleg sokunk tartja magát különösen jó emberismerőnek, de tegyük hozzá, a boldogság látszatát fenntartani nem is olyan nehéz.
Mi sem öntjük ki - általában - szívünket a social media felületein, hiszen nem kell minket sajnálni, nehézségekkel sokan küzdenek és különben is, kevesen kíváncsiak más problémáira. Egyszerűbbnek bizonyul, ha posztolunk egy összeszedett képet, mondván: fake it till you make it, holnap úgyis könnyebb lesz. Itt jelenik meg a kettős színlelés: a valóságban és a közösségi oldalakon egyaránt.
A mi felelősségünk…
De vajon akkor lennénk őszinték, ha minden ismerősünknek elmondanánk, milyen nehéz időszakot élünk? Ha minden poszt erről szólna az Instagramon? Nem.
Azonban, ha jelentősen szépítünk a valóságon az online térben, megnehezítjük önelfogadásunk folyamatát is, és így felelőssé válunk a velünk szemben kialakult sztereotípiákért. Mert a kép, amit projektálunk, nem azonos azzal az értékrenddel, amit képviselünk.
A közvetített üzenetért mi felelünk. De azért is, hogy ítélkezünk-e a másik felett első blikkre.
Minden ember más világ, más világrend.
És sohasem önmagunk felett ítélkezünk, ami kötelességünk volna,
hanem egymás felett, amihez nincs jogunk.
(Aszlányi Károly)
Amikor messze van a valóságtól az igazság, az ténylegesen kiábrándító tud lenni
Egyfajta kompenzációként is felfogható az online jelenlét: ugyan nem fedi a teljes igazságot, mégis örömmel tölt el, amennyiben a látszat közel tökéletesnek tűnik. Be tudjuk csapni magunkat is míg azzal foglalkozunk, hogy elvakítsuk a külvilágot.
Talán túlzás volna azt állítani, hogy a materiális dolgok, vagy összességében a külső megjelenés, szépség és vonzerő semmit sem számít az első benyomás kialakításában. De ne engedjük, hogy megtévesszen minket az, ami csak távolról olyan csillogó! Mert hosszútávon úgysem lehet egy élet boldog olyan barát vagy társ mellett, akit csak érdekei hajtanak, értékek nélkül, felszínes és érzelemmentes kapcsolatokkal körülvéve.
Szerző: Vass Dorottya
