Mindenkinek van egy képe önmagáról, arról, hogy milyen ember ő valójában, hogyan viselkedik másokkal, milyen tulajdonságai, képességei vannak. Ez az énkép nem velünk születik, hanem az idő előrehaladtával alakul ki, és folyamatosan változik. Nincs tehát végpontja, amikor megállna a fejlődésben, változásban. Az, hogy ez az énkép mennyire reális, a mások által látott képhez mennyire igazodik, az egyénenként változó.
Ezeket láttad már?
Fontos azonban, hogy nem csak olyan énképünk van, ami az itt és mostról szól, azaz, hogy aktuálisan hogy létezünk a világban, hanem van egy olyan kép is a fejünkben, hogy hogyan szeretnénk élni, milyenné szeretnénk válni. Ezt nevezzük ideális énképnek. Ha a kettő nincs túl messze egymástól, vagy legalábbis a realitás talaján marad az ideális énképünk, akkor igazán motiváló lehet, hogy elérjük a vágyott állapotot. Ez pedig energiával tölt fel bennünket, tevékenyek leszünk, összeségében tehát pozitívan hat ránk.
Azonban, ha alacsony az önértékelésünk, az aktuális és az ideális énkép között nagy a távolság, elérhetetlennek látjuk az ideálisnak tűnő énünket, az szorongást okoz, lehangoltak és csalódottak leszünk.
Azon kívül, hogy milyennek látjuk magunkat, milyenek szeretnénk lenni, van egy harmadik énkép is, ami arról szól, hogy mit várunk el magunktól. Azaz egy olyan énkép, ami azt mondja meg, hogy milyenné kellene válnunk. Ez a kép általában a neveltetésből és a társadalmi elvárásokból fakad. Ha az aktuáis és a "milyennek kéne lennem" kép között nagy a távolság, akkor önbüntető üzemmódba kapcsolunk, azaz "a már megint milyen hülye voltam" jellegű mondatokat mantrázzuk, és úgy érezzük, semmit sem úgy csinálunk, ahogy kellene. Ez pedig bűntudatot ébreszt bennünk, amitől megintcsak rosszul érezzük magunkat.
A megoldás tehát abban keresendő, hogy olyan elérendő célt tűzzünk ki magunk elé, ami reális, amiben hiszünk, amiért teszünk, amihez elegendő az önbizalmunk. Ha irreális amivé válni szeretnénk, vagy egyszerűen csak nem teszünk érte semmit, nem bízunk magunkban, hanem inkább csak a panaszkodással élünk, akkor soha nem szállunk ki az elégedetlenség mókuskerekéből.
