Négy kisfilmet mutat be a Baltazár Színház az adventi időszakban

2021. november 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Milyen a világ, amiben élünk, és milyennek kellene lennie? E két kérdést tette fel a Baltazár Színház új előadása, A világot tartó oszlopok készítésekor. A munkafolyamat alatt pedig igyekezett rá válaszokat találni. A Vörös István drámájából négy rendező (Elek Dóra, Farkas Dorka, Kováts Kriszta, Réti-Harmath Olívia) által létrehozott produkció megjeleníti a XXI. század legégetőbb problémáit, de nem elégszik meg ennyivel, hanem szeretne utat mutatni egy élhetőbb, jobb világ felé.

A társulat készített az előadáshoz kisfilmeket is, amelyek a mozgókép nyelvén jelenítik meg az előadásban érintett témákat. A Baltazár Színház a négy kisfilmet advent négy vasárnapján teszi közzé, és bízik benne, hogy általuk tartalmasabbá, reménytelibbé válik majd az ünnepre való várakozás.

Az első film az Első Oszlop címet viseli, témája pedig az egyetemes felelősségvállalás. „Egyetlen gólya lelövése katasztrófával fenyeget” – írja Vörös István A világot tartó oszlopok című drámájában, ami annyit tesz, hogy emberi cselekedeteink – tűnjenek azok bármilyen jelentéktelennek – globális következményekkel járnak.

Az emberi értékek, mint például a szeretet, a szabadság, a felelősségvállalás, a hit vagy az egymásra való odafigyelés, hiánycikkek társadalmunkban, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy a világot tartó oszlopok mi vagyunk, így rajtunk múlik, hogy milyen világot teremtünk magunk és egymás számára.

Az első film itt látható:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ezek 2025 magasan a legjobbra értékelt filmjei a Netflix kínálatában, amiket megéri megnézned a szünetben

Ezek 2025 magasan a legjobbra értékelt filmjei a Netflix kínálatában, amiket megéri megnézned a szünetben

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)