Önbizalmat támogató divatküldetés: ne csak egyféle alkatú és korosztályú modell létezzen!

2021.november.24.

Bevallom, nem voltam annyira érzékeny erre a témára addig, amíg nem érkezett hozzám egyre több és több levél, üzenet lányoktól, nőktől arról, hogy zavaró számukra a jelenség: minden modell magas, vékony és fiatal. Nem azért zavarja őket, mert bármiféle bajuk lenne a modellekkel, inkább az a zavaró, hogy nem tudják elképzelni magukon azt a ruhát, azt a sminket, ők nem úgy néznek ki. Így született meg a fejemben az “Új modellek” projekt.

Talán már te is hallottad, hogy “jaj, miért az a modell reklámozza a ránctalanító krémet, nincs rajta egy ránc sem”. Vagy: ő plus size modell? Nincs is hasa. Karcsú, nem úgy néz ki, mint a legtöbb modell nő. Fogalmam sincs hogyan mutatna rajtam ez a ruha.” Netalán: “Oké, csodás a bőre, látszik, hogy fiatal, meg modell, de az enyém nem olyan”.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat nem egyszer hallottam és olvastam már és van benne valami. Mint hosszú évek óta a divatiparban dolgozó szakember és mint vállalkozó, tisztában vagyok az okával, hogy miért azok a modellek futnak be, akik, miért választanak a divattervezők többségében magas és karcsú lányokat és mindezzel nem is szeretnék vitázni.

Nem azért, mert ráhagyom, hanem azért, mert üzletileg látom, tudom az okát és persze nem is kell őket lecserélni, de egy kis hígítás, vagy inkább esély a többféle külső adottságokkal rendelkező emberek számára nem ártana. Mert nem csak egyféle szépség létezik.

Ha pedig üzletről beszélünk, akkor sem jár rosszul az az innovatív cég, aki nyit különböző alkatra, bőrszínre, korosztályra és így tovább. Egy korábbi cikkemben írtam is arról, hogy pl. A Gucci, a Dolce & Gabbana roppant ügyes a modellek színesítésében, a Sirokai Diánával közösen írt Bókolj magadnak! című könyvünkben pedig hosszabban is kifejtettük ezt, hogy miért jár jól - igazából mindenki -, aki nyit arra a szép új világra, amelyben az új modellek kapnak teret. Mind a cégek, mind a vásárlók, mind a modellek. Aki vitiligós, akinek ráncai vannak, aki kerekesszékes, Down-szindrómás, plus size… bizony-bizony ott a helyük a divatkampányokban, a magazinokban, a szépségmárkák reklámjaiban.

Az Új modellek kampányomban a PLUSZ Klub body positive modelljei álltak a kamera elé, megmutatva, hogy milyen is az, amikor egy érettebb korosztálynak szóló krémet negyven év feletti nők mutatnak be, amikor attól függően, hogy vékonyabbaknak vagy teltebbeknek szánt ruhát értékesít és egy divatmárka, a modellek is vékonyabbak vagy épp teltebbek (hiszen egy 50-es méretű ruhát egy 36-os méretű modell nehezen tud eladni. A vásárló nem tud vele azonosulni).

Amikor a fehérneműket vagy akár a testápolókat is különböző alkatú, bőrszínű, korosztályú nők reklámoznak.

Hiszen olyan sokfélék vagyunk és így van ez jól. Mert így is lehetséges. Mert nagyon kellenek az új modellek (is).

Kövesd Ritát az alábbi közösségimédia-oldalakon!

https://www.facebook.com/KozmaRitaplussize

https://www.instagram.com/kozma.rita/

https://www.tiktok.com/@kozma.rita.styling?lang=hu-HU

Ez is érdekelhet

Dizájner darabokkal a fenntartható magyar textiliparért

Dizájner darabokkal a fenntartható magyar textiliparért

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet

Szépséghírek

Menő a férfi manikűr? Harry Styles szerint biztosan

Menő a férfi manikűr? Harry Styles szerint biztosan