Az emberek sok olyan dolgot tesznek, ami kívülről nézve butaságnak tűnhet. Kettő olyan is van közöttük, amelyre gyermekkorunk óta figyelmeztetnek szüleink, hogy hagyjuk abba. A kutatók azonban most megállapították, hogy ezek az intelligencia jelei is lehetnek.
Ezeket láttad már?
- A kutatók szerint két viselkedésforma, amit gyakran butaságnak vagy őrültségnek tartanak, valójában az intelligencia jele lehet.
A nyelvet, a kognitív funkciókat és a verbális feldolgozást tanulmányozó kutatók azonosítottak olyan viselkedésformákat, amelyek valójában magasabb kognitív képességekkel állnak összefüggésben, de rendszeresen tévesen az ellenkezőjének vélik őket. Kettő olyan is akad közöttük, amelyért egész életünkben elnézést kértünk. Lehet, hogy nem kellett volna? Nézzük, mik is ezek pontosan!
Hangosan magunkban beszélés
A kulturális feltételezések szerint azok az emberek, akik magukban beszélnek, zavartak, sőt rosszabb esetben talán kissé őrültek is, jobb tőlük távol maradni. A tudomány azonban meglepő módon nem ért egyet ezzel - számolt be róla a Vice.
Gary Lupyan és Daniel Swingley 2012-es tanulmányában, amelyet a Quarterly Journal of Experimental Psychology folyóiratban tettek közzé, arra kérték a résztvevőket, hogy keressenek meg egy adott tárgyat egy képcsoportból. Néhányuknak azt mondták, hogy a keresés közben hangosan ismételjék el a tárgy nevét. Mások csendben maradtak. Az eredmény igazán meglepő: a beszélő csoport jelentősen gyorsabban találta meg a célpontot.
A két kutató ezt jelölés-visszacsatolási hipotézisnek nevezte el: a verbális jelölések nem csupán leírják a világot, hanem aktívan megváltoztatják azt, ahogyan azt érzékeljük. Amikor ugyanis kimondunk egy szót, egyszerre két rendszer aktiválódik – a nyelvi produkció és az auditív feldolgozás –, és ez a kombináció aktívan élesíti az agy azon képességét, hogy nyomon kövesse, amit keres.
Itt a pontos lista, hol élnek a kevésbé okos emberek a mesterséges intelligencia szerint
A Frontiers in Psychology folyóiratban megjelent 2023-as áttekintés szintén megállapította, hogy a magunkban beszélés meglepően széleskörű mentális funkciókba szőve jelenik meg, a munkamemóriától és a feladatváltástól az önszabályozásig és a magasabb rendű kognitív menedzsmentig. Ami excentrikusnak tűnik tehát, az idegrendszeri szempontból hatékony. Azok, akik ezt természetesen csinálják, talán rátaláltak az egyik legmegbízhatóbb módszerre, hogy éles maradjon a gondolkodásuk, anélkül, hogy tudták volna, hogy ezt csinálják.
Káromkodás
Azokról, akik káromkodnak, azt feltételezik, hogy korlátozott szókincsük van, és egy 2015-ös tanulmány a Language Sciences folyóiratban jelentős erőfeszítéseket tett ennek a feltételezésnek a megcáfolására. Azok a résztvevők, akik a legmagasabb pontszámot érték el egy standard verbális folyékonysági teszten, a legtöbb káromkodást is produkálták, amikor megkérték őket, soroljanak fel párat. A leggyengébb szókincsűek pedig a legkevesebbet. Úgy tűnik tehát, hogy ugyanaz a kognitív erőforrás, amely a gazdag általános szókincs mögött áll, kiterjeszti a káromkodás szókincsét is.
Timothy Jay kutató, aki több mint négy évtizede tanulmányozza a káromkodást, azzal érvelt, hogy a káromkodások olyan érzelmi pontosságot hordoznak, amelyet a hétköznapi nyelv egyszerűen nem tud utánozni. Egy káromkodás megfelelő használata megköveteli a társadalmi kontextus olvasását, a regiszter megértését és a valódi nyelvi ítélőképességet. Ez nem korlátozott szókincs, sokkal inkább kifinomult.
Van azonban egy bökkenő: egy 2018-as tanulmány a Journal of Language and Social Psychology című folyóiratban azt találta, hogy az emberek általánosságban kevésbé intelligensnek és kevésbé megbízhatónak tartják a káromkodókat, függetlenül attól, hogy személyesen hogyan viszonyulnak a káromkodáshoz. Összegezve tehát, bár a tudomány szerint lehetséges, hogy okosak vagyunk, ha káromkodunk, az emberek még mindig nagyon ítélkezőek és talán tényleg jobb, ha bizonyos helyzetekben inkább visszafogjuk magunkat és másként fejezzük ki nemtetszésünket.
