Pedofil kapcsolatok

A pedofília intenzív szexuális fantáziák, szexuális késztetések vagy szexuális tevékenység serdületlen gyermekkel, melyet a legtöbb társadalom elítél, szigorúan büntet. Kérdés azonban, hogy a büntetés-e az egyetlen, és a legjobb megoldás. Vizsgálatok ugyanis azt mutatják, hogy azon pedofilok, akik megjárták a börtönt, de pszichés kezelést nem kaptak, 100%-uk ugyanúgy folytatta bűnös életét, mint annak előtte. Így kétségkívül a közbiztonság érdekében a legjobb, ha kezeljük is őket.

"Az emberek, ha azt mondják, pedofil, egy szörnyeteget képzelnek el, egy szörnyeteget akarnak látni." Pedig ők csupán a megtévesztés mesterei. Nem csak feldúlt életű, hanem teljesen átlagos családokat is meg tudnak vezetni. Sőt, maguk is elhiszik, hogy amit tesznek, azzal nem ártanak senkinek. A személyiségük azonban sokféle lehet, mentális zavaruk nem függ nemtől, kortól, iskolázottságtól vagy származástól.

Az érintett gyermek zaklatott életű családból származik, ahol a fő, amit megtanulhat, az a magatehetetlenség. Általában ezekben a családokban a gyereknek engedelmeskednie kell, és nincs feltétel nélküli elfogadás a szülők részéről. Rengeteg dologgal kell együtt élnie a gyereknek, amit nem szeret, mint például: beletömik az ételt, ha nem éhes; ha tiltakozik bármi ellen, akkor is ráerőszakolják; kinevetik, ha épp dühös; nincs intimszférája. A szülők nem válnak támasszá, társsá a gyermekük életében, nem hallgatják meg csemetéjüket, vagy ha igen, akkor rendre elutasítják újító nézeteit, kinevetik érzéseit. Mivel a gyerek érzi, hogy otthon csak falakba ütközhet, így már nem is próbál szüleivel mély kapcsolatot létesíteni, ennek eredményeképpen pedig a két generáció egyre inkább eltávolodik egymástól.

A pedofilok ezt az űrt képesek kitölteni, kihasználva a gyermek manipulálhatóságát. A gyerek még nem tud éles határokat húzni a valódi szeretet és a kihasználás között, így jól működnek az ajándékok, meglepetések, önfeledt játékok, és az olyan lehetőségek, amiket otthon tilos.

A serdülőkorhoz közelítő fiatal személyisége is kiforróban van, kezd lázadni az otthoni trendek ellen, és példaképet keres. A pedofilok ebben a korosztályban ezt használják ki. A fiatal szemében ő lesz a vezéregyéniség, a követendő példa, mindannak a megtestesítője, amiben a fiatal akkor éppen hisz.

A gyerek örömmel fogad hát mindenféle törődést, és csak későn jön rá, hogy mi is történt. Szólni nem mer, hisz nincs kinek, sőt a legtöbb esetben még magát okolja a történtekért, saját magát találja bűnösnek. Sokat számít az is, hogy a bántalmazó kije a bántalmazottnak. Minél távolabbi kapcsolati fűzi őket, minél inkább el tudja kerülni az illetőt, annál könnyebb kikeverdeni a helyzetből, feldolgozni a traumát. Ha azonban közeli hozzátartozóról van szó, az áldozat nem tud elmenekülni, nap, mint nap szembesülnie kell helyzetével. Bezárkózik, szorong, depresszióssá válik.

Mi lehet a megoldás?
Természetesen a legjobb az lenne, ha már csírájában észre lehetne venni a pszichés zavart, és kezelni azt, mielőtt bárkinek bántódása esne. A pszichoterápia mindeképp eredményes lehet a kezelésben, bár kétségkívül lassú megoldás. Ezért sokszor alkalmaznak antidepresszánst vagy nemi vágyat csökkentő hormonkezelést. Utóbbiak azonban nem oldják meg a problémát, csak átmeneti segítséget nyújtanak.

A bántalmazott gyermekek esetében mindenképp gyermekpszichológus segítségét kell kérni, hogy a trauma feldolgozhatóvá váljon. Az események azonban kitörölhetetlenek, az áldozatok életének részévé válnak, így meg kell tanulniuk beépíteniük a sorsukba, ahelyett, hogy a titok és a szégyen fátyla borítaná.

Amennyiben érdekel, hogyan működnek ezek a kapcsolatok, milyen érzelmeket élnek át a szereplők, és hogy néz ki egy ilyen élet tizenöt éven keresztül, úgy ajánlom Margaux Fragoso Csak ha te is akarod című könyvét, melyben saját visszaemlékezését írja le lebilincselő részleteséggel.