Mit jelent a pénzügyi hűtlenség, ami megöli a kapcsolatokat?
A legtöbb kapcsolatban, ha szóba kerül a hűtlenség, mindenki azonnal a megcsalásra gondol. Arra, hogy bekerül egy harmadik fél is, aki miatt megromlik a kapcsolat. De ezen kívül százezer másik formája is van a hűtlenségnek, ami sokkal alattomosabb, és talán még mélyebben képes megrendíteni a bizalmat.
Ezeket láttad már?
Ezek közül az egyik a pénzügyi hűtlenség. Ebben az esetben nem kell semmilyen bírósági dologra gondolni, ez a jelenség arról szól, amikor valaki titkolózik a pénzügyeiről. A titkok ugyanis soha nem tesznek jót egy kapcsolatnak, főleg nem, ha a pénztárcát is érinti.
Mit jelent a pénzügyi hűtlenség a gyakorlatban?
A pénzügyi hűtlenség azt jelenti, hogy az egyik fél eltitkolja a valós anyagi helyzetét a másik elől. Lehet ez pozitív és negatív is, van aki elrejti a megtakarításait, más inkább elhallgatja az adósságait. Előfordul, hogy az egyik fél titokban költekezik, új hitelkártyát igényel, vagy olyan kiadásai vannak, amikről a párja semmit sem tud. Néha a szándék ártatlannak tűnik, például azért nem mondja el, mert fél a vitától vagy a másik reakciójától. De a következmény mindig ugyanaz: megtörik a bizalom. És ha a pénzügyekben nincs őszinteség, az lassan átszivárog a kapcsolat minden területére.
A szakértők szerint a pénzügyi hűtlenség gyakran a hatalomról szól. Az, aki titkolózik, sokszor úgy érzi, hogy így megőrizheti az irányítást. A pénz ugyanis nemcsak fizikai érték, hanem érzelmi biztonságot is jelent. Sokan azért rejtegetik a valós helyzetüket, mert félnek attól, hogy kiszolgáltatottá válnak, ha a másik mindent tud róluk. De egy párkapcsolat nem arról szól, hogy kié az irányítás, hanem arról, hogy együtt hozzátok meg a döntéseket.
A titkok viszont falat emelnek kettőtök közé, és előbb-utóbb mindent elválasztanak, ami összekötött. Fontos azonban tisztázni, hogy a pénzügyi hűtlenség csak akkor jelenhet meg, ha a pénzügyekről látszólag együtt, közösen gondolkodtok.
3 jel, hogy a partnered már rég nincs benne a párkapcsolatotokban
Hogyan ismerheted fel, ha valaki ezt teszi veled?
A pénzügyi hűtlenség jelei sokszor apróságokkal kezdődnek. A párod hirtelen nem akarja, hogy lásd a bankszámláját. Nem említi meg, ha fizetett valamiért, vagy megmagyarázhatatlan kiadásai vannak. Lehet, hogy egy új táska vagy kütyü kerül elő, amiről nem tudod, honnan van, vagy egyszerűen csak zárkózott lesz, ha a pénzről van szó. Ilyenkor érdemes elgondolkodni, vajon miért nem meri megosztani veled ezeket a dolgokat. A titkolózás általában valamilyen félelemből fakad, és ha ez nincs kimondva, az újabb és újabb hazugságokat hoz a kapcsolatba.
A pénzügyi őszinteség ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden fillérrel el kell számolni egymás felé. Inkább arról szól, hogy van egy közös bizalom, ahol nyíltan beszélhettek a pénzről anélkül, hogy ítélkezés lenne. Ha valaki hibázott, túlköltekezett, vagy elrontott valamit, az nem bűn, ha elmondja. A probléma ott kezdődik, amikor rejtegetni kezdi, és a másik csak véletlenül jön rá. Mert onnantól már nem a pénzről van szó, hanem a bizalomról, amit nehéz visszaszerezni, főleg ha ennek során kockára tette a másik vagyonát is.
Miért fáj annyira ez a típusú hűtlenség?
A pénzügyi hűtlenség különösen fájdalmas tud lenni, mert a legtöbb pár számára a pénz közös jövőt jelent. Egy ház, egy utazás, egy gyerekvállalás mind-mind olyan célok, amelyekhez pénzügyi biztonság kell. Amikor kiderül, hogy az egyik fél titokban költekezett vagy hazudott a pénzről, az nemcsak az anyagi helyzetet, hanem a közös álmokat is veszélybe sodorja. Olyan, mintha hirtelen kiderülne, hogy a közös életetek alapja nem is volt olyan stabil, mint gondoltad.
Hogyan javíthatod meg ezt a törést?
A megoldás a kommunikációban rejlik. Beszélni kell a pénzről, bármennyire kényelmetlen téma is. Nem kell pénzügyi szakértőnek lenni, elég, ha őszintén elmondjátok egymásnak, mit gondoltok a pénzről, a kiadásokról és a megtakarításokról. Ha az egyik fél szorong a pénz miatt, fontos, hogy a másik támogassa, ne pedig elítélje. A vagyon körüli titkok ugyanis nem önmaguktól születnek, hanem félelmekből, szégyenből vagy múltbeli rossz tapasztalatokból.
Egy egészséges kapcsolatban a pénz nem fegyver, hanem eszköz arra, hogy együtt építsetek valamit. És bár romantikusabb dolgok is vannak annál, mint leülni és kiadási tervet készíteni, ez az egyik legbiztosabb módja annak, hogy megerősítsétek a bizalmat. Ha mindketten tudjátok, mire ment el a közös jövedelmetek, ha átlátható, hogyan gazdálkodtok, akkor nincs helye gyanakvásnak és titkolózásnak.