9 dolog, amiről azonnal felismerhetsz egy pszichopatát a beszéde alapján
Karizmatikusak, elragadóak, és úgy hazudnak, mint a vízfolyás. Egyetlen pszichopata pólójára sincs ráírva, miben szenved, azonban fontos, hogy nem is mind kegyetlen sorozatgyilkos, sőt. A legtöbb közülük sikeres cégvezető, míg egyes becslések szerint a börtönlakók mindössze 25 százaléka pszichopata. Ettől függetlenül nem árt, ha tisztában vagy vele, mi jellemző a kommunikációjukra.
Ezeket láttad már?
Ahogy arról már korábban is írtunk, a filmekből jól ismert pszichopata tekintet igenis létezik: tágra nyílt szemek, jól látható szemfehérje, mely tökéletesen tükrözi az empátia és az együttérzés teljes hiányát. Azonban jó néhány olyan elem is megfigyelhető a kommunikációjukban, ami nincs jelen egy olyan ember beszédében, akit nem érint a pszichopátia spektrum. A tudósok például már jó ideje tudják, hogy a pszichopaták agya másként működik, egy 2016-os tanulmányban pedig arról is képet kapunk, hogyan beszélnek, és milyen verbális gesztusok árulkodhatnak állapotukról.
Erős gesztusok
Paul Bernardo sorozatgyilkos és sorozaterőszakoló kihallgatásakor figyelték meg az FBI ügynökök, hogy a férfi az átlagtól eltérően jóval erősebb gesztusokkal kommunikál. Mindez azért van, mert a pszichopaták non verbális kommunikációjukkal próbálják meg elterelni a figyelmet a verbális, szóbeli hazugságaikról.
Ragyogó reakciók
És amennyire intenzíven mesél a testük, olyan pontosan tudják, milyen helyzetben milyen mondattal találhatnak be leginkább. Kifejezetten jól és tudatosan játszanak mások érzelmeivel, manipulatívak és bármit megtesznek, hogy felkeltsék a másik figyelmét, majd elbűvöljék őt.
Hiányzó érzelmek
Bár jól értenek ahhoz, hogyan varázsoljanak el másokat, a kommunikációjukból valójában minden érzelmi dimenzió hiányzik. Ugyanolyan semlegesen kérnek teát cukorral vagy mézzel, mint amikor azt mondják, "szeretlek". Tanult minták alapján persze képesek verbalizálni érzéseket, azok viszont nem valódi élményeken alapulnak, és nem is tükrözik azokat.
Múlt időben fogalmaznak
Van egy nagyon komoly eltérés, ami a pszichopaták kommunikációját illeti, ez azonban nem feltétlenül lesz szembeötlő elsőre: sokkal gyakrabban fogalmaznak múlt időben, még olyan beszédhelyzetekben is, ahol az illető jelen időt használna. A többség például úgy fogalmaz, hogy "Szerintem ez jó ötlet", míg egy pszichopata jó eséllyel az "Azt hittem, ez jó ötlet volt" fordulatot használja.
Halkan és lassan beszélnek
Antony Hopkins tökéletesen jeleníti meg a pszichopatákra annyira jellemző lassú és halk beszédet A bárányok hallgatnak-filmekben. A kutatások is igazolták, hogy a pszichopátiában szenvedők hangja kifejezetten semleges, amit nagy valószínűséggel teljesen tudatosan alakítanak ki, és kötik össze egyfajta higgadt magatartással - ezáltal is kontroll alatt tartva személyes interakcióikat.
Mindenre van magyarázatuk
Ok-okozati összefüggésben gondolkodnak, és így is beszélnek, még olyan helyzetekben is, amikor mindenki más megbánóan viselkedik és kommunikál. Ők viszont ahelyett, hogy megbánást tanúsítanának, azon munkálkodnak, hogy szavaikkal is igazolják a döntéseiket.
Gyakori ööö-zés
Az, hogy az élőbeszédünk hemzseg a töltelékszavaktól és az ööö-zéstől, még nem jelenti azt, hogy érintettek vagyunk. A szakértők szerint a pszichopaták ugyanis pont azért hígítják fel nagyon is átgondolt kommunikációjukat ilyen fordulatokkal, hogy időt nyerjenek. A diszfluencia, vagyis a beszéd sebességének és ritmusának a zavara lehetővé teszi, hogy az illetőnek elég plusz rendelkezésre álló ideje legyen kitalálni a tökéletes választ.
Narratív bajnokok
Egy pszichopata mindent megtesz, hogy a történetein keresztül hősnek állítsa be magát, hogy ezen keresztül is manipulálja környezetét, és megszerezze annak bizalmát. De az sem ritka, hogy áldozatként tünteti fel magát, hogy együttérzést csikarjon ki a külvilágból.
Ragaszkodnak az alapvető szükségleteikhez
Isten, család, önbecsülés: mi bennük a közös? Hogy mindegyik fogalom egy magasabb szintű szükséglettel kapcsolódik, míg a pszichopaták megragadnak az alapvető szükségleteik szintjén. A kutatások bebizonyították, hogy a pszichopaták kétszer annyi kifejezést használnak az olyan alapvető fiziológiai szükségletek kifejezésére, mint az evés, az ivás vagy a pénz. Míg Jeffrey Hancock, a Cornell University egyetemi docense szerint azok a sorozatgyilkosok, akik nem voltak pszichopaták, sokkal nagyobb valószínűséggel hozták szóba a spiritualitást és a vallást.
Ha tetszett a cikk, ez is érdekelhet:
- Több száz embert küldött a halálba az ápoló - Megnéztük A másik nővér című filmet
- Evan Peters-ben a stáb tartotta az életet Jeffrey Dahmer-sorozat forgatása alatt
- A The Last of Us zombi-csókjelenete nem kell, de a nagybácsi-unokahúg szerelmi szál igen? Hogy is van ez?