Oláh Norbert roma származású festőművésszel debütál a legújabb Romaként. podcastsorozat első része

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2023. október 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Fontos küldetéseink egyike, hogy még nagyobb láthatóságot adjunk az olyan roma tehetségeknek, akik a szakmájukban eredményeikkel, a világról alkotott gondolataikkal hozzájárulnak a fenntartható és széleskörű társadalmi változáshoz. A Romaversitas Alapítvánnyal együttműködve most útjára indítjuk a korábban is nagy népszerűségnek örvendő Romaként podcastsorozat új évadát. Ismerd meg az évad első szereplőjét, Oláh Norbert festőművészt.

A Romaversitas Alapítványt 1996-ban a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok támogatására alapították. Közösségi szervezetként hisznek abban, hogy hosszú távon kell a roma fiatalok oktatásába fektetni, mert ez vezet fenntartható és széleskörű társadalmi változáshoz. Egy erős, közösségeik érdekeit képviselő, önálló narratívát kialakító roma értelmiségért dolgoznak. A számos programjuk mellett a Romaként. podacastjük is hasonló elveket képvisel.

Roma festőművész, aki hazai és nemzetközi szinten is halmozza a sikereket

A Romaként. podcast új évadának első részében Horváth Zsolt a Romaversitas Alapítvány kommunikációs menedzsere Oláh Norbert festőművésszel beszélget, aki 2016-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán. Diplomamunkáját Grubel Béla díjjal ismerték el, szülőfalujában Héhalomért emlékéremmel, három éve pedig Józsefvárosi kultúráért díjjal jutalmazták. Munkái rendszeresen színesítik a hazai és a nemzetközi kiállításokat, emellett pedig hátrányos helyzetű gyerekeknek szervez kreatív workshopokat.

Nézd meg az inspiráló beszélgetést!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)