Hisz a közösség és a nők erejében - Ismerd meg a sikeres vállalkozót, Pap Sárát

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nők bármire képesek, ennek ékes példája Pap Sára üzletasszony, aki az elmúlt húsz évben vállalkozásaival ért el sikereket. Olyan nevek fűződnek a nevéhez, mint az Inglot, Michal Negrin vagy a Kazar, ezúttal pedig a divat világából kitekintve egy újabb területen, a gasztronómiában indít saját vállalkozást.

Hisz a közösség és a nők erejében - Ismerd meg a sikeres vállalkozót, Pap Sárát
Fotó: Getty Images

Mikor döntöttél a saját vállalkozás mellett?

Világ életemben vállalkozó voltam, már húszévesen saját cégem volt. Nem volt tudatos döntés, valahogy ebben a szférában kezdődött a karrierutam. Imponált, hogy a magam ura lehetek, önállóan hozhatok döntéseket. Az első időkben is már a divat területén mozogtam, mára több hasonló érdekeltségű vállalkozásom van, hamarosan pedig a vendéglátás világában lépek majd piacra egy saját étteremmel. Elsőként a prémium ékszermárkával, a Michal Negrin-el startoltam, mint franchise tulajdonos, majd én hoztam be Magyarországra az osztrák exkluzív fehérneműmárkát a Palmerst, a cipőkre és táskákra fókuszáló Kazart, illetve az INGLOT sminkmárkát. Az évek során folyamatosan alkalmaztam a hitelt, mint vállalkozás-fejlesztő eszközt, szerencsére a közelmúltban, a vírus alatt több vállalkozóbarát, kedvező kamattal és hozzájutási feltételekkel rendelkező konstrukció is megjelent a piacon. Ezen felbuzdulva jutottam el a Széchenyi Kártya Programhoz, aminek segítségével most egy éttermet fogok nyitni április második hetében.

Sára húszéves korától önálló vállalkozásait menedzseli

A te szakmai eredményeid is bizonyítják, ha átgondoltan, előre tervezve kérünk pénzügyi segítséget, nagyon sokat segíthet a későbbi sikerek elérésében.

Amennyiben van egy jó koncepciód, egy átgondolt üzleti terved, felmérted a piacot, mérlegelted a lehetséges veszélyeket, a pénzügyi segítség nagyon hasznos eszköz, nagyban hozzájárul, hogy a vállalkozásod termeljen. Ehhez viszont nagyon fontos szempont a vállalkozás piacképessége, életképes legyen maga a tevékenység, amit a hitelből szeretnél fedezni. Mindenkinek magának kell felmérnie, képes lesz-e a jövőben kitermelni a tőketörlesztést és a kamatokat. Ha van egy jó pénzügyi tanácsadód, elkerülheted a buktatókat.

Te milyen kihívásokkal találkoztál az elmúlt évek alatt?

Az én esetemben jelentős kihívást jelentett például, amikor pár éve, egyik napról a másikra megszűnt az üzletek vásárnapi nyitvatartása. Egy darabig ezeken a napokon be kellett zárni boltjainkat, ami abban az időben az éves forgalmunk huszonöt százalékát jelentette. És bár viszonylag hamar visszavonták ezt a rendeletet, de ennek ellenére a mai napig nem állt vissza ezekre a napokra a bezárás előtti forgalom. Egy vállalkozónak mindig fel kell készülnie, még a tudatos tervezés ellenére is lehetnek nemvárt körülmények. Szerintem az lehet sikeres egy ilyen helyzetben, aki kellő rugalmassággal és gyors reakcióval tud kezelni például egy ilyen extrém időszakot.

Mi inspirált, hogy a divat vonal bővítése helyett ezúttal egy teljesen más területre, a vendéglátásra fókuszálj?

Egyrészt levontam az elmúlt évek tapasztalatait, másrészt a vállalkozói ambíciókkal együtt jár az állandó pozitív szemlélet is, bármekkora krízis van, igenis előre kell menni, mert ez az egyetlen lehetőség. Harmadrészt a franchise vállalkozás szuper dolog, de nagyban meg van kötve a kezed, hiába vagyok én az adott márka magyarországi tulajdonosa, számtalan korlátba ütköztem. Az évek alatt rengeteg tapasztalatot, tudást szereztem, remek csapatom van, hatalmas kapcsolati tőkével rendelkezünk, így feltettem magamnak a kérdést, miért nem vágok bele egy teljesen új irányba, ezúttal egy saját márka építésébe? Egy önálló fejlesztésű márka felépítése rengeteg idő és óriási invesztíció, ezért is kértem pénzügyi segítséget a KAVOSZ-tól.

Egy jó vállalkozó képes felismerni a lehetőségeket, nyit az új dolgok felé, még ha adott esetben szükség hozza is a későbbi megoldásokat.

Pontosan, sokszor a szükség hozza a legjobb megoldásokat. Minden nehéz időszak után új lehetőségek nyílnak, csak fel kell ismerni. Mindez a csapatom nélkül nem működne, hiszek a közösség és a nők erejében. Nálunk csak nők dolgoznak, most a saját étterem nyitása kapcsán fordult elő először, hogy a pénzügyi vonalon férfi szakértővel bővült a csapat.

Mesélj egy picit a hamarosan nyílló Tejmadár étteremről!

Április közepén nyitunk a Westend City Centerben, ahol a madártej és annak különböző változatai mellett természetesen más finomságok is várják az érdeklődőket. A Tejmadár egy olyan különleges gasztrotér, ahol az étkezés mellett izgalmas eseménnyel is várjuk a betérőket. Egy kellemes, csajos hely, ahová mindig jól esik betérni.

Milyen útravalót adnál a vállalkozószellemű olvasóknak?

Egy Bertolt Brecht idézettel indítanám útnak őket: „Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.” Merj lépni, cselekedni, hiszen nagyon sok ötlet azért nem valósul meg, mert nem vagyunk elég bátrak belevágni egy üzletbe. Fontos a folyamatos tájékozódás, információgyűjtés és ha szükség van rá, merjünk mind anyagi, mind egyéb segítséget is kérni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője