Szakítanod kell, vagy sem? Ebből a rövid tesztből kiderül

2018.július.19.

Szakítani valakivel borzasztóan nehéz dolog, de ami még ennél is gyötrelmesebb, az az ezt megelőző vacillálás, amikor nem tudod, hogy mi tenne legjobbat a kapcsolatodnak. Teljesen normális, hogy döntésképtelen vagy, amikor elérkeztek ehhez a ponthoz, azonban át kell gondolnod, hogy milyen problémával álltok szemben, amikor megfordul a szakítás a fejetekben.

párkapcsolat
Fotó: Shutterstock

A következő pontokban összeszedtük mikor kellene inkább szakítanotok, és mikor kellene megpróbálni dolgozni a kapcsolatotokon az együttmaradás érdekében:

1. Úgy érzed, hogy benne ragadtál egy unalmas kapcsolatban

unalom
unalom
Fotó: giphy

Szakíts, ha: már kipróbáltatok mindent, elmentetek falatmászni, utaztatok, folyamatosan programokat szerveztek, azonban te még így is unatkozol. Itt az ideje továbblépni!

Maradjatok együtt, ha: csak eleged van abból, hogy folyamatosan Netflix-en lógtok, és már nem csináltok olyan programokat, mint az elején. Van különbség aközött, hogy unatkozol a partnered mellett, vagy, hogy ő untat. Ilyenkor van még remény számotokra!

Miért kísér el az első szerelem egész életedben?

Miért kísér el az első szerelem egész életedben?

2. Sokszor hirtelenharagú vagy mellette

idegesség
idegesség
Fotó: giphy

Szakíts, ha: a partnered minden egyes mozzanata irritál, és akárhányszor mond valami hülyeséget, vagy csak ugyanazt a sztorit hallod többször, te majd felrobbansz az idegtől.

Maradjatok együtt, ha: a munkád, vagy az iskola miatt vagy stresszes, ezt pedig kivetíted a magánéletedre is. Ilyenkor jobb, ha leültök beszélni, mondd el neki, hogy mi a baj és miért vagy ilyen, ő is sokkal megértőbb lesz.

3. Nincs kedved lefeküdni vele

szex
szex
Fotó: giphy

Szakíts, ha: eszedbe se jut, hogy lefeküdj a pároddal, és akármennyire is jól megvagyok, ő inkább csak a legjobb barátod. Hidd el, ez így nem tarthat sokáig, nehéz, de el kell engedni.

Maradjatok együtt, ha: csak a rossz kedved miatt nincs kedved szexelni. Itt megint a stresszt hozhatjuk fel, ugyanis előfordul bárkivel, hogy nincs kedve hozzá. Ilyenkor te is légy türelmes, ahogyan te is elvárnád, hogy más elnézze ezt neked.

4. Ha többet veszekedtek, mint régen

veszekedés
veszekedés
Fotó: giphy

Szakíts, ha: nem mersz megszólalni, vagy elmondani a véleményed, mert tudod, hogy úgyis veszekedés lesz belőle. A viták olykor építik a kapcsolatokat, de ha túlzott mértékben vannak jelen, az már mérgezi szerelmeteket.

Maradjatok együtt, ha: tisztelitek egymást attól függetlenül, hogy összevesztek. A legtöbb konfliktus a kommunikáció hiányából, vagy annak stílusából ered. Ne aggódj, negérteni a másikat, és megtanulni normálisan kommunikálni időigényes és nehéz. Ezen még lehet javítani.

Ez is érdekelhet

Ijesztő jövőt tár elénk a Black Mirror sorozat: mindegyik rész után átgondoljuk az életünket

Ijesztő jövőt tár elénk a Black Mirror sorozat: mindegyik rész után átgondoljuk az életünket

GLAMOUR Horoszkóp

Ezt hozza 2022-ben a Tigris éve a pénzzel, szerelemmel kapcsolatban

Ezt hozza 2022-ben a Tigris éve a pénzzel, szerelemmel kapcsolatban

Sztárhírek

Bella Hadid nyilatkozott a mentális egészségével való küzdelméről

Bella Hadid nyilatkozott a mentális egészségével való küzdelméről