Ezért nem tesz jót nekünk az év végi számvetés a pszichológus szerint

• Az év végi számvetés gyakran nyomást gyakorol az emberekre.

Év vége felé sokunkban bekapcsol ugyanaz a reflex: jönnek a közösségi médiás visszatekintések, a fotóalbumokba rendezett legjobb pillanatok, és persze számvetések arról, hogy ki hova jutott, mit ért el.

Ezeket görgetve könnyen eluralkodik rajtunk a lemaradás negatív érzése, hogy a mi évünk nem volt elég látványos, nem értünk el elég dolgot, sőt mi inkább nehézségekkel küzdöttünk az elmúlt hónapokban. A december így az összehasonlítás fojtogató érzését is elhozza. Ezért jó, ha tisztázzuk, hogy nem feltétlenül kell hangzatos posztokban összegezni az eltelt időszakot, sőt talán összegezni sem kell. Belső Nóra pszichiáter egészen másra biztat, ugyanis szerinte teljesen másként kell tekinteni az év végi hajrára, mint ahogy azt a közösségi elvárások diktálnák.

Nem muszáj decemberben számot vetni

A szakember egyértelműen kimondja: egyáltalán nem az év végéhez köti a számvetést. „Lehet, hogy kirívó eset vagyok, mert decemberben soha nem szoktam összegezni. Nekem gyerekkoromtól az akadémiai év szerint tagolódik az idő, ami szeptemberben kezdődik és június végén zárul. Ebből adódóan a karácsony és az újév számomra inkább ünnep, nem pedig egy belső fordulópont” – mondja, majd hozzáteszi, hogy érdemes egyszer kipróbálni, milyen az, amikor elengedjük a naptár szorítását, és nem erőltetjük magunkra a január elsejei újrakezdés kényszerét. „Semmi nem változik attól, hogy átlapozzuk a naptárat. Ha valamit tényleg el akarok kezdeni, miért várnék január elsejéig? Eldönthetem a születésnapomon, egy projekt lezárásakor, vagy éppen most, ebben a pillanatban.”

Meglehet, sok feszültségtől megkímélnénk magunkat, ha a számvetést nem egy dátumhoz kötnénk, hanem inkább élethelyzetekhez. „Érdemesebb egy-egy életszakasz lezárásakor átgondolni, mit értünk el, mint az év végén. Ez lehet akár egy munkahelyi feladat, egy családi változás vagy egy hosszabb távú cél befejezése. Ezek valódi döntőpontok, nem pedig mesterségesen kijelölt határnapok.”

A japánok legfontosabb hagyománya év végén, amit neked is érdemes elsajátítanod

A kérdés tehát nem az, hogy összegezzük-e a velünk történt eseményeket, hanem az, hogy mikor. Az összegzésnek ugyanis fontos szerepe van az életünkben. „A számvetésnek lelki egészségvédő funkciója van, hiszen ezáltal lezárhatjuk a nehézségeket, és kijelölhetjük a következő időszak irányait. Mert ha ezt nem tesszük meg, akkor csak sodródunk, és ugyanazokat a hibákat ismételjük” – mondja a pszichiáter.

Miért mérgező, ha a közösségi médiában összegezünk?

Már tudjuk, hogy mikor érdemes és mikor nem érdemes számvetést tartani. A kérdés csak az, hogy hogyan. Egyre többen vannak, akik a közösségi médiában látható módon összegzik a sikereiket, csakhogy ez megterhelő lehet számukra. „Az emberek szeretik kitenni, milyen szép kerek történet lett az évükből, de aki éppen rosszabb időszakot él át, ennek láttán jogosan érezheti, hogy nála nincs semmi, csak kudarc. Ez pedig mérgező. Az összegzésnek nem az a lényege, hogy másokhoz hasonlítsuk magunkat. Ez a módszer arra jó, hogy utólag rendet tegyünk a fejünkben, és megveregethessük a vállunkat. Nem kell hozzá közösségi média” – mondja Nóra.

A számvetés történhet családban, baráti körben is, erre remek alkalom a karácsonykor együtt töltött idő. Így elkerülhetjük a kényelmetlen témákat is, mint egy-egy múltbéli sérelem, és helyette megélhetjük egymás sikereit, eredményeit, együtt örülhetünk a szeretteinkkel. Ezt megfűszerezhetjük közös főzéssel, gyertyagyújtással, vagy egy csendes sétával a téli estében. A lényeg, hogy ne mások mércéje szerint akarjunk élni, hanem a saját igényeinkhez mérten alakítsuk ki az év végi rituálénkat – akár része a számvetés, akár nem. Ha ezt sikerül megvalósítani, a december vége és a január kezdete nem a feszültségről szól majd, hanem inkább a békéről és a lelassulásról.

Hogyan alakítsuk ki a saját évzáró rituálénkat?

Mindezt befolyásolhatja, hogy milyen élethelyzetben vagyunk. Kisgyerekes családban a téli szünet sűrű, a gyereknek ez egy izgalmas időszak, amikor kiszakadnak a napi rutinból és megélnek egyszeri pillanatokat. Ilyenkor tehát nem fog egy asztalnál borozni az egész család, miközben megbeszélik, hogy kivel mi történt. A kisgyerekes családoknál az ünnep nem erről szól. Más, amikor a gyerekek már kirepültek, vagy ha valaki egyedül él. Ilyenkor a döntési tér tágabb, több program fér bele.

A magány kérdésénél maradva még fontos különbséget tenni egyedüllét és magány között. Lehet valaki fizikailag társaságban, mégis szorongóan magányos, és lehet valaki egyedül, mégis belakott belső világgal. Az ünnep a különbséget felerősíti. Az egyik oldalon ott a kísértés, hogy a kirakatképeket valóságnak vegyük; a másik oldalon ott a lehetőség, hogy célzottan keressünk kapcsolódást: meghívást elfogadni, kimenni a városba, megfőzni valamit és áthívni valakit, felhívni azt, akinek szintén nehéz.

A testünk tényleg reagál az érintésre, a tekintetre, a közös ritmusra. Ha nincs is nagy családi kör, egyetlen tudatosan megteremtett találkozás is hormonális védőhálót feszít a nap köré. Mindebből az következik, hogy az ünnep nem projekt, ez inkább egyfajta döntéssorozat. Döntés arról, mennyi szerepet engedünk a díszletnek, és mennyit a tartalomnak. Döntés arról, melyik meghívást fogadjuk el, és mit mondunk vissza. Döntés arról, hogy a beszélgetésben nem hozzuk elő a régi vitákat. Döntés arról, hogy a munkánkhoz hogyan viszonyulunk a két ünnep között. És döntés arról is, hogy a saját ritmusunkért nem kérünk bocsánatot.

Fotó: Donka Panna, Stylist: Pintér Judit, Smink: Bálint Beka, Haj: Hajda Nóra, Modell: Lili/therostermanagement.com Köszönet a helyszínért a JOHNNY MOTEL-nek! johnnynapocska.com