Tavaly nyáron megismerkedtem az államokban egy olasz lánnyal. Teljesen véletlen volt a találkozásunk. Ugyanarra a túrára fizettünk be, és mi voltunk az egyetlenek, akik egyedül érkeztek, pár és barát nélkül. Már a buszon kinéztük egymást, és amint megérkeztünk, mindketten ugyanabba a kávézóba loholtunk, mint a legnagyobb koffeinfüggők. Azonnal egymásra nevettünk, hisz ez így ismeretlenül is a második közös pont volt bennünk. Onnantól kezdve nem szakadtunk el egymástól, és máig a köztünk lévő 1200 km ellenére is fontos, hogy tudjuk, mi van éppen a másikkal.
Ezeket láttad már?
A születésnapjainkon is meglátogattuk egymást, ezekről rengeteg kép készült. Természetesen a fotók közül rengeteg napvilágot látott a közösségi oldalon. Egy nap aztán az egyik barátom feltette a számomra igazán meglepő kérdést: "Ti szerelmesek vagytok egymásba?" A kérdést komolyan gondolta. Teljesen letaglózott a dolog, hisz nem értettem, hogy miért juthatott ez az eszébe. Így hát gondolkodóba estem: oké, hogy sokat beszéltünk, sokszor fejeztük ki, hogy nagyon hiányzik a másik, sőt, azt is sokszor mondtuk, hogy szeretjük a másikat, és a képek nagy részén vagy megfogtuk egymás kezét vagy megöleltük egymást. De ez miért lenne szerelem, főleg, hogy világ életemben heteroszexuális voltam?
Aztán rájöttem: a fő gond, hogy határozott, egymástól élesen elváló kategóriákban gondolkodunk, ha kapcsolatokról van szó. Ha megkérdezik, milyen kapcsolatban állsz xy-nal, arra határozott választ kell adni, hogy ő a barátom, a szerelmem, a haverom, a dugipajtásom, esetleg a senkim. Holott a helyzet ennél sokkal összetettebb lehet, hisz ha két barátodra gondolsz, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazok az érzések fogják elönteni a szívedet. Van, aki fontosabb, van, akivel felszínesebb a kapcsolat, van, akihez az éjszaka közepén is átfutsz, és van, akivel havonta egyszer bőven elég találkozni. Nem mintha a találkozások száma határozná meg a kapcsolat mélységét. És azt hiszem, ez utóbbi szó a tökéletes: a mélység.
Vannak kapcsolatok, amelyek tökéletesen beleillenek egy-egy formába. Például így, a nyári időszakban, a csókolózó párokat látva rávághatjuk: szerelmesek. De nem mindig működnek ezek a címkék, és sokszor úgy gondolom, jobb nem is működtetni őket, mert azzal behatároljuk azt is, mit kell érezni, és mit nem. Sokkal őszintébb és tisztább, ha azt mondjuk: szeretek vele lenni, fontos nekem, megértjük egymást, mély kapcsolat van köztünk, mint rögtön nagy szavakat használni, amelyeknek talán létjogosultságuk sincs. Úgy gondolom, minden kapcsolat külön történet, ahol két ember rácsodálkozhat a másik lényére, és élvezheti azt. Együtt, egymást segítve fejlődhetnek, megmaradva abban a szabadságban, hogy szerelmesnek lenni nem kötelező, akkor sem, ha ez több, mint barátság.
