Törődj az anyajegyeiddel!

2016.június.13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A testeden elhelyezkedő anyajegyek általában ártalmatlannak tűnnek, azonban ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetsz. A rendszeres éves nőgyógyászati, fogorvosi vizsgálatok mellett a bőrgyógyász felkeresése is óriási jelentőséggel bírhat az egészséged megőrzésében. Orvoshoz menni, nem akkor kell, amikor már baj van!

Törődj az anyajegyeiddel!
Fotó: Thinkstock

A festéksejtes anyajegyek egy része már a születésünk pillanatában látható, egy részük pedig a pubertáskor végére alakul ki, a korábbi anyajegyek is ekkor érik el végső méretüket. Általában a fiatal felnőttkorra tetőződik a számuk, azonban a környezeti hatásoknak köszönhetően a későbbi életkorban is kialakulhatnak újak.

Mind az UVA és UVB sugárzás növeli a kockázatot, illetve a nagyon világos bőrű, szőke hajú, kék szemű emberek fokozott veszélynek vannak kitéve, mivel hajlamosak viszonylag gyorsan, olykor akár hólyagosra is égni, ami növelheti a bőrön keletkező elváltozások megjelenésének esélyét. A későbbi betegség kialakulásában pedig döntő szerepet játszik az is, hogy az életünk során hányszor tettük ki bőrünket leégésnek. Egy másik veszélyes csoportba soroljuk azokat, akik - bőrszínüktől függetlenül - ötvennél több anyajeggyel rendelkeznek. Minél nagyobb a számuk, annál nagyobb az esély arra, hogy a későbbiekben kialakuljon egy rosszindulatú elváltozás, de fokozott figyelmet kell szentelni azoknak is, akinek a családjában előfordult már melanóma. A genetikai hajlam is okot adhat arra, hogy mindig figyelemmel kísérjük testünkön végbemenő változásokat.

Ezekre figyelj!
- A kitüremkedő és a lapos anyajegyek a hajas fejbőrtől egészen a talpadig szinte bárhol jelen lehetnek, ezért légy tisztában vele, neked hol vannak anyajegyek a testeden, és azokat rendszeresen ellenőrizd, mert bármilyen alak-, méret- vagy színbeli változás intő jel lehet. Ha ilyesmit tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz.
- A nehezen észrevehető helyek tanulmányozására nyugodtan kérd a barátod, barátnőd segítségét. Sokszor egy apró színárnyalat vagy alakváltozás már intő jele lehet egy kialakulóban lévő betegségnek.
- Formai szempontból az is árulkodó jel, ha elkezd nőni, vagy csökkeni a méret, a színe pedig látványosan sötétebbé vagy adott esetben halványabbá válik.
-A gyakori irritáció sem tesz túl jót nekik, sokszor egy ékszer vagy éppen egy ruha is képes sérülést ejteni, így a kényes helyeken elhelyezkedő anyajegyeket érdemes inkább eltávolítani.
- Azt is fontos tudnod, hogy a melanóma 50%-a ép bőrfelületből indul ki, ezért minden újonnan megjelenő anyajegyet vizsgáltass ki, még akkor is, ha kinézetében nem találod furcsának. Rosszindulatú bőrdaganat többféle is van, időben észre véve egyes típusok közel 100%-os gyógyulási aránnyal rendelkeznek, ezért nagyon fontos, hogy időben menj el orvoshoz!
- Ha igazán profi és korszerű anyajegyszűrésre mennél, akkor látogass el a MelanomaMobil valamelyik rendelőjébe, ahol minden anyajegyedet digitálisan rögzítik, ezért bármilyen rosszindulatú bőrelváltozást hatékonyan képesek kiszűrni. A kontrollszűrések tovább növelik a korai diagnózis lehetőségét, mivel minden egyes anyajegy a korábbi felvételekkel kerül összehasonlításra.





Fotó: Thinkstock

Vigyázz a nappal!
A nap sugarai segítenek a D-vitamin képződésben, erősítik az immunrendszered, feltöltenek energiával. Azonban a rengeteg pozitív tulajdonság mellett, olykor végzetes károkat is tud okozni. Sajnos az UVA és az UVB sugarak egyfajta karcinogén (daganatképző) hatással is rendelkeznek, amit a szervezeted csak bizonyos mértékig képes blokkolni. A túlzott napozás vagy a leégés viszont mind-mind azt eredményezi, hogy immunrendszered veszít a védekező mechanizmusból. Kerüld a délelőtt tíz és három óra közötti napon való tartózkodást, a szoláriumot, és mindig használj (még az árnyékban is) magas faktorszámú naptejet, amelyet minimum kétóránként újra fölkensz.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője