Ezt teszi a túl sok cukor a szervezeteddel

A túl sok cukor fogyasztása kifejezetten káros a szervezetedre nézve
A túl sok cukor fogyasztása kifejezetten káros a szervezetedre nézve
Fotó: ozgurcankaya/Getty Images

Ez is érdekelhet

Döbbenetes látni, mennyit változtak Az ördög Pradát visel sztárjai az első film bemutatója óta

Döbbenetes látni, mennyit változtak Az ördög Pradát visel sztárjai az első film bemutatója óta

2023. szeptember 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A cukor finom. A cukor megnyugtat. A cukor örömet okoz. A cukor nagyon addiktív. Pedig sajnos nagy mennyiségben kifejezetten káros a szervezetre nézve.

Az ember az édes íz iránti természetes preferenciával születik. A cukor szeretetére evolúciósan kódolva vagyunk, ráadásul a cukorfogyasztás örömérzetet okoz, így nehéz ellenállni neki. Pedig fontos lenne, ugyanis ha túlzásba visszük a fogyasztását, akkor akár komoly egészségügyi problémákkal is szembe kell néznünk.

Fáj a szíved érte?

Az egyik legérdekesebb kutatás szerint azoknak, akik sok, finomított cukorban gazdag ételt fogyasztottak, szignifikánsan alacsonyabb volt a „jó” HDL-koleszterinszintjük, és magasabb a trigliceridszintjük azokénál, akik kevés finomított cukrot ettek. Az úgynevezett védő HDL-koleszterin ideális értéke 0,9 mmol/l felett található, míg a triglicerid-szint 1,7 mmol/l alatt. Ennek a két vérzsírparaméternek az értékét azért érdemes figyelni, mert az ideálistól rossz irányba való eltérésük esetében nő a szívinfarktus, az agyi érelzáródás és az érelmeszesedés kialakulásának esélye. A kutatásban a rossz értékek pedig nem minden esetben függtek a testsúlytól, tehát akkor is lehetsz veszélyben, ha normális a súlyod, de sok cukrot eszel! A túlzott cukorfogyasztás esetén a vérben keringő inzulin is rossz hatással van az artériákra, ami idővel szintén vezethet szív- és érrendszeri megbetegedésekhez.

Plusz kilók

A sok cukor fogyasztásának negatív hatása leginkább a hízásban nyilvánul meg. Az elhízás hajlamosít a 2-es típusú diabétesz kialakulására, de a túlzott cukorbevitel önmagában is kimerítheti a hasnyálmirigyet, inzulinrezisztenciát, majd cukorbetegséget okozva. Inzulinrezisztensként – ami kezeletlenül a cukorbetegség előszobája – pedig már sajnos sokkal nehezebb kordában tartani a testsúlyt, ezért a legjobb lenne elkerülni az állapot kialakulását.

Ezért izzadhatsz, ha cukros ételeket eszel

Ezért izzadhatsz, ha cukros ételeket eszel

Tükröm, tükröm

A tükör nem hazudik, ha a cukorfogyasztási szokásokról van szó, és nem csak kerekebb pocakot és feneket mutat, hanem bizony ráncosabb arcbőrt is. A cukor hatására olyan molekulák alakulhatnak ki a véráramban, amelyek károsítják a bőrben található kollagént és elasztint – vagyis azokat a fehérjéket, amelyek a bőr feszességéért és fiatalos kinézetéért felelősek. Ha ez még nem lenne elég, a sok cukor a mosolyodat is tönkreteheti, ugyanis – különösen főétkezések között fogyasztva – kedvez a fogszuvasodás kialakulásának is.

Mit tehetsz?

A cukorról nem könnyű „lejönni”, de ha elkezdesz követni egy kiegyensúlyozott étrendet, amelyből minden értékes tápanyagot megkapsz, elegendő rostot és folyadékot fogyasztasz, és rendszeresen, napi három-öt alkalommal eszel, elkerülheted a kínzó sóvárgást az édességek után. Rengeteg étel természetes módon tartalmaz cukrokat, egy felnőtt nőnek összességében napi 25 grammnyi cukrot lehet így elfogyasztania. Ez nem sok teret enged a hozzáadott cukor fogyasztásának, ezért a hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket vagy csak alkalmanként, kis mennyiségben fogyaszd, vagy használj egészséges cukorpótlókat!

Ezeket olvastad már?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Meg fogsz lepődni: ennyit árthatsz a Földnek a hétköznapi szokásaiddal (x)

Meg fogsz lepődni: ennyit árthatsz a Földnek a hétköznapi szokásaiddal (x)

Íme a tökéletes hajápolási rutin, amitől a Katseye tagjai mindig ragyognak a színpadon (x)

Íme a tökéletes hajápolási rutin, amitől a Katseye tagjai mindig ragyognak a színpadon (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

A barnaság új korszaka: így csinálják most a beauty-függők (x)

A barnaság új korszaka: így csinálják most a beauty-függők (x)