Van-e bármilyen emlékünk a születésünk pillanatában?

Az egyik érdekes kísérlet az volt, amikor arra keresték a szakemberek a választ, hogy vajon van-e bármiféle emlék a fejünkben a születésünk pillanatában. Ez azért is érdekes, mert maga a vizsgálat implikálja azt a kérdést, hogy vajon hol kezdődik az élet. A születéskor, az első szívhangok megjelenésekor, a fogantatáskor, esetleg mindezek előtt? Ezekre persze nem kapunk választ egy kísérlet által, már csak azért sem, mert nem tisztán pszichológiai a kérdés. Sőt, talán elsősorban nem az. De nézzük, mire jutottak a kutatók.

Amerikában arra kértek kismamákat, hogy a terhességük utolsó három hónapjában, naponta háromszor olvassák fel hangosan a pocaklakónak ugyanazt a klasszikus mondókát. Két csoportra osztották a kismamákat, és az egyik csoport egy kutyás, míg a másik egy macskás mondókát olvasgatott kilencven napig a magzatnak.

Amikor aztán beindult a szülés, a pszichológusok azonnal ott termettek, és egy cumit adtak az újszülöttnek. Minden babának van egy rá jellemző szopási ritmusa, amit először bemértek a pszichológusok. Ezután, ha ez a ritmus megváltozott, akkor elindították azt a hanganyagot, amin az anya mondja valamelyik verset. Ha például lassabban szopta a cumit az átlagnál, akkor elindították a macskás mondókát, ha gyorsabban szopott, akkor a kutyásat. Nagyjából fél óra alatt megtanulta a csecsemő, hogy gyorsabban avagy lassabban kell-e cumiznia ahhoz, hogy ugyanazt a verset hallja, amit a mama pocakjában már megismert.

Jól látható tehát, hogy vannak emlékeink az anyaméhből, még akkor is, ha később nem tudjuk felidézni, sőt, erősen hatnak ránk ezek az élmények a későbbiekben. Fontos az is, hogy a babának megnyugtató, sőt jutalom értékű, ha azt hallja, amit már odabent is hallhatott, így amennyi tőle telik, annyit tesz is, hogy megkapja ugyanazt az élményt.