Így lehet szinte új iPhone-od sokkal olcsóbban, méghozzá azonnal
Mikor új telefont veszel, akkor általában két fontos kérdést kell végiggondolnod. Egyrészt nyilvánvalóan azt, hogy az igényeidnek és a pénztárcáidnak melyik készülék felel meg a legjobban, másrészt azt, mit csinálj a már nem új, de egyébként még teljesen használható korábbi telefonoddal. Most mindkét kérdésre izgalmas választ tudunk adni.
Ezeket láttad már?
A Yettel és Rejoy partnerségre lépett, ami egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a használt készülékek piacát. Nem csak használt telefont, de okosórát, laptopot, tabletet vagy éppen játékkonzolt is egyszerűen pénzzé tudsz tenni, vagy mikor telefont váltanál, szétnézhetsz a felújított telefonok között is.
Mihez kezdj a telefonoddal, ha jön az új?
A legjobb, amit tehetsz, ha kihasználod a telefonod élettartamát, azaz amíg jön rá frissítés, és amíg működik, használod. De azzal sincs baj, ha az újdonságok megszállotja vagy, és mindig a legfrisebb fejlesztéseket keresed. A kérdés ebben az esetben az, hogy mihez kezdesz a megunt készülékeddel. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy a fiók mélyére süllyeszted azzal a gondolattal, hogy jó lesz póttelefonnak. Ami ennél jobb gondolat, ha olyan családtagnak adod, akinek szüksége van új készülékre.
Ami pedig neked is hasznos lehet az az, ha eladod a telefont. Persze nem mindenki szeret az interneten bizniszelni a készülékével, vagy nem feltétlenül van időd arra, hogy a potenciális vásárlókkal találkozz és megválaszold a kérdéseiket, és talán amiatt is aggódsz, mi van, ha az adataidat mégiscsak sikerül visszanyerni valahogy. De van rá megoldás, a Yettel és a Rejoy közös programja forradalmasítja a használt mobilok piacát, egyszerűbbé és biztonságosabbá téve a készülékbeszámítást.
Szinte új iPhone jóval olcsóbban? Könnyen megoldható!
Nagyon sok esetben a legjobb választás, ami a pénztárcád kereteihez és az igényeidhez is passzol, ha használt készülékben gondolkozol. Fontos azonban, hogy megbízható helyről, szakszerűen felújított készüléket válassz. Ebben is tud segíteni a Yettel és a Rejoy együttműködése, így akár felújított, de árban jóval kedvezőbb iPhone készülékek között is válogathatsz.
Ha naponta több órát internetezel, ezt a tesztet minimum hibátlanul kell kitöltened!
Főszerepben a fenntarthatóság
Az elektronikai hulladék ismert problémát jelent a világban, ráadásul a felgyorsult fogyasztói társadalomban a telefonok másodlagos vagy akár harmadlagos piaca nem csak gazdaságilag, de fenntarthatóság szempontjából is jelentős. Gondolj bele, valaki vesz egy új készüléket, eladja, vagy beszámíthatja reális áron, mikor jön a következő, a második vásárló ugyanazt a telefont használja további egy-két évig, és még akár ő is pénzzé teheti, hogy egy harmadik tulajdonod is legalább egy-két évet használja. A felújított mobilok piaca pedig azt jelenti, hogy az eszközöket alaposan átnézik, szükség szerint szervizelik, hogy a második vagy harmadik tulajdonos is megbízható készüléket vásárolhasson.
Hogyan működik?
Az ügyfelek online intézhetik régi készülékeik beszámítását, amely gyors és átlátható folyamatot kínál. A beszámított készülékekért kapott összeg mellett a Yettel 15 000 forintos kedvezményt is biztosít, amely új vagy használt készülék vásárlására fordítható. A készülékbeszámítás folyamata egyszerű: a régi telefon értékét a Rejoy szakértői állapítják meg, majd az ügyfelek futárszolgálaton vagy csomagautomatán keresztül juttathatják el a készüléket. A kifizetés közvetlenül az ügyfél és a Rejoy között zajlik, garantálva a biztonságot és a gyors ügyintézést.
A Yettel kínálatában mostantól elérhetők a Rejoy által felújított iPhone modellek. Az iPhone 13, 13 Pro Max, iPhone 14 és iPhone 14 Pro modellek 67 ponton bevizsgált, teljeskörűen felújított állapotban kerülnek az ügyfelekhez, 2 év kellékszavatossággal, naprakész hardverrel és szoftveresen támogatott operációs rendszerrel érkeznek.