18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

A legnépszerűbb szexpózok a világ különböző országaiban

2018. szeptember 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy angol orvosi portál 2000 embert kérdezett meg Anglia és Amerika szerte, hogy melyik pozícióban szeretnek a legjobban összebújni a párjukkal. Az eredmények azt mutatták, hogy nem igazán van igény az újdonságokra, hiszen a lista élén a kutyapóz szerepelt, amit a megkérdezettek 35%-a preferált, míg a második helyre a misszionárius póz futott be 22%-kal, ezt pedig a lovagló póz követte, amit 19% választott. A dobogós helyezéseket követően a számok eléggé lecsökkentek, hiszen a felhúzott lábakkal történő szex és a 69 csak 4-4%-ot kapott, a kanál póz még ennél is kevesebbet, a fordított lovagló póz pedig mindössze csak 3-at.

szex
Fotó: Shutterstock

Szex nélkül is lehet orgazmusod? IGEN, méghozzá így

Szex nélkül is lehet orgazmusod? IGEN, méghozzá így

A felmérés azt is kimutatta, hogy a férfiak és a nők hasonlóan vélekednek a kedvencekről, csak néhány kisebb eltérés mutatkozott meg. A férfiak a kutyapózt a második helyre sorolták, ahol a nőknél a misszionárius szerepelt, a fordított lovaglópózt pedig a negyedikre, ami a nőknél csak a 8. helyen szerepelt. Ami még érdekes, hogy az férfiak listájára felkerült az anális szex is, ami a női listáról teljes mértékben hiányzott.

Úgy tűnik, hogy nem igazán számít, ki hol él, ugyanis a világ eltérő részein szinte azonos volt a kedvenc szexpózok sorrendje. Amerikában és a megkérdezett európai országok többségében a kutyapóz került az első helyre, de akadt néhány kivétel is. Olaszországban, Belgiumban és Svájcban a lovagló póz lett a nyerő, ezzel szemben Portugáliában és nálunk is a felhúzott lábakkal való összebújás kapta a legtöbb szavazatot. Hollandiában a párok misszionárius pózban szeretik a legjobban, míg a lengyelek a kanálpózt preferálják.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Törőcsik Franciska lett Az év színésznője a GLAMOUR Women of the Year gálán, ruhájára még évtizedekig emlékezni fogunk

Törőcsik Franciska lett Az év színésznője a GLAMOUR Women of the Year gálán, ruhájára még évtizedekig emlékezni fogunk

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tudtad? A hajad árulkodik az egészségedről: innen veheted észre, hogy valami nincs rendben (x)

Tudtad? A hajad árulkodik az egészségedről: innen veheted észre, hogy valami nincs rendben (x)

3 meseszép európai város, ahová el kell utaznod tavasszal (x)

3 meseszép európai város, ahová el kell utaznod tavasszal (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)